KÉK HÍREK
A Rovatból

Világháborús bomba miatt lesznek lezárások Budán péntek reggel, több ezer embernek kell elmennie otthonról

Egy Kiss János altábornagy utcai társasház kertjéből került elő egy betonromboló gránát. A lezárások miatt több járat terelve közlekedik.


Lezárják Budapesten a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt pénteken. A korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érint, a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.

A XII. kerületi Kiss János altábornagy utca egyik társasházának a kertjében, földmunkák során került elő egy 203 milliméteres, szovjet gyártmányú betonromboló gránát. A második világháborús eredetű robbanótest biztonságos állapotfelméréséhez, illetve mozgatásához

a rendőrség pénteken kora reggel mintegy 250 méter sugarú körben lezárja az érintett területet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a lezárás és kiürítés érinti a teljes Beethoven utcát, a Hertelendy utcát, a Kléh István utcát, a Szoboszlai utcát és az Ugocsa utcát. A lezárás érinti továbbá az Alkotás utca 31-47. közötti épületeket, a Böszörményi út 30-32. szám D. épületet, a Böszörményi út 16-28., a Brassai Sámuel utca 3-5., a Dolgos utca. 1-19., a Királyhágó utca 10-18., a Kiss János altábornagy utca 22-42. és 19-39., a Márvány utca 36-50. és 27-29., a Nagy Jenő utca 2-6., valamint a Tartsay Vilmos utca 14-30. és 1-21c. közötti ingatlanokat.

A lezárással és kiürítéssel érintett területen élőknek, dolgozóknak, oktatási intézménybe járóknak az ingatlanokat pénteken 8 óráig el kell hagyniuk. A rendőrség a területet reggel 7 órától várhatóan 14 óráig lezárja, oda behajtani sem lehet.

A lezárások a közösségi közlekedést is érintik: a BKK tájékoztatása szerint

  • reggel 7 órától 13 óráig a 210-es és az e210-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Királyhágó utca megállót a Gyöngyösi utca M felé.
  • A 210-es és az e210-es autóbusz a Böszörményi út-Jagelló út-Csörsz utca-Alkotás utca-Márvány utca útvonalon közlekedik és megáll az 59-es villamos Kiss János altábornagy utca megállójában, továbbá a 139-es, valamint a 212-es autóbusz érintett megállóiban.
  • Terelve közlekedik a 105-ös autóbusz is, nem érinti a Kiss János altábornagy utca, a Nagy Jenő utca, a Márvány utca és a Királyhágó utca megállót a Gyöngyösi utca felé. A 105-ös autóbusz a Csörsz utca-Alkotás utca-Márvány utca útvonalon közlekedik és megáll a 139-es, valamint a 212-es autóbusz érintett megállóiban.

    A XII. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a lezárás idejére befogadóhelyet biztosítanak a Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal alagsori nagy tárgyalótermében (Böszörményi út 23-25.).

    (Forrás: MTI)


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
    Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2026. február 07.



    A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

    feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

    A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

    A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

    „Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

    A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

    A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
    Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


    Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

    Azt írták,

    a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

    A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

    Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

    A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
    Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


    Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

    A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

    Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

    A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

    a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

    Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

    „Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

    Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

    A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

    VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
    Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


    Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

    Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

    A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

    - közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk