HÍREK
A Rovatból

Vérlázítóan keveset keresnek a kormányhivatalok dolgozói, miközben a vezetők fizetését az egekbe emelték

A köztisztviselők körében folyamatos a bércsökkenés. Néhányan olyan keveset keresnek, hogy szégyellik bevallani nettó 210-220 ezer forintos bérüket.


Havi bruttó 326 ezer forint – ennyit visz haza sok államigazgatási dolgozó, ami mindössze a garantált bérminimum. A helyzetet a 24.hu tárta fel Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnökének elmondása alapján.

A területi közigazgatásban körülbelül 29 ezer ember dolgozik, a kormányhivatalok, kormányablakok, földhivatalok, munkaügyi hivatalok, valamint a nyugdíj- és közegészségügyi hatóságok munkatársai. További közel 27 ezer tisztviselő az önkormányzati közigazgatásban tevékenykedik.

Nagy részük nettó 210-220 ezer forintot visz haza havonta, ami olyan alacsony, hogy állítólag szégyenkeznek is miatta a dolgozók. Egy pályakezdő pedagógus is többet keres ennél.

Pluszjuttatásokra nem számíthatnak, mindössze a törvényileg meghatározott minimumot, kilométerenként 18 forintot kapják meg a munkába járás költségtérítése címén – emlékeztet Boros Péterné.

Eközben a hierarchia tetején nem ilyen siralmas a helyzet: július 1-től havi bruttó 2,65 millió forintra emelték az államtitkárok fizetését, a legtöbb miniszterét pedig 3,53 millióra, ami 14 százalékos növekedést jelent. 27 százalékot nőtt a korábban havi 5 milliót kereső miniszterek fizetése, így Lantos Csaba energiaiügyi és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már 6,3 milliót kap, Orbán Viktor pedig 6,5 milliót.

Ezzel az EU-s állam- és kormányfők közül az átlagfizetéshez képest neki a legmagasabb a bére.

A köztisztviselők közben folyamatos reálbércsökkenést szenvednek el. 2018 óta mindössze egyszer, a 2022-es parlamenti választás előtt történt egy átlagosan 10 százalékos illetményemelés. Nem meglepő, hogy óriási az elvándorlás a szektorban, és óriásivá vált a munkaerőhiány.

Az MKKSZ folyamatosan jelezte a problémákat Szalay-Bobrovniczky Vincének, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárának, valamint a kancelláriaminiszternek és a kormányfőnek is. Legutóbb májusban, a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum keretében javasolták, hogy a nagyfokú elvándorlás megállítása érdekében éves, 25 százalékos bérfejlesztés történjen, ami az állományra egységesen vonatkozik.

Javaslataikra egyik kormánytag sem reagált azóta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”


Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.

Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.

Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.

Magyar most ezt írta a Facebook-oldalán:

"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.

Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.

Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.

A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is rakétákkal álmodik. Egyes verziókon Ursula von der Leyen dajkálja Zelenszkijt.


Újabb mesterséges intelligencia által generált képeket tettek közzé a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok. Miután a hét elején Magyar Pétert ábrázolták pórázon tartott kutyaként, most Volodimir Zelenszkijt gúnyolják ki, aki csütörtökön Brüsszelbe utazott az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából (a tanácskozáson értelemszerűen nem vett részt, de csütörtökön egy rövid sajtótájékoztató keretein belül válaszolt az újságírók kérdésére).

A 444.hu szúrta ki, hogy

az összehangolt akció részeként az összes kiadvány Facebook-oldalán megjelent az az AI-kép, melyen az ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ülnek egy katonai teherautó platóján, terepmintás egyenruhában, miközben körülöttük katonák lövöldöznek és rakéták robbannak.

A propaganda lapjai nem sokkal azután ábrázolták Zelenszkijt így, hogy orosz rakétatámadás ért egy ukrán óvodát, és az ukrán elnök egy képet posztolt, ahol katonák mentik ki a gyerekeket.

Több megyei lap (például a Kisalföld, a Feol, a Kemma vagy a Vaol) Facebook-oldalán pedig olyan AI-képek is megjelentek, amelyen

csecsemőként ábrázolják Zelenszkijt, akit egyes verziókon Von der Leyen dajkál.

Egyes lapok olyan képeket is készítettek mesterséges intelligenciával, amelyeken az ukrán elnök (már felnőttként) álmodik rakétákkal. Itt már változatosabb eredmények születtek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegyi Zsolt: Az osztrákok felelősek a Fradi-szurkolók vonatának leállításáért
A MÁV vezérigazgatója szerint a határnál a magánvasút emberei hagyták ott a szerelvényt, a magyar rendőrök pedig tiltott pirotechnikát foglaltak le. A mérkőzést a Ferencváros 3–2-re nyerte Salzburgban.


Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója megszólalt a Fradi-szurkolók Ausztriába tartó különvonatának ügyében, és az osztrák felet tette felelőssé, írja a Telex. A csütörtöki Salzburg–Ferencváros meccsre induló vendégdrukkerek a határnál megálltak, a szerelvény nem ment tovább.

Hegyi közlése szerint a határnál az osztrák magánvasút mozdonyvezetője nem vette át a gépet, mert

„a kísérő kollégájával együtt – a szurkolókkal való incidensektől tartva, részben azokra hivatkozva – elhagyta a helyszínt, hátrahagyta a vonatot.”

Azt írta, tiltott pirotechnikai eszközöket találtak a vonaton, ezeket a magyar rendőrök elvették. Szerinte néhány szurkoló tényleg nem megfelelően viselkedett, de az osztrákok és a magyar hatóságok is felkészülhettek volna. Úgy fogalmazott, a drukkerek csak az osztrák döntés miatt nem értek oda a meccsre, noha kifizették az utat.

„A MÁV-ra, illetve a magyar félre történő visszamutogatást nem tudom elfogadni, egyszerűen sportszerűtlennek tartom.”

Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtök délután azt írta, az osztrák rendőrség a határon megállította a ferencvárosi különvonatot, és még aznap bekérette Ausztria budapesti nagykövetét. A Fradi az Európa-ligában a Salzburg ellen játszott és idegenben 3:2-re győzött, Szijjártó a meccs után ezt posztolta: „Nem tudtak annyi magyart feltartóztatni, hogy ne kapjanak ki”.

Orbán Viktor az eredményhez gratulálva ezt írta: „Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!”

Az osztrák belügyminisztérium viszont cáfolta, hogy a hatóságok nem engedték volna be a szerelvényt. Azt közölték, a vonatvezető döntött úgy, hogy nem folytatja az utat, miután a szurkolók megrongálták a vonatot. Hozzátették, nem világos, milyen bizonyíték támasztja alá Szijjártó állítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.


Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.

A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Dobrev Facebook-bejegyzésében így fogalmazott:

„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.

Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”

Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: