HÍREK
A Rovatból

Váratlanul eltűntek Orbán Viktor plakátjai az utcákról

A miniszterelnököt és a kormány legfőbb üzeneteit felváltotta a „gyermekvédelmi” népszavazás népszerűsítése.


Már csak egy nap van hátra az országgyűlési választásokig, a napokban minden párt megtartja kampányzáró eseményeit. A szavazás után egy hónapjuk van arra a pártoknak, hogy eltüntessék az utcákról választási plakátjaikat, most azonban még az ország minden pontján tengernyi kisebb, nagyobb felületen és óriásplakátokon hirdetik jelöltjeiket és programjaikat a szervezetek. Az RTL Klub stábja azonban érdekes változásokat szúrt ki az utóbbi hetekben.

Ahogy írják, múlt hétfőre teljesen eltűntek az utcákról az Orbán Viktor arcképét mutató plakátok. Gyakorlatilag nem találni egyet se a fideszes kiadású „Ne hátra, előre menjünk!” választási plakátokból, se az „ŐRIZZÜK MEG MAGYARORSZÁG BÉKÉJÉT ÉS BIZTONSÁGÁT!” feliratú kormányzati plakátokból – számol be róla az RTL.hu.

Ez utóbbiak kifejezetten rövid ideig, szűk három hétig voltak csak kitéve. Megfigyeléseink szerint ahol ilyen kormányzati plakátok voltak, ott szinte mindenütt a korábbról már ismert, egy kislányt ölelő nőt ábrázoló népszavazásos plakátok láthatók. Az RTL készített egy videót is ugyanarról a plakáthelyről két hét különbséggel:

Orbán Viktor plakátjai
Az Orbánt váltó plakátok

Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) magyarországi Választási Megfigyelési Missziója 2022. március 21-én időközi jelentést adott ki a 2022. február 24. és március 15. közötti időszakra vonatkozóan.

Több hivatalos panaszban is kifogásolták, hogy a kormányzati tevékenység összemosódik a kampánytevékenységgel vagy azt kampány céljából visszaélésszerűen használják.

A jelentésben szerepel az is, hogy „a kormányzati tájékoztatás megegyezik a kormányzó párt üzeneteivel. (...) Így például, a kormányzó párt szlogenje (>>Előre menjünk, ne hátra!<<), nagymértékben megegyezik a kampány kezdetét megelőzően közvetített kormányzati kommunikációs üzenettel. A kormányzati tájékoztató plakátok, amelyeken a miniszterelnök képe szerepel a következő szavakkal: >>Őrizzük meg Magyaroszág békéjét és biztonságát!<<, tükrözik azt az üzenetet, amelyet a Fidesz képvisel az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban”.

Az RTL rákérdezett a Miniszterelnöki Sajtóirodának küldött levelében arra, hogy mi az oka a plakátcseréknek és van-e ennek köze az EBESZ látogatásához. Havasi Bertalanék válaszukban azt írták:

„A plakátokat az eredeti terveknek megfelelően a gyermekvédelmi népszavazásra buzdító kampány váltotta fel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarokat is lőttek az oroszok Kárpátalján – légitámadás érte Munkácsot az éjjel, 12 ember megsérült
Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. „Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek ” - közölte a régió kormányzója.


Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.

"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"

- közölte a városi tanács.

A Kárpátalja.ma beszámolója szerint a Huszti járásban fekvő Lipovec (Hárspatak) közelében is becsapódott egy drón. Ott nem sérült meg senki, de megrongálódott egy gazdasági épület, egy lakóház ablakai betörtek, és az elektromos hálózatban is károk keletkeztek. Ezt Mirostzlav Bileckij kormányzó közölte.

Az RBC-Ukraine információi szerint Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

A Kyiv Independent összefoglalója arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak Ukrajna nyugati részén, Lvivben és Luckban is. Makszim Kozickij, a lvivi régió kormányzója közölte:

„Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek.” Hozzátette, hogy több tucat házban keletkeztek károk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rácz András az orosz támadásról: „Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget”
A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek.


„Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget” – írta Facebook-oldalán Rácz András Oroszország-szakértő.

Mi is megírtuk, hogy Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A támadás Kárpátalján is nagy károkat okozott, a magyar határtól 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért találat.

A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

Rácz a következőket írta a posztjában:

"Az orosz légierő és haditengerészet mára, augusztus 21-re virradóra súlyos légitámadást intézett egész Ukrajna ellen. Munkácsot is találat érte, valamint a lvivi megyét is támadták olyan robotrepülőgépek, amik Kárpátalja légterén haladtak keresztül.

.

Az oroszok nem sokkal éjfél után indították az első Gerany drónokat, és még reggel hatkor is lőttek ki ballisztikus rakétát. Hosszú éjszaka volt. Mindennel lőttek, amilyük van: drónok, ballisztikus rakéták, bombázógépekről és hajókról kilőtt robotrepülőgépek, siklóbombák, stb. Még Kinzsal hiperszonikus rakétából is indítottak legalább három darabot.

.

Magyar szempontból a leglényegesebb, hogy kora hajnalban robotrepülőgép-találat ért egy üzemet Munkács közelében. A helyszínen nagy tűz van, még reggel is bőven égett. A háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi, sikeres orosz támadás: mindössze kb. harminc kilométer a távolság. Jelenleg 12 sebesültről van információ.

.

Emellett az is látszik, hogy - hasonlóan néhány korábbi támadáshoz - Kárpátalja légterét arra is használják, hogy itt átrepülve délről támadják a lvivi körzet katonai és ipari célpontjait.

.

Ergo, ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget.

.

További rossz hír, hogy ez minden bizonnyal nem az utolsó támadás volt Kárpátalja ellen. Sajnos eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, valószínűleg hamarosan.

.

Ugyanez azt is jelenti, hogy erősen indokolt volna megvizsgálni az Ukrajnából érkező menekültekre vonatkozó magyar szabályozást és visszatenni Kárpátalját is a harcok által közvetlenül fenyegetett megyék listájára. Ez azért fontos, mert a harcok által érintett megyékből jövő menekülteknek jár a magyar állami ellátás.

.

Nem mellesleg: ne feledjük, hogy az ukránok által kirobbantott kémbotrány Kijev szerint arról szólt, hogy állítólagos magyar ügynökök Kárpátalja légvédelméről is gyűjtöttek információkat. Anélkül, hogy ebben állást foglalnék, a mai támadás jól mutatja, hogy mi a tétje annak, hogy az oroszok mennyit tudnak Kárpátalja légvédelméről."


Link másolása
KÖVESS MINKET: