Négy évvel ezelőtt jelentette be Ruzsics Ferenc, Keszthely volt fideszes polgármestere, hogy 199,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból bővíti és újítja fel az Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodáját.
Az önkormányzat viszont múlt hét csütörtökön egyhangúlag elfogadott egy határozatot, amiben elfogadták az óvoda bontását.
Erre azért lehet szükség, mert egy augusztusi szakvélemény szerint a kivitelező nemcsak alaposan megcsúszott az építkezéssel, hanem az épület „számos szakmai hibát tartalmaz”, és olyan állapotban van, hogy el kell bontani
A felújítást végző InvestMondi-System Kft. minden esetben a legolcsóbb ajánlatot adta, de már 2019-ben felhívta a városvezetők figyelmét a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE), hogy a kft. ügyvezetője és tulajdonosa egy felszámolás alatt álló, hasonló nevű és tevékenységű cégben is érdekelt. Mindemellett a KÉVE irreálisan alacsonynak tartotta a vállalási árat.
Az önkormányzat felbontotta a kivitelezővel a szerződést, valamint OLAF- és rendőrségi vizsgálat is indult.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal viszont be is fejezte a vizsgálatát, mivel a támogatási szerződés felbontása után az önkormányzat a támogatások teljes, kamattal növelt összegét visszafizette.
Manninger Jenő polgármester a 24.hu-nak elmondta, vizsgálják, hogy a még felhasználható anyagokból érdemes-e egy kisebb óvodát vagy valamilyen más épületet felépíteni.
Négy évvel ezelőtt jelentette be Ruzsics Ferenc, Keszthely volt fideszes polgármestere, hogy 199,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból bővíti és újítja fel az Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodáját.
Az önkormányzat viszont múlt hét csütörtökön egyhangúlag elfogadott egy határozatot, amiben elfogadták az óvoda bontását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.
Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.
Azt írta:
"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.
Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,
majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".
A politikus beszámolója szerint:
"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".
Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".
A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.
A politikus arról is írt:
"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."
Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.
Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.
„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén
„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”
- tette hozzá Trump.
Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.
Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.
Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.
„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.
Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.
„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén
„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”
- tette hozzá Trump.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.
A TISZA Párt vezetője azt írta:
"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.
3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.
Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.
Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.
Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.
Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.
A TISZA Párt vezetője azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.
A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:
• 5 (öt)
• 15 (tizenöt)
• 29 (huszonkilenc)
• 33 (harminchárom)
• 37 (harmincöt)
• 44 (negyvennégy)
Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.