HÍREK
A Rovatból

Az Uzsoki kórház főigazgatója: A kórházak többsége brutális adóssággal küzd, ez rendszerhibára utal

Ficzere Andrea szerint strukturális változások nélkül a pluszforrások feneketlen kútba mennek. Arról is beszélt egy interjúban, hogy a fenntartó kérésére nem adták ki a VIP-osztály pénzügyi adatait, pedig a belső vizsgálatok sem találtak szabálytalanságot.


A Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, Ficzere Andrea a HVG-nek adott interjúban beszélt a kórházuk térítéses osztályát érintő ügyekről, a várólistákról, a szakemberhiányról és a magyar egészségügy rendszerszintű problémáiról. Ficzere Andrea szerint eddig is a rendelkezésére állt mindenkinek, aki szakmai kérdésekben fordult hozzá, mert úgy véli, „az egészségügy nem politikai kérdés”, ő eddig is ezt képviselte, ezután is ezt fogja.

Az intézmény fizetős, korábban VIP-osztálynak nevezett részlegének pénzügyeit Hadházy Ákos független képviselőnek kellett kiperelnie.

A főigazgató szerint nem az ő döntése volt, hogy nem adták ki az adatokat. Állítása szerint ha lehetősége lett volna reagálni Hadházy Ákos érdeklődésére, akkor abból nem lett volna ügy.

„Meg is írtam neki a választ, ha az akkor nyilvánosságra kerül, engem és a kórházat sem állítják évekig pellengérre” – mondta. Hozzátette, az ügyben lezajlott egy belső kórházi, egy belügyminisztériumi és egy rendőrségi nyomozás is, de semmilyen szabálytalanságot nem tártak fel. Ennek ellenére, állítja, nem kapott engedélyt az eredmények nyilvánosságra hozatalára.

„El tudja képzelni, hogy ha három, különböző vizsgálat bármilyen visszaélést talált volna, akkor zavartalanul működhetnénk tovább?” – tette fel a kérdést.

Azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy Papcsák Ferenc volt fideszes polgármester cége 250 millió forinthoz jutott a VIP-részlegre szervezett műtétekkel, Ficzere Andrea úgy reagált: „Az nem igaz, hogy 250 millió forintot keresett.” Szerinte a cég bevétele volt ennyi öt év alatt, amiből a haszna „összesen huszonpár millió forint lett”. Kiemelte, hogy Papcsák cége a 14-15 beszállítójuk közül csak az egyik volt. A részleg létrehozásához 2013-ban a kórháznak szerinte semmilyen plusz forrást nem kellett biztosítania, mert az infrastruktúra rendben volt.

A főigazgató hangsúlyozta, a térítéses ellátás a szabad kapacitás terhére történik, a TB-s betegek elől nem veszik el a lehetőséget. „Mi egyetlen TB-s beteg elől sem vesszük el az időt és a lehetőséget, hiszen minden vizsgálat és beavatkozás a kitöltött munkaidőn felül, a részünkre biztosított finanszírozást maximálisan kihasználva, sőt, jellemzően azt meghaladva, a szabad kapacitás terhére történik” – jelentette ki.

A hosszú ortopédiai várólistákat azzal magyarázta, hogy az Uzsoki végzi a legtöbb ilyen beavatkozást az országban, állami ellátásban napi 15 protézisműtétet, míg a térítéses osztályon átlagosan heti kettőt. A magánellátásból befolyt összeget állítása szerint visszaforgatják az állami rendszerbe, ebből adnak jutalmakat a szakdolgozóknak és vásárolnak eszközöket.

„Boldogan bezárnám a térítéses betegellátó osztályt, ha plusz finanszírozást kapnánk a szabad kapacitásainkra, és ha az itt végzett plusz munka után járó plusz pénz nélkül is meg tudnám tartani az embereimet”

– fogalmazott.

A VIP-osztály átnevezését a fenntartó kérésével indokolta.

A várólistákról szólva elmondta, több műtétet is végeznének az állami ellátásban, ha több pénzt kapnának, mert az eddigi kvótáikat teljesen kimerítették. Arra a felvetésre, hogy az Uzsoki sem használta fel a célra előirányzott teljes finanszírozást, azt válaszolta, hogy az endoprotetikai beavatkozások a jelenlegi finanszírozás mellett veszteségesek. „A térdprotézis-műtéteken nálunk körülbelül 10 százalékos a veszteség, a csípőprotézis-műtéteknél pedig mintegy 25 százalékos” – részletezte. Emiatt a térdműtéteket a veszteség ellenére elvégezték, a csípőműtéteket viszont csak az előírt kvótáig.

Ficzere Andrea szerint a kórházak eladósodása nem a rossz gazdasági vezetés, hanem a rendszer hibája.

„A kórházak többsége brutális adóssággal küzd, ez rendszerhibára utal” – állítja.

Úgy véli, a menedzsmentnek minimális ráhatása van a költségvetésre, mivel a kiadások nagy részét a bérek és a központosított beszerzések teszik ki. Az intézményben hónapokig tartó CT-leállást azzal magyarázta, hogy a közbeszerzést az Országos Kórházi Főigazgatóság folytatta le. „Erről kérdezze meg a kivitelezőt” – mondta. „A központosított beszerzés előtt mi sok mindent olcsóbban, gyorsabban és hatékonyabban tudtunk beszerezni” – jelentette ki.

A kórházszövetségi tisztségviselőként a kormányzat felé tett jelzéseiről azt mondta, az ágazatvezetésnél nyitott fülekre találtak az észrevételei, de

„amikor van egy felülről eldöntött iránymutatás, akkor azt nem fogja megváltoztatni egy kórházigazgató véleménye.”

Az egészségügyi reformokkal kapcsolatban úgy látja, strukturális változások nélkül a pluszforrások feneketlen kútba mennek.

„Egyetértek azokkal, akik szerint feneketlen kútba megy a pénz, ha minden így marad” – mondta.

Első lépésként az ellátás valós költségeit kellene megismerni, a finanszírozást pedig a teljesítményhez kötni. Javaslatai között szerepel az aktív kórházi ágyak számának csökkentése, a krónikus ellátás és a megelőzés erősítése.

Végezetül kijelentette, a Magyar Kórházszövetség nevében is többször nyilatkozta, hogy az egészségügy önálló tárcát érdemel. „Szeretném, ha a jövőben felkarolnák az egészségügy területét és megértenék, hogy ez egy védelmi rendszer: ami ezen a területen történik, az alapjaiban határozza meg azt, hogy a társadalom tagjai meddig és milyen minőségben élnek” – zárta az interjút.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Guardian: Bécsből induló magángépekkel menti ki a vagyont Orbán Viktor köre
A The Guardian vasárnapi cikke szerint az Orbán-kormány idején meggazdagodottak sietve viszik külföldre a vagyonukat. A lap fideszes forrásokra hivatkozva Szaúd-Arábiát, Ománt és az Egyesült Arab Emírségeket is a célországok között említi.


Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre a választási vereség után – írja a brit The Guardian fideszes forrásokra hivatkozva.

A lap szerint Orbán Viktor belső körének legalább három tagja már megkezdte a vagyonkimentést. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.

„Tudomásom van róla, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával.”

Az értesülések egybecsengenek azzal, amit Magyar Péter szombaton mondott. A Tisza Párt elnöke szerint a háttérben már zajlik az ország elhagyásának előkészítése. Úgy fogalmazott: „az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba és az Egyesült Államokba és más távoli országokba”. Magyar azt is állította, hogy tudomása szerint a napokban Mészáros Lőrinc családja is Dubajba repül.

Az RTL megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem cáfolta az értesülést, de közölték, hogy konkrét ügyekről nem adhatnak ki információt.

A Guardiannek egy amerikai tisztviselő is megerősítette, hogy Orbánhoz közel álló, magas rangú személyek amerikai vízumlehetőségeket keresnek, részben a Donald Trumphoz kötődő MAGA-mozgalomhoz közeli intézményeken keresztül.

A forrás szerint „a kapcsolat már most is adott.”

A lap arról is ír, hogy Orbán Viktor a nyári labdarúgó-világbajnokság idején hetekre az Egyesült Államokba utazhat.

A vagyonkimentésről szóló híreknek voltak már előzményei. A 444.hu márciusban írta meg, hogy konténerekben szállítják Dubajba a Matolcsy család vagyontárgyait. Magyar Péter pedig már korábban is beszélt külföldi, többek között svájci és szingapúri számlákról.

A vagyonkimentésről szóló szombati állításait követően Magyar felszólította a hatóságokat, hogy vegyék őrizetbe azokat, akiket a magyar emberek megkárosításával vádol, és ne hagyják őket olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás.

A Guardian a külügyminisztériumi iratmegsemmisítésekről szóló vádakat is felidézte, amelyeket Szijjártó Péter külügyminiszter korábban „nonszensznek” és „felháborítónak” nevezett. A tárca szerint csupán felesleges papíralapú másolatokat selejteztek.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
RTL-híradó: A reptéren vették őrizetbe a Fidesz körözött szegedi politikusát
Rádi Ferízt a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el a hatóságok péntek este. A politikust költségvetési csalás gyanúja miatt körözték, szombaton lemondott a pártban betöltött tisztségéről.


Péntek este a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe Rádi Ferízt, a szegedi Fidesz frissen lemondott elnökét, aki az RTL úgy tudja, hogy épp Egyiptomból érkezett haza. Az információt az adóhatóság is megerősítette a csatorna kérdésére.

A politikus elfogása után egy nappal, szombaton jelentette be a Fidesz szegedi szervezete, hogy Rádi lemondott a posztjáról.

Közleményük szerint Rádi, „amint értesült a vele kapcsolatos vádakról, azonnal lemondott a szegedi Fideszben betöltött elnöki tisztségéről”.

Az ügy múlt szerdán kezdődött, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kecskeméti szerve költségvetési csalás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A Szeretlek Magyarország korábban már beszámolt a körözésről és a lemondásáról is.

Rádi Feríz arab származású növénygenetikus, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja. 2021-ben szerzett doktori fokozatot a Szegedi Tudományegyetemen, és még abban az évben elnyerte „Az év ifjú nemesítője” címet is. Jelenleg a Pannon Genetic Kft. ügyvezető igazgatója.

Mihálik szerint „Kevés olyan embert ismertem, aki jobban utálta a Fidesz rendszerét, mint Rádi Feríz”.

Több helyi lap is jelezte, hogy a Rádi Ferízről szóló körözési adatlap időközben eltűnt a rendőrség hivatalos oldaláról, ennek okát egyelőre nem közölték.

Via RTL Híradó


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kormányhivatali dolgozókat jelentettek fel, akik a munkájuk helyett a szombathelyi Fidesz-jelölt kampánycsapatában dolgozhattak
Büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál fantomállások gyanúja miatt. A dokumentum szerint többen is úgy vehettek fel fizetést, hogy közben a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjelöltjének segítettek.


Büntetőfeljelentést tettek a rendőrségen, mert a gyanú szerint a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál többen úgy kaphattak fizetést, hogy valójában nem végeztek munkát, sőt be sem jártak a hivatalba. Az ügyben olyanok is érintettek lehetnek, akik Vámos Zoltán, Vas megye főispánja és a Fidesz–KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltjének kampánycsapatában dolgoztak – írja a nyugat.hu. A lap birtokába jutott feljelentési dokumentumban összesen hét embert neveztek meg.

Köztük van olyan, aki a nyilvántartások szerint hosszú ideje a Kormányhivatal ügyintézője, de legelőször csak a választások után láttak bemenni a munkahelyére.

Akad olyan is, aki a feljelentés szerint a Fidesz országos kampánycsapatában dolgozott, emellett Vámos Zoltán helyi kampánystábját vezette, ám ez idő alatt a kormányhivatali munkahelyén nem jelent meg, és ott munkát nem végzett. Továbbá vannak, akik ténylegesen Vámos kampánycsapatának tagjaiként dolgoztak, de jövedelmüket a kormányhivataltól kapták. Közülük volt, aki névleg a főispáni titkárságon dolgozott.

A feljelentés szerint a mostani eset nem egyedi, hanem egy sokkal régebb óta tartó gyakorlat része lehet. A dokumentum egy hosszabb időszakra is kiterjeszti a gyanút:

„A fentieken túl valószínűsíthető, hogy Vas Vármegyében e fajta bűncselekményeket az ismeretlen tettesek, nemcsak a 2026-os választási kampány alatt, hanem az elmúlt 16 évre vonatkozóan is elkövethettek, különösen annak a ténynek a figyelembevételével, hogy a Vas Megyei kormányhivatal korábbi vezetője egyenesági rokoni kapcsolatban van az egyik Vas megyei országgyűlési képviselővel”.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyelőre nem kommentálta az értesüléseket a lap érdeklődésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az Édes Annából idézve reagált a vagyonkimentésről szóló hírekre
A leendő kormányfő azt is üzente: „akinek inge, vegye magára!”. Ezzel valószínűleg a The Guardian cikkére reagált, miszerint Bécsből induló magánrepülőgépekkel szállítják az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát külföldre.


Magyar Péter hétfő reggel Kosztolányi Dezső Édes Anna című művéből osztott meg egy részletet Facebookon.

„Kun Béla repülőgépen menekült az országból.

Délután – úgy öt óra felé – a Hungária Szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott.

A gépet maga a népbiztos vezette.

Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett.

Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek.

Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket.

Karjairól vastag aranyláncok lógtak.

Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű – Patz Károly József – meg is találta.

Legalább a Krisztinában ezt beszélték.”

A Tisza Párt elnöke kommentben azt kérte támogatóitól, hogy lájkolják, kommenteljék és osszák meg a posztját, hogy

„akinek inge, magára vegye!”

A leendő miniszterelnök minden bizonnyal azokra az újabb vagyonkimentési hírekre reagált.

A The Guardian brit lap vasárnap ugyanis arról írt, hogy Bécsből olyan magánrepülőgépek szállnak fel folyamatosan, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre a választási vereség után.

A cikk szerint Orbán Viktor belső körének legalább három tagja érintett lehet. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.

Magyar Péter már szombaton arról beszélt, hogy szerinte a háttérben már zajlik az ország elhagyásának előkészítése. Úgy fogalmazott: „az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba és az Egyesült Államokba és más távoli országokba”. Azt is állította, hogy tudomása szerint a napokban Mészáros Lőrinc családja is Dubajba repül.

A leendő kormányfő felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit „a lopott pénzek haladéktalan zárolására”. Az RTL megkeresésére a NAV nem cáfolta az értesülést, de közölték, hogy konkrét ügyekről nem adhatnak ki információt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: