HÍREK
A Rovatból

Valódiak a brutális kivégzéses videók – a Hegyi-Karabah-i háborúról kiszivárgott felvételeket műholdas elemzésnek vetették alá

Örményország háborús bűnnek nevezte a két fogoly kivégzését.

Link másolása

A Telegramra nemrég két felvétel került ki: az elsőn az látható, ahogy két örmény, katonai öltözetű férfit azeri katonák elfognak, a másodikon pedig az, ahogy agyonlövik őket. A videók valódisága sokáig kérdéses volt, azonban most eldőlni látszik a dolog - írja a Telex. A videók történetét a BBC dolgozta fel részletesen.

Az videókat megvizsgálva az örmény hatóságok állították, hogy azonosították a két áldozatot: a 73 éves Benik Hakobjant és a 25 éves Juri Adamjánt. Az azeri védelmi minisztérium azonban tagadta, hogy az ő katonáik lennének a videókon, a felvételeket provokációnak nevezték. Az azeri főügyész közölte, hogy a vizsgálatuk szerint a videók hamisítványok. A kijelentést követően elindult az örmény és azeri államtól független szervezetek és újságírók nyomozása, hogy kiderítsék, mi lehet az igazság.

Mindez azért is különösen fontos, mert mindkét harcoló fél adott ki felvételeket foglyokról és ellenséges katonák hulláiról, de eddig csak ennél a két felvételnél sikerült bizonyítani, hogy valódiak-e vagy sem.

A mostani videókat egy név nélküli, orosz nyelvű, Azerbajdzsán-barát csatorna tette fel. Egy férfi azeri akcentussal beszél rajta oroszul, és felszólítja az elkapott férfiakat, hogy lépjenek elő, tegyék le a fegyvert, és emeljék fel a kezüket. A vele lévő többi katonához azeri nyelven beszél, és azt mondja nekik, hogy ne üssék meg a foglyokat. A fiatalabb foglyul ejtett leveszi a sisakját és kabátját, majd feltett kézzel kisétál a képből. Az idősebb férfi is terepmintás kabátot visel, de nem világos, hogy katona-e. Őt lelökik a földre.

A második videón a foglyok keze a hátuk mögött van összekötve, rájuk pedig örmény zászló és Hegyi-Karabah zászlaja van terítve.

Egy kis falon ülnek, majd valaki azeri nyelven azt mondja: „célozzatok a fejükre”. Ezután lövések dördülnek el, majd a foglyok a földre zuhannak.

A BBC-nek végül sikerült megerősítenie, hogy a parancs kiadója mindkét videón anyanyelvi azeri, területi akcentussal. Azt is kiderítették, hogy a két videón az áldozatok ugyanazt a ruhát viselik. Rájöttek többek között arra is, hogy a felvételek Hadrut városában készültek, az egyik olyan helyen, ahol heves harcok zajlanak. Ezután műholdas elemzést alkalmaztak, amellyel rájöttek, hogy az elfogásnál pontosan melyik utcáról van szó, mely épületek vannak a képen, melyik parkban történt a kivégzés.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobboldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy lefújták Orbánék brüsszeli eseményét
Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését. Szerdán Orbán is beszélt volna.

Link másolása

A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy a brüsszeli rendőrség lefújta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát - írta meg a Telex.

Az MCC brüsszeli szervezete által szervezett rendezvényen kedden olyan konzervatív politikusok szólaltak föl, mint Nigel Farage, szerdán pedig Orbán Viktor is beszédet mondott volna.

A brit miniszterelnök, Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését.

„Egyértelmű, hogy a rendezvények látogatásának megakadályozása káros a szólásszabadságra és a demokráciára nézve”

– fogalmazott a brit miniszterelnök szóvivője.

A BBC is részletesen írt a betiltott konferenciáról. Úgy volt, hogy szerdán Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor is felszólal majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk