HÍREK
A Rovatból

Varga Mihály: Magyarország túljutott a válság mélypontján

Várhatóan 2022 év elejére térhet vissza a gazdaság a 2019-es szintre a pénzügyminiszter szerint.


Magyarország túljutott a koronavírus-válság mélypontján, a kilábalás hónapjai tartanak, a versenyképességet javító lépéseket következetesen végre kell hajtani - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián csütörtökön.

A politikus a Portfolió tanácskozásán kiemelte:

a következő hetekben várhatóan újabb intézkedéseket jelentenek be. Megerősítette, hogy a válságból lassabb kilábalásra kell készülni, a magyar gazdaság 2019 első negyedévi teljesítménye 2022 első fél évében tud visszatérni számításaik szerint.

A továbbra is gyorsan terjedő járvány visszafogja a globális gazdaságot, egymillió fölött van az elhunytak száma, az újonnan fertőzöttek napi száma folyamatosan csúcsokat dönt - mondta, hozzátéve: a járvány második hulláma W alakú vagy elhúzódó kilábalást eredményezhet a magyar gazdaságban. A politikus kitért arra, hogy a világgazdaságot törékeny állapotban érte a koronavírus-válság.

A növekedési lendület kifulladt 2020-ra egyes, Magyarország számára fontos partnerországban, a német gazdaság növekedése például mínusz 11,3 százalékra zuhant a második negyedévben, az EU27 országokban pedig mínusz 14 százalék közelébe. Világszerte azonnali, grandiózus fiskális és monetáris lépések történtek hasonló elvek mentén, a gazdasági kilábalás, talpra állás érdekében. A magyar kárenyhítő csomag mérete jelentős, eléri a 2019-es GDP 20 százalékát - mondta.

Varga Mihály megismételte, a járvány okozta visszaesés sokkal kedvezőbb helyzetben érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as pénzügyi válság. A gazdasági fundamentumok erősek, 2019-ben 4,6 százalékos volt a gazdasági növekedés, míg 2008-ban 1,1 százalék, a devizahitelek aránya a 2008-as 62 százalék helyett alig 1 százalék lett 2019-re. Az ország külső adósságában is óriási különbség van - tette hozzá.

Az ország erős belső fundamentumaira nemcsak a járvány első szakaszában, hanem a másodikban is lehet építeni, amikor kormányzati kilábalási programokat fogalmaznak meg - húzta alá, jelezve:

a tárca becslései szerint 3-4 százalékkal fékezték a GDP-visszaesést a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseivel.

Magyarországot a válság "relatív nyertesei" közé emelheti költségalapú versenyképessége. Az elmúlt években a munkát és jövedelmeket terhelő adók csökkentésére és a fogyasztási típusú adók emelésére alapozó adófilozófia eredményesnek bizonyult, ez versenyképességi előnyt adott - közölte.

Varga Mihály szerint a fordulópontot a 2021 május-júniusi időszak jelentheti. A vállalkozásoknál változott a gazdasági szerkezet, ennek egyik fontos eleme az otthoni munkavégzés, vagy az ellátási láncok rövidítése, ezekre az újdonságokra a magyar gazdaságpolitikának is reagálnia kell - mondta. Kedvezőnek nevezte, hogy a cégeknek van befektetési terve, a beruházási ráta kimagaslónak számít, a termelő beruházásokban sincs visszalépés, a pozitív vállalati döntések folyamatosak.

A kormány 2016-ban elfogadott, majd 2018-ban megújított versenyképességi programját „következetesen végig kell vinni” - jelentette ki. A növekedés szerkezetében felértékelődnek egyes iparágak, ilyen az egészségipar, vagy az IT-szektor, ezek jelenthetik a növekedés forrását a következő időszakban, ezért ezekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni - mondta Varga Mihály, hozzátéve: a társadalmi stabilitás megteremtése - például a lakástámogatási program - létfontosságú a nemzetgazdasági célok eléréséhez.

A stabil kormányzati felállás mindig segíti a gazdasági kilábalási időszak lerövidülését. Magyarországon a politikai felhatalmazás lehetővé teszi, hogy a kilábalás gyorsabb legyen az Európai Unió más országainál - összegezte.

Ezzel egy időben bejelentette, hogy amerikai cégek újabb beruházásai érkezhetnek Magyarországra. Az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács ülésén 12 beruházásról tárgyaltak, amelyeket amerikai cégek terveznek megvalósítani Magyarországon, mindezek segítségével körülbelül 5000 új munkahely jöhet létre - mondta el a tárcavezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orbán Viktor: Nem állunk jól, nem állunk jól – kiszivárgott a miniszterelnök beszéde a Harcosok Klubja edzőtáborából
Orbán hosszan beszélt az ellenfélről, a választási kampány megváltozásáról, a digitális térről és az előttük álló feladatokról. Szerinte vannak „gyalázatos állapotban lévő” választókerületeik.


Az Erzsébet-táborban 1500 aktivista gyűlt össze, akiket a Fidesz vezetői készítettek fel a következő választási kampányra. A miniszterelnök is hosszú beszédet tartott a jövőbeli feladatokról, a személyes motivációjáról és a megváltozott politikai környezetről – innen szivárgott ki a Orbán Viktor hangfelvétele a Telexhez.

Orbán már az elején jelezte, hogy nem lelkesítő beszédet tart. „Nem azért jöttem, hogy lelkesítő beszédeket mondjak nektek, mert hát minek” – mondta. A hallgatóságot játékosoknak nevezte, magát játékosedzőnek, aki a kampánycsapattal együtt készíti a meccstervet.

„Az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot, Lázár Jánost” – kezdte a sort Orbán arról, hogy kik segítik játékosedzői munkáját. A tervezőasztal mögött pedig Orbán Balázs ül. A miniszterelnök szeptember elején Kötcsén jelentette be, hogy a kampányt a politikai igazgatójára bízta, és a Fideszt az elmúlt választásokon győzelemre vezető Gyürk András hátrébb lépett.

Gyürk stratégiai igazgatóként „a legtitkosabb munkák műhelyében” dolgozik, ő felel a mérésekért, a mérésekből levonható következtetésekért, és a kampány stratégiai kérdéseire adható jó válaszokért. A napi kampányműködést az Orbán Balázs vezette kampányközpont csinálja. Van egy mozgósítási igazgató is, „kommandante Kubatov”, akiknek az a dolga, hogy a Fidesz mozgósítási rendszerét működőképes állapotban tartsa.

„Segítsétek őt. Nem állunk jól. Nem állunk jól”

– mondta Orbán nyomatékosan.

Ezután kifejtette, hogy arra gondol, nincsenek jó állapotban az adatbázisaik, márpedig úgy nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik névről az összes szavazót. Az aktivistáknak mindenkit ismerniük kell, kétszer-háromszor meg kell keresni az embereket. „Többször megtámadva őket mindenféle hívásokkal és kontakttal, elviszik őket választani. Ha ez nincs, akkor nem tudunk nyerni” - fogalmazott a Telex szerint.

Orbán arról is beszélt, a politika régen programoktól, teljesítményről és vezetőktől szólt. Az emberek ezek alapján szavaztak. Ma viszont nem így alakul ki a politikai közhangulat. „Hanem mondjuk reggel valaki kiírja, hogy nem tudom, melyik kormánypárti politikus feleségének 86 centiméter magas sarkú cipője volt, ami egymillió forintba került”, és aztán erről van szó egész nap. Szerinte ilyen napi impulzuskampányokká alakult át a politika. „Kicsi, jelentéktelen ügyből elindul egy hógolyó, és estére egy nagy lavina lesz belőle.” Ha nem avatkoznak be ezekbe úgy, hogy ők is beszállnak vagy bedobnak egy másikat tudatosan, akkor minden nap el fogják veszíteni a közhangulatért folyó versenyt. Ugyanis ez minden nap halmozódik, és mire eljön „az értelmes vita kampányidőszaka, addigra van egy olyan közhangulat, hogy elvesztetted a választást”.

A digitális térben ezért legalább döntetlenre kell hozni a meccset – mondta –, hogy a Fidesz valóságban meglévő előnye érvényesülhessen.

„Nem kell közben élvezni, de a melót el kell végezni”

– fogalmazott.

A kampány sikeréhez elengedhetetlen a személyes mozgósítás is. Orbán szerint nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik név szerint az összes szavazót. Azt mondta, minden választókerületi elnököt meghallgattak, és kiderült, hogy „vannak kiemelkedően jól teljesítő vk-ink, vannak gyalázatos állapotban lévő, és vannak középszerű vk-ink is. Most csak arról beszélek, hogy nincsen rendben az adatbázis.” Az aktivistáknak minden szavazót többször meg kell keresniük, hívásokkal és személyes találkozásokkal.

A harcosokat Orbán a böllérekhez hasonlította, akik reggel hatra megérkeznek a pálinkára, míg a Digitális Polgári Körök tagjai csak a disznótoros vacsorára jönnek el.

„Ők is a mi híveink, sokan vannak, akik velünk vannak, de nem fognak személyes konfliktust vállalni.” Azt mondta, már az is számít, ha csak egy percet adnak az idejükből. A harcosok a dárda hegye, a DPK-k a nyele – magyarázta.

A beszéd egyik legszemélyesebb része egy gyerekkori emlék volt: Alcsúton nézte, ahogy a tehetséges csirkék már majdnem elszöknének, de nagyanyja levágja a szárnyukat. „Jönnek a komcsik, és hopp, levágják a szárnyadat. Esélyt se kapunk!” – mondta Orbán, aki szerint ez „életem meghatározó politikai élménye”.

Kitért arra is, hogy áprilisban átvette a kampány irányítását. Akkoriban azt mondták róluk, hogy „öregek, kövérek, lusták”, most viszont már szerinte „ilyen vélemény egyszerűen nincsen”. Hozzátette: az emberek ma már vállalhatónak tartják az elmúlt 16 évet, és ennek segítésére Orbán Balázs érvelő kártyákat készít.

Az ellenfelekről is szó esett.

„Az ellenfeleink gyülekezetének a magja az rossz emberek gyülekezete”

– fogalmazott Orbán, aki szerint ezek az emberek agresszívek, meg akarják félemlíteni a másikat. Azt mondta, ha csak jószándékkal és példamutatással próbálkoznak, nem nyernek. „Ha csak ennyit teszünk, akkor nem nyerjük meg a választást, hanem nagyon szimpatikus vesztesek leszünk.”

A győzelemhez fegyelem is kell, tette hozzá. Arra kérte a harcosokat, tartsanak önvizsgálatot, és rendezzék a személyes ügyeiket. „A jó harcos bátor, mégpedig azért, mert tudja, hogy vele van az igazság.” A végén újra a fociból hozott példát: most a Fidesz támad, az ellenfél védekezik, és „fel kell őket őrölni, le kell őket gyengíteni, és a választás napján be kell vinni a végzetes csapást”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk