HÍREK

Vlagyimir Putyin rakétatámadással fenyegette meg Nagy-Britanniát – állítja Boris Johnson

Az eset néhány héttel az orosz-ukrán háború megindítása előtt történt, amikor telefonon egyeztetett a két országvezető.

Link másolása

Rakétával fenyegette meg Putyin a volt brit miniszterelnököt – derült ki a BBC beszámolójából - írja a Daily Mail. Mindez pár héttel azelőtt történt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Boris Johnson telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, és ebben az „elképesztő” és „hosszú” telefonbeszélgetésben az akkori miniszterelnök azt magyarázta az orosz elnöknek, hogy Ukrajna lerohanása csak még nagyobb NATO jelenlétet eredményezne. Johnson azt mondta neki, hogy a háború „teljes katasztrófa” lesz, és példátlan nyugati szankciókat vált ki. Arról is próbálta meggyőzni, hogy az ukránok a közeljövőben nem lesznek a védelmi szövetség tagjai.

Johson a BBC-nek elárulta, hogy Putyin „egy ponton megfenyegetett". Azt mondta neki, hogy „nem akarlak bántani, de egy rakétával ez csak egy percbe kerülne”.

Johnson az orosz elnök hanglejtéséből arra következtetett, hogy a fenyegetés nem volt teljesen komoly. De azért minden fenyegető mondatot komolyan kellett vennie – vélekedett a BBC.

A beszélgetés után kilenc nappal Moszkvába utazott a brit védelmi miniszter. Akkor arról biztosították Ben Wallace-t, hogy nem lesz támadás, de ő akkor már biztosra vette, hogy az be fog következni és ezt mind a két fél tudta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Kunetz Zsombor: a bukás beismerése, hogy „kompenzáló támogatást” ad a kormány a háziorvosoknak és a fogorvosoknak
Ha valamit kompenzálni kell, akkor az, amit kompenzálnak, az nem működik, azaz megbukott – írta az egészségügyi elemző egy szerdán megjelent módosítás kapcsán.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2023. március 30.


Link másolása

„Kompenzáló támogatást” kapnak a háziorvosok és fogorvosok áprilisra, májusra és júniusra, feltéve, hogy az idei új számítás szerint rosszabbul jártak, mint a korábbi alapján - írja a HVG a szerdai Magyar Közlöny alapján. A kompenzációra a „gyógyító-megelőző ellátás céltartaléka” nevű költségvetési rovatból vettek ki 630 millió forintot a háziorvosok és 282,6 milliót a fogorvosok számára.

A jogszabályból az nem derül ki, hogy mi lesz június után.

Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint az Orbán Viktor által jegyzett módosítás értelmében azon háziorvosok és fogorvosok, akik bázisfinanszírozása április, május, júniusban 100, illetve 75 ezer forinttal kevesebb lesz, az kompenzációs támogatást kap.

„Márpedig, ha valamit kompenzálni kell, akkor az, amit kompenzálnak - azaz maga a tanácselnök által kidolgozott indikátor rendszer - az nem működik, azaz megbukott!”

- írta Facebook-bejegyzésében Kunetz.

Az elemző szerint ez „a második figyelmeztetés a politikai értelemben már rég megbukott egészségügyi államtitkárnak”. Az első szerinte az volt, amikor az Orvosi Kamara beszántására tett kísérlet után azonnal két helyettes államtitkárát menesztették.

„Most itt a második figyelmeztetés, amely egyben azt is jelzi, hogy megbukott a nagy hévvel, és arccal elindított, azonban át nem gondolt és ennek folyományaként betegek életét veszélyeztető egészségügyi átalakítás” - írta Kunetz Zsombor a szerdán megjelent módosítás kapcsán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Novák Katalin: az oroszoknak ki kell vonulnia Ukrajnából, és el kell kerülni Oroszország győzelmét
A török elnökkel folytatott tárgyalásai után a magyar államfő sokkal keményebben fogalmazott, mint a magyar kormánypolitikusok.

Link másolása

Novák Katalin elítélte Oroszország agresszióját, és kiállt Ukrajna területi integritása mellett Törökországban. Az államfő miután találkozott Erdoğan török elnökkel, sajtótájékoztatón válaszolt kérdésekre, de a hvg.hu azt írta, hogy magyar részről csak az állami tévé kérdezhetett. Ám erre Novák öt pontban sorolta fel, hogy mire van szükség az ukrajnai békéhez:

- szándékra,

- az eszkaláció elkerülésére,

- a feszültségek hűtésére,

- asztalhoz kell ülni,

- és olyan béketerv kell, ami nem jár Oroszország győzelmével.

„Közös célunk, hogy Oroszország vonja vissza a csapatait ukrán területekről”

- mondta.

Az MTI tudósításából kimaradt az, hogy el kell kerülni Oroszország győzelmét, és hogy ki kell vonulniuk az orosz csapatoknak Ukrajnából.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nem lehet kizárni, hogy elmarad Ferenc pápa magyarországi látogatása, bár „jó kezekben van”
Jelenleg bizonytalan az is, hogy a nagyhét minden programján részt tud-e venni az egyházfő, akit tegnap kórházba kellett vinni.

Link másolása

Szerdán mi is írtunk róla, hogy kórházban van Ferenc pápa. Bár eleinte arról szóltak a hírek, hogy a katolikus egyházfő előre tervezett vizsgálatokra érkezett, kiderült, hogy ez nem teljesen így volt.

A Szemlélek blog több külföldi forrásra hivatkozva azt írja, a szentatya a hét elején fáradtnak és betegnek érezte magát. Bár keddre jobban lett, szerdára biztossá vált, hogy valamilyen betegségről van szó: a rendszeresen szerdai napokon tartott úgynevezett „általános kihallgatás” után nagyon fáradt volt, nyomást érzett a mellkasán, a kezei is vaskosabbnak tűntek és fájdalmai is voltak.

Alapos kivizsgálás után úgy tűnik, a pápa

nem koronavírusos, azonban valamilyen légúti fertőzés, feltehetőleg tüdőgyulladás lehet a fő betegség, sajtóértesülések kardiológiai problémákra is utalnak.

Az egészségi állapota miatt lemondták az egyházfő összes heti programját, bár arról is hírt adtak, hogy Ferencet szerda este derűsnek látták, és a mellkasi CT-vizsgálat során sem találtak semmilyen rendellenességet.

A szentatya egészsége azért is foglalkoztatja a világ híveit, mert a jövő heti, nagyheti ünnepségsorozat különösen sűrű és megterhelő szakasza az évnek a pápa életében. Feltehetőleg vagy korlátozottan lesz jelen ezeken a programokon az egyházfő, vagy helyettesítéssel fognak élni a Vatikánban.

A Szemlélek arról is ír, hogy a hírek miatt kérdésessé vált Ferenc pápa április végére tervezett budapesti látogatása is. A portál szerint jelenleg nem lehet semmi biztosat mondani, azon kívül, hogy

egyáltalán nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az áprilisi magyarországi pápalátogatás elmarad.

A pápát az orvosi segítségen kívül sokan támogatják lélekben is. Ferencet a világ számtalan helyéről támogatják imádságaikkal a hívek, még a katolikus amerikai elnök, Joe Biden is „extra imádságra” szólította fel az embereket. A Vatikán hivatalos közlése szerint Ferenc pápát meghatotta az a sok üzenet, jelzés, amely eljutott hozzá – ki is fejezte köszönetét „a közelségért, az imákért”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kamu videóval próbálta lejáratni az ukránokat az orosz hadsereg, de ők jártak rosszul
A megrendezett videó oroszbarát Telegram- és Twitter-oldalakon jelent meg az elmúlt napokban.

Link másolása

Az elmúlt napokban több hivatalos oldalon is elterjedt az a videó, amelyen állítólag ukrán katonák egy erdei úton zaklatnak egy nőt és kisbabáját, majd rá is lőnek autójukra - írta meg az rtl.hu.

A orosz külügy és a londoni orosz nagykövetség által is megosztott kétperces felvétel azzal kezdődik, hogy egy ukrán zászlóval és fehér kereszttel jelölt olajzöld Volkswagen megállásra kényszeríti egy nő autóját. Az állítólagos ukrán autóból két terepruhás férfi száll ki, ruhájukon sárga szalaggal, ami korábban az ukrán katonák jelölése volt.

Az egyik katona kikerül a kamera látómezőjéből, majd az hallható, hogy sértegetni kezdi az oroszul beszélő nőt, akiről kiderül, hogy muszlim. Szemétnek és disznónak nevezi, miközben a nő könyörög, hogy ne beszéljen vele így.

„A hivatalos nyelvet használd, amikor velem beszélsz, te disznó. Ne a disznók nyelvén beszélj velem”

– kiabál a katona.

„Nem érdekel a gyereked, te barom, hülye vagy?” – ordít újra a katona, majd amikor újra a kamera elé kerül, fegyverével párszor a nő autója felé lő, miközben a nő sikoltozik. Ezután a két katona visszaül az autóba, megfordulnak és elhajtanak, miközben a nő és a kisgyerek sírását lehet hallani.

A videóról azóta független adat- és tényellenőrzők gyorsan kiderítették, hogy megrendezett felvételről van szó.

Később egy sor orosz háborús hírekkel foglalkozó csatorna is elismerte, hogy a felvétel ügyetlen hamisítvány, az orosz külügyminisztérium pedig törölte is a Twitteréről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: