HÍREK
A Rovatból

Válasz Online: a Fidesz tényleg vizsgálja a határon túli választókörzetek kialakítását – így biztosítanák be a fölényüket

A lap értesülése szerint francia mintára hozhatják létre az új választókörzeteket. Állítólag hét ilyen lenne.


A Válasz Online értesülése szerint tényleg vizsgálja a Fidesz a határon túli egyéni választókörzetek kialakításának lehetőségét. A lehetséges intézkedésről Magyar Péter beszélt először júliusban, az első Magyar Info nevű bejelentkezésében.

Az intézkedéssel biztosítani lehetne a fideszes fölényt akkor is, ha Magyarországon belül gyengülne a kormánypárt.

Erre utalt Magyar is, és a Válasz Online is arra jutott, hogy a választásokon elsősorban maguknak segíthetnek ezzel a kormánypártok. A magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok 2014-ben szavazhattak először. Körükben azóta is rendre 90 százalék feletti a Fidesz–KDNP lista támogatottsága. 2014-ben a kétharmad múlt azon a plusz mandátumon, amit a Fidesz a levélszavazatoknak köszönhetően szerzett. 2018-ban a határon túli szavazatok nem befolyásolták a mandátumok kiosztását, 2022-ben viszont két képviselői hely is múlott rajta: egy a hatpárti ellenzéki összefogástól, egy pedig a Mi Hazánktól került a Fideszhez.

A mostani rendszerben a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők csak pártlistára szavazhatnak, és a voksaikat belekeverik a magyarországi szavazatok közé. A 199 parlamenti mandátumból a mostani rendszerben nagyjából 93 múlik a listás voksokon.

A Válasz Online szakértői munkát ismerő forrásra hivatkozva azt írja, alaposan vizsgálják a Fideszben a francia választási rendszer külhoniakra vonatkozó részét, amit mintaként használnának a magyar reformhoz.

A francia rendszerben a nem Franciaországban élő állampolgárok tizenegy képviselőt választhatnak az 577-ből, azaz a mandátumok 1,9 százalékáról dönthetnek, miközben a választókorú népesség mintegy 3,6 százalékát teszik ki. Tizenegy választókerületük van, létszám szerint nagyjából egyenlően elosztva. A határon túliak és az anyaországban élők szignifikánsan eltérő politikai preferenciái miatt Franciaországban is erősen vitatott a rendszer.

A franciával szemben a jelenlegi magyar rendszer különbséget tesz a külföldön tartózkodó és a külföldön élő választók között. A levélszavazatra jogosultak jelenleg 438 ezren vannak a választói névjegyzékben, de van további 156 ezer még nem elbírált regisztrációs kérelem is, azaz reális mintegy félmillió választásra jogosulttal számolni ebből a körből. A magyarországi egyéni körzetekben átlagosan mintegy 70 ezer ember él, és ha hasonló súlyt adna a határon túliaknak az új választójogi törvény, akkor hét új választókerületet alakíthatnak ki számukra, ahogy arról egyébként Magyar Péter értesült.

Amennyiben az új egyéni választókerületeket a most levélszavazatra jogosultak kapnák, nem lenne világos, hogy az egyes választókerületek fizikailag hol vannak. Szlovákia és Ukrajna ugyanis tiltja a kettős állampolgárságot. Kérdéses továbbá az is, hogy az új választókerületek növelnék-e az Országgyűlés 199 fős létszámát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk