HÍREK
A Rovatból

Videón, ahogy egy Leopard 2 tank járkált a Hungária körúton a Hős utcánál az éjszaka

A katonai jármű a Hős utcánál forgolódott a Hungária körúton, az útszakaszt pedig le is zárták a forgalom elöl. Mindez szerda éjjel történt Budapesten, Magyarország fővárosában.


A TikTokra került fel néhány videó, amelyeken feltehetően egy német gyártmányú Leopard 2 harckocsi látható, amint a Hős utcánál haladt az úttesten szerda éjszaka.

A katonai jármű a Hős utcánál forgolódott a Hungária körúton, az útszakaszt pedig le is zárták a forgalom elöl.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért volt a nyílt utcán a harckocsi, de ha kiderül, frissítjük cikkünket.

A honvédség összesen 44 új Leopard 2A7+ harckocsit vásároltak Németországtól, ezen kívül 12 felújított Leopard 2A4 érkezik majd kiképzési célokra.

@feco84 #hősutca ♬ eredeti hang - Fecó

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor neve is megjelent egy titkos SMS-ben, amit Jeffrey Epsteinnek küldött Steve Bannon, Trump volt főtanácsadója
A 2018-as SMS-váltásból kiderült: az amerikai elnök egykori főtanácsadója azzal dicsekedett a pedofil bűncselekményekért elítélt Epsteinnek, hogy Orbán Viktornak is tanácsokat ad.
DKA - szmo.hu
2026. február 02.



„Leállíthatunk bármilyen kriptoszabályozást vagy amit csak akarunk” – ezzel a mondattal kecsegtette Steve Bannon, Donald Trump volt főtanácsadója a pedofil bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epsteint egy frissen nyilvánosságra hozott SMS-váltásban, amelyben Orbán Viktor neve is felbukkant.

A 2018 márciusában lezajlott beszélgetésre a Válasz Online talált rá az amerikai kormány által januárban közzétett Epstein-akták között. A cset idején Trump egykori főtanácsadója éppen Európában utazgatott, hogy egy szélsőjobboldali politikai csoport megszervezésében segítsen: a francia Nemzeti Front lille-i gyűlésén vett részt, míg Epstein Párizsban tartózkodott, és egy személyes találkozót egyeztettek.

Bannon az üzenetben azzal dicsekedett Epsteinnek, hogy tanácsadóként segíti az európai szélsőjobboldali pártokat, köztük a francia Nemzeti Frontot, az olasz Ligát, a német AfD-t, és név szerint említette Orbán Viktort is.

Ezután kilátásba helyezte, hogy a 2019-es európai parlamenti választások után az általuk felépített új blokkal „leállíthatunk bármilyen kriptoszabályozást vagy amit csak akarunk”. Jeffrey Epstein erre mindössze annyit válaszolt: „Vettem.”

Az Epstein-akták más dokumentumaiból kiderül, hogy az üzletember korábban éppen azért kereste meg Bannont, hogy a kriptovaluták számára kedvező amerikai szabályozásért lobbizzon. Epstein azt szerette volna elérni, hogy a Bitcoin és a hasonló termékek rendes fizetőeszköznek minősüljenek, Bannon pedig igyekezett eljuttatni az üzenetét a pénzügyminisztérium befolyásos embereihez. Miután távozott a Fehér Házból, a kriptovaluták nagy propagálója maradt, azt hangoztatva, hogy ezekkel lehet legyőzni a jegybankok és a bankárok rémuralmát.

Az Európai Unió mindig is szigorúbban próbálta szabályozni a technológiai cégeket és a kriptopiacot, mint az Egyesült Államok. Bannon és Epstein abban bízhattak, hogy egy megerősödött európai szélsőjobboldali frakcióval megállíthatják ezeket a szigorításokat, és elsüllyeszthetik például a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet, amelyet az EU végül 2022-ben fogadott el.

Bannon nem sokkal az SMS-váltás után Budapestre is ellátogatott, ahol egy kormány által rendezett konferencia vendégeként méltatta Orbán Viktor politikáját.

A Válasz Online emlékeztet, hogy bár sokan kerestek rá a magyar miniszterelnök nevére az Epstein-aktákban, a keresők nem adtak találatot, mivel a rendszer az SMS-eket képfájlként kezeli, így azok szövege nem kereshető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hetente tonnaszámra hordják az aranyat egy svájci atombunkerbe – egyetlen cég borítja fel a világpiacot
A Tether nevű kriptoóriás 140 tonnás, 24 milliárd dolláros aranykészletet halmoz fel egy svájci bunkerben. Az agresszív vásárlás felhajtja az árakat, de a hitelminősítők a cég stablecoinját féltik.


Hetente egy-két tonna aranyat szállítanak egy hidegháborús svájci atombunkerbe, miközben a nemesfém árfolyama januárban történelmi csúcsra, unciánként 5000 dollár fölé szökött. A példátlan felvásárlási láz mögött a Tether nevű kriptovaluta-óriás áll, amely az utóbbi időben hatalmas mennyiségű fizikai aranyat halmoz fel, komoly hullámokat vetve ezzel a piacon – írja a Bloomberg.

A cég vezérigazgatója, Paolo Ardoino egy központi bank működéséhez hasonlította a stratégiájukat. Szerinte a világ a bizonytalanság felé halad, és mivel nem bíznak az állami adósságokban vagy a dollár hosszú távú értékállóságában, a fizikai aranyat tekintik a legbiztosabb fedezetnek.

A Tether célja azonban nem csupán a felhalmozás, aktív szereplővé akarnak válni a piacon. Ennek érdekében nagybankoktól, például a HSBC-től csábítottak át szakértőket egy világszínvonalú kereskedési részleg kiépítéséhez.

A cég jelenleg 140 tonna arannyal rendelkezik, a készlet értéke nagyjából 24 milliárd dollár, és hetente 1-2 tonnával bővítik. Az aranykészletet egy szigorúan őrzött svájci atombunkerben tárolják, amelyet többrétegű, vastag acélajtók védenek - írja a Telex.

„Ez egy James Bond-filmbe illő hely. Őrület!”

– mondta a trezorról Paolo Ardoino, a Tether vezérigazgatója.

Bár a cég fontos új szereplő, szakértők kiemelték, hogy az árfolyam emelkedése nem kizárólag nekik köszönhető. A jegybankok és a befektetők globálisan több mint 1500 tonna aranyat vásároltak, így a Tether csak az egyik szereplője a globális aranyláznak. Összehasonlításképp: az Egyesült Államok több mint 8100 tonnával bír, míg a Magyar Nemzeti Banknak a legutóbbi adatok szerint 110 tonna aranya van.

Többek, köztük az S&P hitelminősítő, ugyanakkor aggályosnak tartják, hogy a cég a dollárhoz kötött stabilcoinjának fedezetét nem kizárólag készpénzben, hanem olyan ingadozó árfolyamú eszközökben is tartja, mint az arany vagy a bitcoin. A cég mindezek ellenére profitál a lépésből, és azzal számol, hogy a jövőben más országok is indíthatnak a dollár riválisaként digitális, aranyfedezetű valutákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nézőpont Intézet: Behozhatatlannak tűnik Magyar Péter hátránya Orbánnal Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
A kormányközeli kutatóintézet felmérése szerint 11 százalékkal többen tartják alkalmasabb kormányfőnek Orbánt, mint a TISZA elnökét. A miniszterelnök támogatottsága különösen magas a 60 év felettiek és a falvakban élők körében.


Hetven nappal az országgyűlési választás előtt behozhatatlannak tűnik Magyar Péter hátránya a miniszterelnöki alkalmassági versenyben a Nézőpont Intézet szerint. A kormányközeli kutatóintézet januári kutatása ugyanis arra jutott, hogy

a választókorú magyarok 46 százaléka Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb kormányfőnek, míg a Tisza Párt vezetőjét csupán 35 százalékuk.

A 11 százalékpontos különbség megegyezik az októberi adattal, novemberben pedig a hivatalban lévő miniszterelnök előnye átmenetileg 15 százalékpontra is nőtt.

A felmérés szerint Orbán Viktor támogatottsága különösen magas a hatvan év felettiek és a falvakban élők körében: előbbi csoport 57, utóbbi 58 százaléka tartja őt a legalkalmasabbnak.

A kutatás készítői szerint mindez azt mutatja, hogy Magyar Péter kistelepüléseket célzó országjárása nem volt túlságosan eredményes. A felmérésben Dobrev Klárát és Toroczkai Lászlót a megkérdezettek 4-4 százaléka tartotta a legalkalmasabbnak. A Demokratikus Koalíció esetében ez a párt parlamenti küszöb átlépésére vonatkozó reményeit táplálhatja, míg a Mi Hazánk a Nézőpont pártpreferencia-kutatásai alapján ettől függetlenül is biztos bejutónak számít. A megkérdezettek 11 százaléka nem tudott vagy nem akart a négy név közül választani.

A miniszterelnöki alkalmasság kérdése mellett érdemes megvizsgálni a pártpreferencia-adatokat is, amelyek más képet festenek. Több, kormánytól független intézet – köztük a Medián, a Republikon és a Závecz Research – tavaly ősszel és január elején is a Tisza Párt előnyét mérte a biztos szavazók körében. Török Gábor politológus a friss adatok kapcsán írta közösségi oldalán: „Rengeteg dolog történt az elmúlt hónapokban, ... de ezekben az adatokban egyelőre semmi ilyen nem látszik”. A kampányban rendszeresen felmerül, hogy a személyes alkalmassági mutató és a pártpreferencia két különböző dolog, amelyek dinamikája eltérhet egymástól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hétfőn még hó eshet, éjféltől viszont jön az ónos eső, kilenc megyére adtak ki riasztást
Borongós idővel indul a hét, délelőtt kisebb havazásra számíthatunk. Kedden viszont újabb csapadékzóna érkezik, délnyugaton már éjjel eshet ónos eső. A fagyos csapadék kedd reggelre csúszóssá teheti az utakat.


A hétfői borongós, párás időt kedden egy vegyes halmazállapotú csapadékhullám követi, amely a havat sok helyütt átmenetileg ónos esőre, majd esőre váltja – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Hétfőn napközben túlnyomóan borult időre számíthatunk,

a déli órákig elszórtan hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. A Dunántúlon helyenként havas eső és gyenge eső sem kizárt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Hétfő estétől kedd reggelig átmenetileg csökkenhet a felhőzet, főként délen, de az éjszaka második felében nyugat felől ismét beborul az ég.

Éjfél után a délnyugati megyékben már lehet ónos eső.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A Dunántúl északi felén a délkeleti szél élénkké válik, néhol erős lökések is kísérhetik.

Kedden délnyugat felől újabb csapadékzóna érkezik.

Északon és északkeleten kezdetben a havazás lehet a jellemző, ezt azonban ott is átmenetileg ónos eső, havas eső, majd eső válthatja fel. Estétől újabb csapadékhullámra kell készülni.

A délkeleti, keleti szél a keleti tájak kivételével többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon pedig meg is erősödik. A hőmérséklet napközben jelentős különbségeket mutat: míg a naposabb nyugati, délnyugati tájakon 10 fok körül alakulhat a csúcsérték, az ország középső és északkeleti részén -1 és +8 fok között marad.

Ónos eső veszélye miatt kilenc – Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém – vármegyére adtak ki elsőfokú, sárga figyelmeztetést keddre.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vékony, de rendkívül síkos jégréteg vonhatja be az utakat és a járdákat, ami komoly közlekedési kockázatot teremt. A katasztrófavédelem ilyen időjárási helyzetben a járművek téli felkészítését, az útinformációk folyamatos követését és a fokozott óvatosságot javasolja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: