KÉK HÍREK
A Rovatból

Veronai buszbaleset: összesen 1,89 milliárd forintot fizet ki a biztosító

Minden érintett megkapja a neki járó pénzt.


Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról. Az egyik legkomplexebb magyar biztosítási ügyben a Groupama csaknem 1,89 milliárd forintot fizet ki a károsultaknak - közölte a biztosító az MTI-vel hétfőn.

Emlékeztetnek, hogy a 2017. január 20-án bekövetkezett tragikus kimenetelű balesetben érintett autóbusz üzembentartójának gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a Groupama Biztosító kezelte.

A biztosítótársaság a kárrendezésre a kezdetektől kiemelt figyelmet fordított, már a kárrendezés legelső szakaszában kárelőlegeket fizetett az érintettek számára, a felmerült költségek, dologi károk rövid időn belüli rendezésén túl. Emellett folyamatos, aktív kapcsolatot tartott fenn az érintettekkel, együttműködött a magyar és az olasz hatóságokkal, illetve az ügy állásáról tájékoztatta a magyar felügyeleti szervet

- hangsúlyozták.

Kiemelték, hogy a szerencsétlenség a magyar biztosítási szakma egyik legkomplexebb káresete. Az összes kárigény felmérése, valamint az érintettekkel, illetve az olasz és magyar jogi képviselőikkel történő egyeztetés a kártérítési összeg lehető legkörültekintőbb felosztásáról, hosszú időt vett igénybe. Mindeközben a tragédia körülményeinek teljes körű kivizsgálása és a felelősök megállapítását célzó büntetőper sem zárult még le. A Groupama Biztosító a fentieket figyelembe véve nem szerette volna megvárni a bírósági eljárások akár évek múlva várható befejezését, ezért mindent megtett a kártérítések mielőbbi kifizetése érdekében. Az ügyfelekkel történt egyeztetések eredményeként csaknem minden érintettel megállapodás született. A biztosítótársaság bízik abban, hogy a néhány hiányzó megállapodás is rövid időn belül aláírásra kerülhet - írták.

A kárrendezési folyamat során a biztosító több kötelezettség alapján is helytállt.

A jogszabályoknak megfelelően a Groupama Biztosító a vagyoni károkon felül az elhunytak közeli hozzátartozói, valamint a súlyosan, vagy könnyebben sérültek részére, illetve azok számára is, akik nem szenvedtek közvetlen fizikai sérülést, jelentős összegű, nem vagyoni kártérítést, úgynevezett sérelemdíjat is fizet. Az összegeket a biztosító átutalta a megállapodások alapján az érintettek és családtagjaik számára.

A Groupama Biztosító a személyi sérüléses károkra vonatkozóan - a már korábban átutalt előlegekkel, kártérítési összegekkel és sérelemdíjakkal együtt - összességében a jogszabály által meghatározott maximális kártérítési összeget, 1,89 milliárd forintot fizet ki, amivel lezárul a veronai busztragédia egyik fejezete, a tragikus kimenetelű baleset magyarországi biztosítási ügye - írták.

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel 17-en vesztették életüket, mikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.


Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.

Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.

Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”

A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.

Schneider Kinga (Noé Állatotthon):

„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”

Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Közzétették a fotóját a magyar férfinek, aki a gyanú szerint lelőtte volt párját Ausztriában
A férfi a rendőrség szerint veszélyes lehet, és bujkál a hatóságok elől. A nyilvánosságra hozott képen ismerhetik fel.


P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.

Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.

Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.

P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: szelfizni akart a krokodillal, azt hitte, csak egy szobor – aztán 50 öltéssel kellett összevarrni a lábát
A 29 éves férfi átmászott a kerítésen, és belépett a kifutóba, mert fotót akart. A krokodil azonban megragadta a lábát, és percekig nem engedte el – csak egy betondarab mentette meg.


Egy 29 éves férfi a Fülöp-szigetek déli részén található Kabug-szigeti Mangrove- és Vizesélőhely-parkban szeretett volna szelfit készíteni egy krokodillal, mert azt hitte, csak egy szobor. Átmászott egy drótkerítésen, majd bement az elkerített kifutó sekély vizébe, ahol meglátta a mozdulatlanul fekvő állatot. Elővette a telefonját, de a krokodil ekkor megharapta.

A nőstény krokodilt Lalaynak hívják, és 4,5 méter hosszú. A Siay városi rendőrség tájékoztatása szerint

az állat a férfi jobb lábát harapta meg, és percekig nem engedte el.

Több látogató is tanúja volt a jelenetnek, sőt videóra is vették, ahogy a krokodil végrehajtja a klasszikus „halálforgást” – ez az a mozdulat, amellyel a ragadozók feldarabolják és megbénítják zsákmányukat.

A park gondozója, Nanding Panogan – aki egyben Lalay gazdája is – közbelépett. A beszámolók szerint saját életét is kockára tette, amikor bemászott a kifutóba, és egy darab betonnal fejen ütötte az állatot, amely így végül elengedte a férfit.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. Helyi sajtóértesülések szerint

a turista karját és a combját több mint 50 öltéssel kellett összevarrni.

„Ez a fajta viselkedés rendkívül veszélyes. Senki nem mehet be egy állat kifutójába – ezzel nemcsak a saját, de mások életét is kockára teszi. A férfi csodával határos módon élte túl a támadást” – nyilatkozta Joel Sajolga rendőrőrmester.

A park egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Milliókat kapna a hajléktalan, aki nyomtalanul eltűnt, így nem tudják átadni neki a pénzt
Hétmillió forint kártérítést kapott egy hajléktalan, de ügyvédje nem találja, így nem tudja átadni neki a pénzt. A férfinak járó pénz most egy letéti számlán van, de elveszítheti, ha nem veszi át.


A férfit 2017-ben azzal vádolták, hogy megölte élettársát. Két és fél évet ült letartóztatásban, de végül felmentették. Ügyvédje egy éve látta utoljára, amikor kiengedték a börtönből. A férfinak járó pénz most egy letéti számlán van, de elveszítheti, ha nem veszi át.

Ahogy a veszélyes bűnözőket, öt éve kéz és lábbilincsben hozták a tárgyalásokra a gyilkossággal vádolt férfit. A rendőrök szerint 2017 decemberében megölte akkor párját, egy 43 éves nőt. Mindketten hajléktalanok voltak, ebben a budapesti kormos falú, romos épületben húzták meg magukat. Az orvosszakértő azt állapította meg, hogy az áldozatot valaki legalább 15 percen keresztül ütötte, rúgta, majd bottal és jégkaparóval is bántották. Mindez több mint 50 sérülést okozott neki. A férfi azonban végig tagadta, hogy ő ölte meg párját. Végül jogerősen felmentették. Az eljárás alatt két és fél évig letartóztatásban volt.

Kós Krisztián ügyvéd:

"Az utóbb alaptalannak bizonyult letartóztatás miatt a magyar államnak kártalanítási kötelezettsége keletkezett az ügyfelemmel szemben. Mivel automatikusan nem kapta meg a neki járó pénzt, bíróságra ment.

A pernyertesség eredményeképpen jelentős összegű kártalanítást a magyar állam fizetett, azonban ehhez az összeghez egyelőre azért nem fért hozzá, mert az eljárás alatt a jogi képviselet és az ismert hozzátartozói előtt is elérhetetlenné vált."

Az RTL híradója úgy tudja, hogy a férfi hétmillió forint kártérítést kapott. Ügyvédje tavaly márciusban - a kártérítési per vége előtt- látta utoljára. Mivel a férfi Romániából származik, az ottani rokonainál is kereste. A román rendőröknél pedig eltűntként jelentette be.

A pénz most még egy letéti számlán várja tulajdonosát. Ha nem veszi át, egy bírósági számlára kerül. Attól kezdve öt évig vehető fel, aztán visszautalják az államkincstárba.

Link másolása
KÖVESS MINKET: