HÍREK
A Rovatból

Videó: szupercellás zivatar csapott le Sopronra

Nyugat felől egyre nagyobb területen kell számítani zivatarokra.


Ausztria felől szupercella sodródott be az ország északnyugati csücskébe, Sopronba látványos felhőzettel érkezett meg - számolt be róla az Időkép.

Videó is készült arról, ahogy a viharfelhők ellepték a várost, ezzel együtt pedig leszakadt az ég.

Az Időkép figyelmeztet, hogy estétől nyugat felől egyre nagyobb területen kell zivatarok kialakulására számítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
„A ripacs repülhet a brüsszeli csicskáztatásra” – alaposan beleszállt Magyar Péterbe a reptéri poszt miatt Hidvéghi Balázs
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a TISZA elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.


Hidvéghi Balázs szerint Magyar Péter vicceskedve kérdőjelezte meg, miért kellett lezárni a repülőteret a vihar miatt, miközben ő Brüsszelbe sietett. „Na ez már nem vicces!” – írta a Facebookon a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy „ez a pojáca, a like-okért csak nyomja a sódert. Még jó, hogy nem neki kell döntenie mások biztonságáról. A repülőn utazó gyerekek, családok, idősek életéről!”

Az államtitkár emlékeztetett: hatalmas vihar vonult át az országon, ezért kellett lezárni a budapesti repteret, és a döntést az utasok biztonsága érdekében hozták meg. Mint írta, „ennél kisebb vihar is nagy bajt tud okozni. Nem még olyan, mint a mai, amikor 120 km/h sebességű, orkánerejű szélben kellett volna szállni, landolni a gépeknek.”

Hidvéghi felsorolta, milyen veszélyeket jelenthetett a viharos időjárás: villámcsapás, széllökések, turbulencia, jegesedés, navigációs zavarok.

Hangsúlyozta: a kifutókról törmeléket kellett eltakarítani, és a repülőtér épületeiben is jelentős károk keletkeztek, de az intézkedéseknek köszönhetően nem történt nagyobb baj vagy baleset. A bejegyzését azzal zárta: „A ripacs pedig repülhet a brüsszeli csicskáztatásra!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET: