HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid újraszámlálást követel, ha lesz, a vizsgálat július közepéig biztosan eltart

Ha csakugyan lesz újraszámlálás. Idő van rá, az új főpolgármester csak októberben lép hivatalba.


Vitézy Dávid, a Fidesz és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt, szerint rengeteg jogsértés történt az önkormányzati választások során. „Újpesten és Erzsébetvárosban például rosszul húzták ki Szentkirályi Alexandra nevét. A csütörtöki határidőig komplex fellebbezést fogunk bemutatni a Nemzeti Választási Bizottságnak” – mondta a Népszavának. Vitézy úgy véli, hogy egyértelműen újraszámlálásra van szükség, mivel „számos bizonyítékuk van arra, hogy ez elkerülhetetlen”.

A választás éjjelén Vitézy már kétségeinek adott hangot, mivel 324 szavazattal maradt el a jelenlegi ellenzéki főpolgármestertől, Karácsony Gergelytől, miközben 24 592 érvénytelen szavazólapot találtak.

„Sem nekem, sem Karácsony Gergelynek nincs meggyőző fölénye, éppen ezért időközi köztes eredménynek neveztem a kihirdetett számokat”

– nyilatkozta.

A Fővárosi Választási Bizottság hétfőn késő este kihirdette, hogy a választás eredményes volt, és Karácsony Gergely lett a főpolgármester. A hivatalos jegyzőkönyvben szereplő szavazatszámok szerint 324 voks a különbség a két jelölt között.

Többeknek szemet szúrt, hogy a jegyzőkönyvet ketten nem írták alá, egyikük pedig éppen a választási bizottság elnökhelyettese, Tarlós István egykori tanácsadója, Szegvári Péter.

A Népszava információi szerint egyikük sem jelent meg a határozatról döntő ülésen.

Karácsony Gergely szerint a lényeg, hogy győzött. „Soha még nem kapott ennyi voksot főpolgármester-jelölt egy választáson, mint most én” – mondta a Telexnek adott interjúban. Bár nem tagadta a kis különbséget, szerinte ez a hivatalos végeredmény, és az újraszámlálás se fog ezen változtatni. Ahogy fogalmazott, a fővárosi szavazatszámlálás sajátossága, hogy a külső kerületekből jönnek először az eredmények, és csak utána a belső városrészekből. Most Zugló és Erzsébetváros maradt a számlálás végére, ahol „nagyot nyert”.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Karácsony által említett két kerületben összesen 4676 szavazattal kapott többet, mint Vitézy. Ugyanakkor a Vitézy által említett két kerületben (IV. és VII.) összesen 758 érvénytelen szavazatot találtak.

A választási eredmény megtámadása bonyolult procedúra. A fővárosi eredményt megállapító döntés ellen a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) nyújtható be fellebbezés a döntés meghozatalától számított 3 napon belül. Eddig ilyen kérelem nem érkezett. Az NVB-nek újraszámlálás esetén 6 napja van a kérelem elbírálására.

Minden határidő betartásával is legkorábban valamikor július közepén hirdethet végleges győztest a választási bizottság.

„A szavazatok teljes körű újraszámolására eddig igen kevés példa akadt. Ha valamilyen rendszerszintű visszásságra derülne fény – amit persze bizonyítani kell –, egész Budapestre kiterjedően is elrendelhető az újraszámlálás” – magyarázta Magyar György ügyvéd. Hozzátette, hogy a szavazás megismételtetését szinte kizártnak tartja, de ha mégis, akkor annak idejét az erről szóló bírósági döntés kihirdetését követő 30 napon belüli időpontra kell kitűzni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt vannak a rezsistop részletei: így lesz olcsóbb a januári fűtésszámla
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányinfón részletezte, mi alapján számolják ki a most bejelentett 30 százalékos kedvezményt. Mutatjuk, mit kell tudni a különböző módokon fűtő és fizető fogyasztóknak.
DKA - szmo.hu
2026. január 29.



A gázzal, az árammal és a távhővel fűtőknek is jár a kormány által bejelentett rezsikedvezmény – mondta el Lantos Csaba energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Jelezte, hogy minden magyar háztartás részesül ebben a kedvezményben. Mivel a január 20. körüli adatok szerint

átlagosan 30 százalékos többletfogyasztás keletkezett a rendkívüli hideg miatt, ezért 30 százalékkal olcsóbbak lesznek a januári rezsiszámlák.

Az Energiaügyi Minisztérium a gázzal fűtők esetében egy jelleggörbe alapján fogja felosztani a kedvezményt: a januárra eső fogyasztást szorozzák meg 1,3-mal. Az ügyfelek a tavalyi éves fogyasztásról szóló elszámoló számla alapján ki tudják számolni, mekkora az a mennyiségi kedvezményt, amit kaphatnak.

Jelenleg 2,9 millió fogyasztó fűt gázzal:

• közülük 1,7 millióan átalánydíjat fizetnek, nekik az éves elszámoló számlán írják jóvá a kedvezményt;

• 600 ezren havonta diktálnak, nekik két részszámlán jelentkezik majd a kedvezmény. A miniszter azt kéri, hogy az így fizetők mindenképpen fizessék be a most érkező számlát, ha túlfizetés keletkezik, később jóváírják a plusz összeget.

A távhővel fűtők (674 ezren) a távhőszámlájukon fogják látni a kedvezményt. Az árammal fűtőknek nem automatikus a folyamat: április 30-ig nyilatkozniuk kell, hogy a villanyszámlán kérik a kedvezmény érvényesítését.

Mivel a 4,4 millió háztartásra 5,2 millió mérő jut, a többbel rendelkezőknek azt is jelezni kell, hogy melyiket vegyék figyelembe az elszámoláskor. Ha valaki nem nyilatkozik és gázt is használ, akkor a gázszámlán látszik majd a kedvezmény.

Az előre fizetős fogyasztók, akik feltöltős mérővel rendelkeznek 7000 forintos támogatást kapnak.

Lantos Csaba azt is egyértelművé tette, hogy azok, akik 2025-ben a kedvezményes sávhatár alatt fogyasztottak, vagyis nem haladta meg az 1729 köbmétert, annak nem kell amiatt aggódnia, hogy idén januárban a sávhatár fölé ugrik a fogyasztása.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki 40-50-60 százalékkal többet fogyasztott ebben a hónapban, de tavaly a rezsivédett határon belül maradt, akkor több mint 30 százalék kedvezményt kap, hogy ne menjenn a sávhatár fölé.

Lantos Csaba bejelentette, hogy a rezsistopról szóló döntés után, a mai nappal újraindul a számlázás. Azt kéri, hogy mindenki fizesse be a most érkező számlát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rezsistop: 30 százalékkal olcsóbb lesz a januári számla a gázzal és az árammal fűtőknek is
A kormány szerint nagyjából 30 százalékos többletet jelentett az energiafogyasztásban a rendkívüli hideg, ez 50 milliárd forintos plusz terhet jelentene a családoknak, amit a kormány átvállal. A kedvezményt a fűtésszámlákon írják jóvá.
DKA - szmo.hu
2026. január 29.



Harminc százalékos kedvezményt ad a kormány a januári fűtésszámlákra a hónap középéig tapasztalt rendkívüli hideg időjárás miatt – jelentették be a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a január 20. körüli adatok szerint harminc százalékos mennyiségi többletet jelentett az energiafogyasztásban a 15 éve nem tapasztalt hideg. A kormány viszont azzal számol, hogy az egész januári hónapot tekintve kisebb lesz a többletfogyasztás.

A szerdai kormányülésen arról döntöttek, hogy a januári fogyasztásból 30 százalékos kedvezményt adnak. A gázzal fűtőknek automatikusan jóváírják ezt a számlán, az árammal fűtőknek viszont jelezni kell, hogy esetükben az áram mennyiségében érvényesítsék a kedvezményt. A támogatást a távhővel fűtők is megkapják.

Gulyás azt is jelezte, hogy értelemszerűen mindenki csak egy fűtési formára kap segítséget. Ha valaki gázzal és árammal is fűt, csak akkor kell nyilatkozni, ha az áramra kéri a kedvezményt. Ha nem nyilatkozik, akkor csak a gázra kapja.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentette, hogy mától újraindul a számlázás. A diktálós ügyfelek esetében két részszámlán jelentkezik a kedvezmény, ezeket mindenképp fizessék be, ha esetleg túlfizetés történik, utólag jóvá fogják írni a plusz összeget.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy számításaik szerint

50 milliárd forintos plusz terhet jelentene a családoknak a többletfogyasztás,

ezt a kormány átvállalja. Így januárban most is csak annyit kell fizetni, mintha nem lett volna ilyen rendkívüli időjárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„János, pucolj el a magyar közéletből!” – több száz vécékefét borítottak Lázár batidai kastélya elé a momentumosok
Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke a helyszínen követelte Lázár János távozását a közéletből. Fekete-Győr András szerint a kijelentés a Fidesz hivatalos véleményét tükrözi.


Több száz fekete vécékefét borítottak Lázár János batidai kastélyának bejárati kapuja elé szerda délelőtt a Momentum politikusai. Lőcsei Lajos, a párt alelnöke és Fekete-Győr András volt elnöke azért öntötte a keféket a kapu elé, mert nem engedték be őket a miniszter ingatlanához. Az akcióval Lázár Jánosnak a magyarországi cigányságot sértő, napokban tett kijelentéseire reagáltak.

Az építési és közlekedési miniszter egy múlt heti Lázárinfóján arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, és valakinek takarítania kell az InterCityn a mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ez pedig szerinte a cigányságot jelenti. A kijelentést követően Lázár szombaton, egy kaposvári gyűlésen bocsánatot kért a szavaiért.

Lőcsei Lajos a batidai kastélynál leszögezte, egyetlen politikus sem sértheti meg büntetlenül a magyarországi cigányság emberi méltóságát. A Momentum alelnöke elmondta, az elmúlt napokban több száz roma és nem roma ember kereste meg azzal a kéréssel, hogy vigye el az üzenetüket a miniszternek.

„Ez az üzenet pedig egyértelmű és rövid: János, pucolj el a magyar közéletből!”

– fogalmazott Lőcsei.

Fekete-Győr András szerint a miniszter kijelentései nem tekinthetők elszigetelt esetnek. Hozzátette, mivel a megnyilvánulások korábban is következmények nélkül maradtak a kormánypártban, Lázár János véleménye valójában a Fidesz hivatalos álláspontját tükrözi.

„Lázár jobban tenné, ha nem várná meg a választók áprilisi ítéletét, hanem azonnal távozna a magyar közéletből”

– tette hozzá a Momentum alapítója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sötétben és üresen áll egy teljes emelet a Bajcsy kórházban, más osztályokra viszik a betegeket
Egy dolgozó szerint a belgyógyászati betegek tartósan azért fekszenek más, nem belgyógyászati profilú osztályokon, mert nincs elég ápoló és orvos. A kórház vezetése szerint ez egy átmeneti és biztonságos megoldás.


Sötét és üres egy teljes emelet a Bajcsy-Zsilinszky Kórház I. belgyógyászatán, miközben az intézmény belgyógyászati betegeket kénytelen más, nem szakirányú osztályokon elhelyezni. Egy neve elhallgatását kérő egészségügyi dolgozó szerint a gyakorlat veszélyezteti a betegek biztonságát, a kórház vezetése azonban ennek az ellenkezőjét állítja – írja a Telex.

A Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben három belgyógyászati osztály – az I., a III. és a IV. számú – működik, ezek közül a III. osztály jelenleg vírusfertőzés miatt zárva tart. Az I. belgyógyászat a C épületben van, ahol a kórház honlapja szerint az első és a második emeleten is működik fekvőbeteg-ellátás. A helyszínen azonban a Telex azt tapasztalta, hogy

az első emelet teljesen üres, hideg és sötét, egy korábbi kórterem ajtajára pedig a „raktár” feliratot ragasztották ki. A nővérpult is zárva volt, a falon egy kiírás jelezte, hogy az ellátás a második emeleten folyik, ahol több kórteremben feküdtek betegek, és alig lehetett szabad ágyat látni.

Egy névtelenséget kérő egészségügyi dolgozó szerint a belgyógyászati betegek tartósan azért fekszenek más, nem belgyógyászati profilú osztályokon, mert nincs elég ápoló és orvos. Ez a gyakorlat azzal a kockázattal jár, hogy az áthelyezett betegek fizikailag távol kerülnek a felelős ügyeletes orvostól, így egy rosszullét esetén hosszabb időbe telhet, míg a kompetens szakorvos odaér hozzájuk. Emellett ezeken az osztályokon nem feltétlenül áll rendelkezésre a belgyógyászati ellátáshoz szükséges gyógyszerkészlet, és az ott dolgozók sincsenek felkészülve a folyamatos belgyógyászati betegellátásra.

A dolgozó szerint a helyzetről minden érintett tud, mégsem történik változás. „A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban jelenleg a belgyógyászati osztályok már nem tudják a saját ágyaikon ellátni az ellátási területükhöz tartozó betegeket” – fogalmazott.

A kórház vezetése megkeresésre elismerte a betegek áthelyezését. Dr. Révai Róbert PhD orvosigazgató válaszában azt írta: „a megnövekedett betegforgalom miatt, a szakmai és betegbiztonsági szabályok maradéktalan betartásával,

átmeneti megoldásként belgyógyászati betegeket – alapbetegségük figyelembevételével – más osztályokon helyeztünk el.”

Az orvosigazgató hozzátette, hogy a betegek ellátása biztonságos és folyamatos. „Hangsúlyozzuk, hogy az intézkedés nem veszélyezteti a betegellátás biztonságát” – szögezte le.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint januárban országszerte magas volt az influenzaszerű és akut légúti megbetegedések száma, ami növelte a kórházak terhelését. Ezzel párhuzamosan a működő kórházi ágyak száma országosan csökken, a tartósan szünetelő ágyak aránya pedig Budapesten az átlag feletti, ami összefügg a szakdolgozóhiánnyal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk