hirdetés

HÍREK

Visszalép Eszenyi Enikő: „Életem legnehezebb pillanatait éltem meg”

A Facebookon jelentette be, hogy visszavonja a pályázatát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 19.

hirdetés

Visszalép Eszenyi Enikő, a Vígszínház eddigi vezetője, visszavonja a pályázatát.

A Facebookon írta ezt:

Kedves Művésztársaim, Pályatársak!

Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést.

Hiszek szerelmemben, a Vígszínházban! Hiszek az elhivatott munkában, abban, hogy szolgálni egy évszázad hagyatékát és közben új utakat keresni olyan cél, amiért érdemes élni. Idővel megtapasztaltam azt is, hogy szerethető az is, ami nehéz. Egy érzékeny világ érzékeny történéseit igyekszem megérteni, független művészként középen állva, rendíthetetlenül, sok ezer nézőért.

hirdetés

Már nem vagyok fiatal – és bár tapasztalataink különbözősége nehezen engedi az érvényes igazságok kinyilatkoztatását – azt bátran kijelenthetem, hogy a Vígszínház az elmúlt tíz évben megújult. Köszönöm Nektek! Köszönöm „Drágák, Gyerekek”, ahogy szoktam mondani kollégáimnak, művészeknek, egyetemi hallgatóknak. Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan.

Kedves Közönség, Támogatóim, Rokonaim, Barátaim, Mamikám! Köszönöm!

Eszenyi Enikő

Lapozz a posztért:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Nem várnak tovább: ténylegesen megnyitna február 1-jén egy nagykanizsai söröző

A Facebookon jelentették be, hogy elég volt a három hónap bezárás, nem kapnak elég támogatást és segítséget.
Fotó: Christian Birkholz / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

Csütörtök délután mi is beszámoltunk róla, hogy Csernus Imre pszichiáter kávézója, az egri Depresso úgy döntött, most hétvégén megnyit a vendégek előtt. Később azonban kiderült, hogy a jogszabályokat teljesen betartva, továbbra is csak az elviteli lehetőséget biztosítják a betérőknek.

Egy nagykanizsai söröző viszont megelégelte a három hónapnyi bezártságot, és február 1-jén kinyitnak. A Resti Presszó & Söröző üzemeltetői Facebook-posztjukban el is magyarázzák, miért döntöttek így:

„Az érvényben lévő korlátozásoknak eddig eleget tettünk, de mivel semmiféle támogatást nem kaptunk a kormány részéről /az út szélén lettünk hagyva/, az ígéretek ellenére, gondolok itt a vállalkozásunk és a bérek támogatására /amit nyújtanak az vicc!!/, így 3 hónap után mi sem kívánjuk tovább támogatni a kormány munkáját, főleg azok után, hogy az semmiféle eredményre nem vezet!”

Hozzáteszik, nem tudják megvárni, míg kellő számú ember beoltatja magát, és szerintük, ha nem jelent gondot a multikban tolongó embertömeg, akkor az ő nyitásuk se jelentsen.

A törvényekkel még inkább szembemenve azt is közlik, hogy ugyan asztalaik alapból másfél méteres távolságban vannak egymástól, de presszójukban a maszk viselése nem lesz kötelező. (Egészen pontosan ők maguk így döntenek, az aktuális szabályozást ennek ellenére nem írhatják felül.)

Közlik továbbá, hogy várják a NAV és a rendőrség embereit, hisz ők is számítanak arra, hogy tettük után hamar meglátogatják majd őket, de „ha erre van kapacitásuk és idejük, akkor a munkájuk elvégzése mellé egy jó kávéra mindig a vendégeink” - írják.

hirdetés

Korábbi cikkünkben mi is írtunk róla, hogy Németországban, Olaszországban és Lengyelországban is formálódik egy mozgalom, amely céljának a vendéglátóhelyek újranyitását tűzte ki.

A Faceobookon egyébként hazánkban is szerveznek egy tüntetést február elsejére hasonló követeléssel - abban az esetben, ha a kormány addig nem változtat a korlátozásokon. Erre azonban Gulyás Gergely és Müller Cecília mai nyilatkozatai alapján kevés az esély.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Az EP európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást, a Fidesz nemmel szavazott

Az EU szeretné, ha 2030-ig felszámolnák területén a hajléktalanságot.
Fotó: ArtTower / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

Az Európai Parlament európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást, és annak költségeit a törvény erejével korlátoznák; emellett uniós célként határoznák meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ra minden tagállamban - írja az MTI.

A csütörtökön 352 szavazattal, 179 ellenszavazat és 152 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a megfelelő lakhatás fogalmába többek között a tiszta és jó minőségű ivóvizet, a megfelelő és méltányos higiénés körülményeket, valamint a szennyvíz- és vízhálózatok meglétét is beleértették.

Az Index figyelmét Ujhelyi István szocialista EP-képviselő hívta fel arra, hogy a Fidesz 13 európai parlamenti képviselője, a radikális jobboldali frakciókhoz hasonlóan, nem szavazta meg a javaslatot.

„A megfelelő lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog, amelyet a nemzeti és az európai jognak is el kellene ismernie” - fogalmaztak az igennel szavazó frakciók.

Véleményük szerint kötelező és legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatásaihoz igazodó minimumkövetelményeket kellene bevezetni az Európai Unióban az egészséges otthonokra, köztük a beltéri levegőminőségre. A képviselők felszólították az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a házfelújításokra vonatkozó előírások között fordítsanak kiemelt figyelmet a kibocsátáscsökkentésre és a lakások energiahatékonyságának növelésére.

Az állásfoglalás uniós célkitűzésként határozná meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ig.

Emellett fenntartaná a hajléktalanság kialakulását megelőző és a hajléktalanok védelmét szolgáló, a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendkívüli intézkedéseket, különösen a kilakoltatási moratóriumot, az energiaellátás folyamatos fenntartását és az ideiglenes elhelyezés garantálását.

hirdetés

A képviselők emellett felszólították a tagállamokat, illetve a regionális és a helyi hatóságokat, hogy fogadjanak el jogszabályt a bérlők és a saját lakásukban élők jogainak védelmére. Véleményük szerint a lakhatás akkor nevezhető megfizethetőnek, ha az azzal összefüggő költségek rendezése után a lakónak elegendő forrása marad az egyéb alapvető kiadásokra.

Az elfogadott szöveg végezetül megemlítette, hogy a rövid távú, turisztikai célú lakáskiadás lakásokat von el a piacról és felviszi az albérletek árát, ami nagyban megnehezíti a megélhetést a belvárosokban és a turisztikai központokban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Karácsony: Biden beszéde hozzánk, magyarokhoz is szólt

A főpolgármester párhuzamot vont az amerikai és a magyar politikai helyzet között. Szerinte több okból is érdemes a magyaroknak Bidenre hallgatniuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

Karácsony Gergely Facebook-oldalán egy hosszas bejegyzésben kommentálta Joe Biden beiktatását és beszédét.

Magyar idő szerint szerda 18 órakor iktatták be az Egyesült Államok 46. elnökét, Joe Bident. Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán tett közzé egy hosszas bejegyzést Biden beszéde kapcsán.

"Az Egyesült Államok új elnöke gyógyulásra és az egység megteremtésére hívta fel honfitársait. Közös erőfeszítésre a harag, a vírus, a nyomában járó munkanélküliség és szegénység, a növekvő egyenlőtlenségek ellen. Egy fájdalmas időszak lezárására, ami végletesen szembefordította egymással az ország polgárait"
- kezdte bejegyzésében Karácsony.

Szerinte a leköszönő elnök Donald Trump nem a közügyeket illető tisztánlátásával, tárgyszerű érveivel vagy a demokrácia intézményeinek működtetésében szerzett ismereteivel igyekezett maga mellé állítani a támogatóit.

Kiemelte továbbá, hogy az egység nem egyenlő az egyetértéssel:

hirdetés
"Biden szerint azt jelenti, hogy ha nem is értünk egyet, nem ellenségekként nézünk egymásra. Elfogadjuk egymás létezését, méltósággal és tisztelettel bánunk egymással. Hajlandóak vagyunk egymással ezen az alapon vitába bocsátkozni, ha nem is várhatjuk, hogy a vitáink végén mindig egyetértésre jutunk."

Karácsony Gergely írásában párhuzamot von, mert szerinte Joe Biden beszéde hozzánk, magyarokhoz is szól.

Biden ugyanis megemlékezett a koronavírus áldozatairól, amely népességarányosan szinte pontosan ugyanakkora, mint a magyar veszteségek. De a főpolgármester szerint más okból is magunkénak érezhetjük a beszédet.

"2010-ben a választók felénél hajszállal nagyobb támogatottsággal a választási rendszer aránytalansága miatt alkotmányozó hatalmat kapott egy új vezetés, ami megváltoztatta a politika természetét, és egyoldalúan átalakította Magyarországot. Azonosítva magát a nemzettel egyoldalúan meghatározta, hogy milyen hitvallás alapján kellene mindannyiunknak együtt élnünk, átírta a politikai verseny szabályait, megszállta a hatalommegosztás összes intézményét"
- fejtette ki a főpolgármester.
hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A Debreceni Egyetem szenátusa is megszavazta a modellváltást

A Hallgatói Önkormányzathoz hasonlóan itt is ellenszavazat nélkül döntöttek az alapítványi fenntatásról.
Fotó: Debreceni Egyetem / Facebook - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Debreceni Egyetem Hallhatói Önkormányzata 70:0 arányban megszavazta, hogy az intézmény alapítványi fenntartásba kerüljön. Az ellenzők azonban aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Este azonban az egyetem szenátusa is döntést hozott, ami szerint a DE „állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé” alakul át

- írja a Népszava.

A napirenden szereplő „személyi kérdések miatt” zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson – 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül – elfogadott határozat szerint az állami fenntartónál kezdeményezik az áttérést az új szervezeti formára. A szenátusi határozat úgy fogalmaz:

„a Debreceni Egyetem a hagyományos tudományegyetemi diszciplínák mellett továbbra is kiemelten kezeli az egészségipar, multidiszciplináris agrár- és élelmiszertudományok, műszaki tudományok, tanárképzés fókuszterületeket”.

Közben a Pécsi Tudományegyetem szenátusa egyelőre nem tárgyal az intézmény modellváltásáról, mert egyelőre nem kaptak egyértelmű információkat, és nem is látnak még világosan a kérdésben.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: