HÍREK
A Rovatból

„Végtelenül fel vagyok háborodva” - hamis ajánlásokkal indulhat Gődény pártja a választásokon

A Normális Élet Pártjának több jelöltje is olyan ajánlóívet adott le, amelyen olyanok nevei is szerepelnek, akik valójában nem is írtak alá nekik, vagy már nem is élnek.


Többen is tudtuk és akaratukon kívül kerültek fel a Gődény György által vezetett Normális Élet Pártja jelöltjeinek ajánlóívére - írja a Telex az olvasói beszámolók alapján.

Az idei választási kampány egyik újdonsága az, hogy már otthonról, az interneten is ellenőrizhetjük, melyik képviselőjelöltnek adtunk le ajánlást.

Többen is ebben a rendszerben látták meg, hogy a Normális Élet Pártja jelöltjének indulását ajánlotta úgy, hogy nem is tudott róla.

Az egyik érintett, Imre az év elején aláírta az ellenzék népszavazási kezdeményezéseit a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadék meghosszabbításáról, de amikor pár héttel később Tordai Bence, az országgyűlési választáson induló ellenzéki képviselőjelölt ajánlóívét szerette volna kitölteni, nem tudta ezt megtenni, mert mire odaért az egyik ajánlásgyűjtő pulthoz Budapesten, már elfogytak az ívek. A választási iroda új online felületén azonban azt látta, hogy valaki mégis leadott egy ajánlóívet az ő személyes adataival, de nem Tordai Bence, hanem Láz József, a Normális Élet Pártja II-III. kerületi képviselőjelöltjének indulására.

"Fogalmam sincs, ki ez az ember, és ki ez a párt! Egyértelműen visszaéltek az adataimmal és hamisították az aláírásomat. Végtelenül fel vagyok háborodva"

- írta a férfi Telexnek.

Hasonlóan járt Ferenc is, aki Budapesten aláírta az ellenzék népszavazási kezdeményezését, és nem adott le ajánlást. Ám az online rendszer adataiból kiderült, hogy több száz kilométerrel arrébb, az állandó lakcíme szerinti választókerületben valaki aláírt a nevében a Normális Élet Pártja helyi jelöltjének.

A szintén budapesti Ádám pedig azt tapasztalta az internetes felületen, hogy hiába írta alá az MSZP-s Hiszékeny Dezső indulását támogató ajánlást, mégsem az ő ívén volt az aláírása, hanem egy másik jelölt, a Normális Élet Pártjához tartozó Varga Istvánén. A Társaság a Szabadságjogokért emberi jogi jogvédő civil szervezet tanácsára feljelentést tett ismeretlen személy ellen személyes adattal való visszaélés és a választás rendje elleni bűncselekmény miatt.

Egy újabb érintett, Attila adatai a Pest megye 6. választókerületben a Normális Élet Pártja színeiben induló Szibilla Lászlónál ajánlóívén szerepeltek, pedig elmondása szerint nem csak most, de soha nem töltött még ki ajánlóívet a választások előtt, és egyébként is csak a legszükségesebb helyeken adja meg az adatait. Informatikusként különösen felháborítja, hogy "míg mi egy cookie-t nem merünk elhelyezni figyelmeztetés nélkül, vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy nyugodtan őrizhetik választók személyes adatait a személyi számot is beleértve".

Nemcsak a fent említett képviselőjelöltek ajánlóívein szerepeltek hamisan olyan emberek adatai, akik nem is írtak alá nekik, de a Normális Élet Pártja vecsési (Bocz Dániel), debreceni (Morán-Mihucza Szilvia) és erzsébetvárosi (Ferge Anikó) jelöltjének ajánlóívein is.

Döbrentey Dániel, a TASZ Választási Jogi Programjának koordinátora a Telexnek azt mondta, szerdáig tucatnyi bejelentés érkezett hozzájuk ilyen problémával. A panaszok túlnyomó többsége a Normális Élet Pártja jelöltjeit érinti, de van olyan ügyfelük, akinek az adatait és aláírását a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom jelöltjei használták illegálisan.

Gődény György a Telexnek azt mondta:

"Tiszta a lelkiismeretünk. Gyűjtöttünk, megcsináltuk. Baromira zavar mindenkit, hogy ezt megcsináltuk, és ezért megy ez a cirkusz. Mi nem firkáltunk senkinek fölöslegesen, és mi nem jelentgetünk senkit, mint ahogy ez szokás a magyar politikai színtéren."

Az oltásellenes gyógyszerész szerint amíg az aláíróknak nem kell igazolniuk a személyazonosságukat, addig senki nem tudja ellenőrizni, hogy valóban a saját adataikat vezetik-e fel az ívre, vagy épp a szomszédjuk, esetleg egy elhunyt hozzátartozójuk helyett írnak-e alá.

Úgy véli, pártháború zajlik, és meg kell nézni, hogy melyik oldal akarja a Normális Élet Pártját bemocskolni, az ő házuk táján kellene sepregetni.

"Nekünk ezen a pályán ellenségeink vannak, mivel mindenki azt szeretné, ha eltűnnénk a büdös francba. De nem fogunk eltűnni a francba, mert itt vagyunk, és beavatkozunk ebbe az eszméletlen idióta politikai helyzetbe, ami Magyarországon van"

- fogalmazott.

A Telex azt is kifejti, miért van akkora biznisz a választásban, hogy valaki aláírásokat hamisítson: a képviselőjelöltek és a listát állító pártok is busás állami támogatásban részesülnek. A jelöltek idén fejenként 1,18 milliót kapnak, a pártok pedig aszerint jogosultak tovább állami pénzre, hogy hány választókerüleben tudnak jelöltet állítani:

• 470 millió forint jár annak a pártnak, amelyik legalább 71 választókerületben indít jelöltet.

• 588 millió forintot kapnak azok, amelyeknek minimum 80 választókerületben lesz jelöltjük,

• és 706 millió forintot adnak azoknak, amelyek mind a 106 egyéni választókerületben el tudnak indulni.

Mivel a kampányfinanszírozás szabályai is meglehetősen engedékenyek, a kamupártok komolyabb elszámolási kötelezettség vagy jogi következmény nélkül tudják felvenni az állami támogatást.

A Transparency International szerint a legutóbbi két országgyűlési választás előtt összesen 7 milliárd forintnyi állami támogatás tűnt el a bizniszpártok zsebében.

A 2018-as választás kampánytámogatásáról szóló elszámolások adataiból kiderült, hogy 13 párt az állami kampánytámogatás reményében vállalta a megmérettetést. Köztük volt a Közös Nevező 2018 nevű párt is, amelynek listavezetője Gődény György volt. 153 millió forintos állami támogatást kaptak, mivel azonban egy százalékot sem értek el a választáson, vissza kellett volna fizetniük a pénzt. Mivel ezt azóta sem tették meg, költségvetési csalás miatt nyomozás indult a párt ellen.

Gődény György nemrég azonban a Blikknek nyilatkozva azt mondta, a Normális Élet Pártja nem veszi fel a törvény szerinti kampánytámogatást. Ehelyett meghirdették a 100 forintos kampányt, ami arról szól, hogy aki támogatja őket, 100 forintot küldhet nekik, ebből fognak kampányolni.

A Normális Élet Pártja 79, a Megoldás Mozgalom 100 jelöltjét vette nyilvántartásba a választási iroda, és szerdára mindkét párt ország listája jogerőre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az oltásellenes Gődény György és a milliárdos Gattyán György pártja már biztosan ott lesz a szavazólapon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Válasz Online: Nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp most jelentette be az amerikai költözésüket
A portál szerint már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Tiborcz-Orbán házaspár és gyerekeik Amerikába költöznek. Kedden többek között erről a témáról is küldtek kérdést a miniszterelnök lányáéknak, válasz azonban Orbán Ráhel Instagramján érkezett.


A Válasz Online szerint nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp kedden jelentette be, hogy családjával azt tervezik: Amerikába költöznek.

„Tegnap reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldtünk Tiborcz Istvánnak. A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat”

– írta a független portál Facebook-oldalán Bódis András újságíró, hozzátéve, hogy a kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált, melyben azt írta: vették a megkeresést, és jelentkeznek majd a válaszokkal.

A kérdéssor első pontjában a következő állt:

„Több forrásunk is megerősítette, hogy a következő hónapokban az Önök családja az Egyesült Államokba, New Yorkba költözik, gyermekeik ott folytatják ősztől a tanulmányaikat. Igaz ez az információ? Ha igaz: mi indokolja, hogy – 2021–2022-höz hasonlóan – most is külföldre költöznek?”

A lap kérdésében arra utaltak, hogy a Tiborcz–Orbán házaspár a 2022-es parlamenti választások előtt fél évvel ugyanúgy ideiglenesen elköltözött az országból, mint most tervezik, igaz, akkor Marbellán tartózkodtak.

A Válasz Online posztjában kifejtik:

valószínűsítették, hogy „2025 Magyarországán nem fordulhat elő, hogy a magyar nyilvánosság egy független sajtótermékből értesüljön arról, hova távozik a választási időszakban a Tiborcz–Orbán család”.

Éppen ezért számítottak arra, hogy a nekik küldött válasz előtt közleményben vagy egy közösségi médiás posztban jelentik be az ideiglenes országváltást.

Végül ez meg is történt: kedd délután Orbán Ráhel az Instagramon közölte, hogy azt fontolgatják: Amerikában költöznek. Arról írt, hogy felvették egy amerikai egyetemre, tizenöt évvel azután, hogy már eltöltött egy nyarat a bostoni egyetemen. Posztjában viszont megjegyezte, hogy „a végleges elhatározás ugyanakkor még előttünk áll – mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”.

A Válasz Online szerint ugyanakkor a döntés már megszületett, a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették: megtörtént a kiiratkozás Magyarországon, valamint a beiratkozás az amerikai iskolába

– írják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy hangfelvétel, amin Donald Trump arról beszélt, hogy Moszkva lebombázásával fenyegette Putyint
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.


Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.

„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”

– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.

„Erre Putyin csak annyit mondott: »Ezt nem hiszem el.« De tíz százalékban hitt nekem.”

– fogalmazott Trump.

Trump azt is állította, hogy ugyanezzel fenyegette Hszi Csin-ping kínai elnököt is egy esetleges tajvani támadás esetén, és azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok válaszul lebombázná Pekinget.

„Azt hitte, megőrültem”

– mondta Trump a kínai elnökről, majd hozzátette:

„De sosem volt vele gond.”

A kijelentések, amelyekkel Trump a második elnöki ciklusáért kampányolt, több, 2024-es adománygyűjtésen készített hangfelvételen hallhatók a CNN szerint. A felvételeket később Josh Dawsey, Tyler Pager és Isaac Arnsdorf szerezte meg, akik a 2024 című könyvükben részleteket is közöltek belőlük, ám a hanganyagok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Trump kampánycsapata nem kommentálta a tartalmukat.

A CNN szerint az agresszív külpolitikai stratégiájával Trump a tehetős támogatókat próbálta meggyőzni. Ráadásul nemcsak az agresszív külpolitikai elképzeléseiről beszélt, hanem arról is, hogy kiutasítaná a tüntető diákokat.

„Az egyik dolog, amit megtennék: minden tüntető diákot kitoloncolnék az országból” – jelentette ki Trump egy szintén zártkörű eseményen, hozzátéve, hogy keményen fellépne az egyetemeken zajló palesztinpárti tüntetésekkel szemben. „Ezek az emberek nagyot hibáztak. Ki kell őket utasítani az országból, és szerintem ez meg is állítaná az egészet” - fogalmazott Trump, aki az adakozóit azzal nyugtatta, hogyha megválasztják, „25-30 évvel vetjük majd vissza ezt a mozgalmat”.

Egy másik adománygyűjtésen Trump arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy adjanak többet a kampányára, mondván, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert „a segélyből élők mindig a demokratákra szavaznak”.

„A szakszervezetek rengeteg pénzt adnak, a közszolgák is rengeteget, és ott van még a segély is” – mondta. „Egy dolgot üzenek a zsidó barátaimnak: rá kell venni őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”

Ugyanezen az eseményen Trump arról is beszélt, hogy egy gazdag támogatót, aki eredetileg egymillió dollárt ajánlott fel egy közös ebédért cserébe, végül rá tudott beszélni, hogy emelje meg az összeget 25 millió dollárra. „És megtette – adott nekem 25 millió dollárt” – mondta Trump. „Őrület” - tette hozzá.

Akkori republikánus elnökjelöltként azt is állította, hogy másokat is sikerült rábeszélnie arra, hogy sokkal többet adjanak, mint eredetileg tervezték. „Kell a bátorság ahhoz, hogy kérj” – mondta. „Fejben kell őket ráhangolni” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: