HÍREK
A Rovatból

Válaszolt a bírói hivatal Magyar Péter anyukája kapcsán: kiderült, hogy Erőss Mónika már január óta nem is dolgozik

Azért arra felhívták a figyelmét, hogy a bírói szolgálati viszonyának fennállása alatt politikai tevékenységet továbbra sem végezhet. Erőss Mónika felkereste az OBH elnökét, és arról tájékoztatta: nem nyújt segítséget fia politikai tevékenységéhez.

Link másolása

Az anyukájáról posztolt csütörtök reggel Magyar Péter, mert szerinte most ő került „a rogáni propagandista zsoldosok célkeresztjébe”.

Erőss Mónika, az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese úgy került a képbe, hogy a frissen a politikai pályára lépő jogász korábban egy újságírói kérdésre azt mondta: segített neki a március 15-i rendezvény előkészítésében.

„Hogy mivel segített nekem anyukám március 15. előtt? Amivel az édesanyák szoktak. Meghallgatott, támogatott, néha megölelt, biztatott és persze nagyon aggódott”

- írta Magyar csütörtöki bejegyzésében.

A témában a Telex most megkereste az országos Bírói Hivatalt is, ahonnan azt a választ kapták, hogy „a Köztársasági Elnök 2023. december 6. napján kelt határozatával dr. Erőss Mónikát, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesét bírói tisztségéből 2024. július 10. napjával – az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésére tekintettel – felmentette. Dr. Erőss Mónika 2024. január 11. napjától kezdődően szabadságát, illetve felmentési idejét tölti, mely időszakban munkát már nem végez”.

Az is kiderült, hogy

Erőss Mónika felkereste az OBH elnökét, és arról tájékoztatta: fia politikai tevékenységéhez segítséget nem nyújt, a március 15-i esemény szervezésében nem vett részt, „fiát édesanyaként, az otthoni feladatok átvállalásával támogatja”.

„Az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Senyei György felhívta Elnökhelyettes Asszony figyelmét arra, hogy az Alaptörvény 26. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatára, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 39. § (1) bekezdésére tekintettel bírói szolgálati viszonyának fennállása alatt politikai tevékenységet továbbra sem végezhet” - fűzte hozzá a bírói hivatal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa” - ezt mondták a tüntetők Magyar Péter debreceni demonstrációján
Anyák napján Magyar Péter országjárása Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésen sokan voltak, ott kérdeztük a tüntetőket.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, több ezer ember gyűlt össze Debrecen főterén Magyar Péter demonstrációján.

A helyszínen összegyűlt tüntetőket arról is kérdeztük, hogy mi a véleményük arról, hogy a rendezvény előtt kikapcsolták a Kossuth téren a webkamerákat, és azt is megkérdeztük, mit gondolnak a nadrágszíjas plakátokról.

Volt, aki a Balaton déli partjáról érkezett a városba, hogy élőben hallja a Tisza Párt politikusát.

Megkérdeztük azt is, hogy mi a különbség Magyar Péter és a többi politikus között. Volt, aki azt emelte ki, hogy az őszinteség nagyon fontos nála, más pedig azt mondta, hogy nem uszítja az embereket, és volt, aki a régi Orbán Viktorhoz hasonlította őt.

Volt, aki azt mondta, hogy

„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa.”

Itt a videó Magyar Péter országjárásának debreceni állomásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiadták a figyelmeztetést! Záporok, zivatarok jönnek négy megyében is
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Link másolása

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar.

A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen, főként a Dunántúlon, megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

A HungaroMet négy vármegyére is kiadott figyelmeztetést a zivatarok miatt.

Az előrejelzés szerint estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és kisebb méretű jég kísérhet.

(via Kiderül)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Végrehajtás alá vont több kórházat is a NAV - volt, ahol 57 millió forintot vontak le az intézmény számlájáról
Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján. Ez is okozott problémákat.

Link másolása

A Népszava írta meg, hogy inkasszóval kellett beszednie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a Jászberényi Szent Erzsébet kórház mintegy 57 millió forintos közteher-tartozását.

A lap szerint a hatalmas összeg leemelése az intézmény számlájáról okozott némi problémát az adott időszakban a kórház egyéb napi fizetési kötelezettségeinek teljesítésében.

Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a lap megkeresésére ennyit válaszolt az ügyben:

„Értesüléseivel ellentétben hazánkban nincsen fizetésképtelen, állami fenntartású kórház. Kórházaink gazdasági működése stabil, köszönhetően a kormányzati beavatkozásoknak.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: