HÍREK
A Rovatból

Vegyi fegyver bevetését tervezheti Oroszország az USA és Nagy-Britannia szerint

„Mindannyiunknak résen kell lennünk” - figyelmeztett a Fehér Ház szóvivője. Más nyugati tisztviselők szerint is jó okunk van aggódnia emiatt.


Nagy-Britannia és az Egyesült Államok attól tart, hogy Oroszország vegyi fegyver bevetésére készül az ukrajnai háborúban - írja a Guardian.

Szerdán az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakharova azt mondta, Oroszország rendelkezik olyan dokumentumokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok támogatta a biofegyver-programot Ukrajnában. Aztán az orosz védelmi minisztérium azzal vádolta az "ukrán nacionalistákat", hogy vegyifegyver-provokációt készítettek elő egy Harkivtól északnyugatra fekvő faluban. A tervük az volt a minisztérium szerint, hogy hamisan vádolják meg az orosz erők vegyi fegyverek használatával.

"Oroszországnak már van gyakorlata abban, hogy a Nyugatot éppen azokkal a jogsértésekkel vádolja, amelyek maga Oroszország követ el. Ez mind nyilvánvaló trükk Oroszország részéről, hogy megpróbálja igazolni további előre megfontolt, kiprovokálatlan és indokolatlan támadását Ukrajna ellen"

- reagált erre a Fehér Ház szóvivője a Twitteren.

Jen Psaki azt is kijelentette, hogy Oroszország állítása az Egyesült Államok állítólagos biológiai fegyverekkel foglalkozó laboratóriumairól és arról, hogy vegyi fegyvereket fejleszt Ukrajnában, tévesek. Azt is írta, hogy Kínában is hangoztatták ezeket a hamis állításokat, ezzel pedig látszólag támogatták ezt a propagandát.

"Mindannyiunknak résen kell lennünk, mert Oroszország esetleg vegyi vagy biológiai fegyvereket is bevethet Ukrajnában, vagyis hamis zászlós műveletet hajthat végre ezek felhasználásával"

- figyelmeztett a szóvivő.

Ezt a gyanút erősítették meg más nyugati tisztviselők is egy tájékoztatón.

Kijelentették, hogy "jó okunk van aggódni amiatt, hogy Oroszország nem hagyományos fegyvereket is fog alkalmazni", tekintettel a szíriai polgárháborúban bevetett vegyi fegyverek használatának tapasztalataira.

A nyugati országok tisztviselői egyébként az elmúlt két hétben többször is jelezték, hogy Oroszország különösen halálos fegyvereket is alkalmazhat a háborúban, például vákuumbombát, amely súlyos károkat okoz az emberi testben.

Bár Oroszország tagadja, hogy civileket támadnának Ukrajnában, ennek ellenére folyamatosan bombáznak lakóházakat, egészségügyi intézményeket, iskolákat és más civil területeket, például Mariupolban vagy Harkivban. A civilek és a polgári infrastruktúra elleni közvetlen támadások háborűs bűnnek minősülnek.

Egy 193 ország által aláírt nemzetközi szerződés tiltja a vegyi fegyverek fejlesztését, gyártását, felhalmozását és használatát. Ennek ellenére a szíriai polgárháború során legalább 17 alkalommal alkalmaztak vegyi fegyvert a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szerint. Oroszország az elmúlt években próbálta cáfolni, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvert használt volna, majd 2018 áprilisában bizonyítékok nélkül Nagy-Britanniát vádolta meg a Dumában történt klórtámadással, amelyben 40 ember meghalt. Az OPCW viszont arra a következtetésre jutott, hogy a szíriai légierő felelős ezért a támadásért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Késsel fenyegette a TISZA Párt női önkénteseit Orbán Viktor egyik harcosa
A politikus egy videót is megosztott a döbbenetes esetről. A felvételen egy magából kikelt férfi obszcén szavakkal szidalmazza az aktivistákat.


Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.

A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.

A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:

„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”

A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.

Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”

2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk