HÍREK

Visszalépett Szentkirályi Alexandra, sokkal szorosabb verseny várható Karácsony és Vitézy között

A Fidesz főpolgármester-jelöltje az utolsó pillanatban jelentette be, hogy visszalép Vitézy Dávid javára. Ezzel sok szavazatot nyerhet, más voksokat viszont elveszíthet Karácsony legnagyobb kihívója.


Megtörtént, amire a kampány eleje óta sokan számítottak: a Fidesz jelöltje, Szentkirályi Alexandra egy videóban bejelentette, mégsem indul el Karácsony Gergellyel szemben. Szentkirályi úgy fogalmazott, az elmúlt napokban világossá vált számára, hogy valódi esély van leváltani Karácsonyt.

„Egyértelmű, hogy a budapestiek többsége el akarja zavarni őt. Karnyújtásnyira vagyunk a változástól. Mára egyetlen akadálya maradt ennek, az, hogy a változást akaró szavazatok kétfelé oszlanak. Számomra továbbra is az a legfontosabb, hogy Karácsony és Gyurcsány távozzanak a város éléről. Ezért utat adva a változásnak, elállok a főpolgármester-jelöltségtől, és a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatom a kampányt. Egyben arra kérem minden támogatómat, hogy a főpolgármesteri szavazólapon Vitézy Dávidra, a listás szavazólapon pedig az általam vezetett Fidesz-KDNP listára szavazzanak.”

Karácsony Gergely már péntek délután közzétett egy posztot arról, hogy tudomásuk szerint az LMP-t vezető Ungár Péter édesanyja erről győzködi a miniszterelnököt. „Azt a hírt kaptam, hogy Ungár Péter anyukája, Schmidt Mária mindent bevetve győzködi Orbánt, hogy Szentkirályi lépjen vissza Vitézy javára” - írta a főpolgármester. Hogy ennek volt-e bármilyen valóságalapja, vagy csak egy politikai húzás Karácsony részéről az LMP által támogatott Vitézy Dáviddal szemben, azt nem tudni.

Török Gábor politikai elemző csütörtök este a Partizánban mindenesetre arról beszélt, hogy a háttérbeszélgetésekben még mindig napirenden van Szentkirályi Alexandra visszaléptetése, ami reális lehetőség, ha igazak azok a számok, amiket a felmérések mutatnak. Ezt erősítette az is, hogy Szentkirályi és Vitézy esetleges főpolgármester-jelölti visszalépését is mérte az a kutatócég, amely korábban arra kérdezett rá, le kell-e mondania Novák Katalinnak a kegyelmi botrány miatti.

A Medián május végi felmérése szerint a választani tudó budapestiek 46 százaléka Karácsony Gergelyre, 26 százaléka Szentkirályi Alexandrára, 24 százaléka Vitézy Dávidra, 4 százaléka pedig a Mi Hazánk jelöltjére, Grundtner Andrásra voksolna.

Ez akár azt is jelenthetné, hogy teljesen nyitottá válik a küzdelem, hiszen hibahatáron belülre csökkenhet a Karácsony és Vitézy közötti különbség, sőt, papíron Vitézy Dávidnak még akár több szavazata is lenne, mint a főpolgármesternek. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű.

Kérdés, hogy az utolsó pillanatos visszaléptetés hírét sikerül-e eljuttatni minden Fidesz-szavazóhoz, és tudatosíthatják-e bennük ennyi idő alatt, hogy kire kell szavazniuk, hiszen Vitézy Dávid neve mellett nem lesz ott a Fidesz logója a szavazólapon. Azt sem lehet tudni, hogy Vitézy szavazói közül hány embert riaszthat el az, hogy a Fidesz nyíltan beállt mögé, pedig eddig ő a függetlenségének hangsúlyozására építette a kampányát.

Az mindenesetre biztos, hogy sokkal izgalmasabb lesz a vasárnap este Budapesten is annál, mint amire eddig számítani lehetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk