HÍREK
A Rovatból

Utcai erődemonstrációt tartana Bayer Zsolt Novák Katalin lemondása után: „Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!”

A jobboldali véleményvezérek csőcseléknek és szarjankóknak nevezték az ellenzéket és a kegyelmi ügy miatt tiltakozókat.


Utcai erődemonstrációt kellene tartani Novák Katalin bukása után, hogy megmutassák, „rohadtul nem jött el a pillanat” - erről beszéltek a Hír TV Sajtóklub című műsorában kormánypárti véleményvezérek.

Óriási felháborodást váltott ki, mikor kiderült, hogy a köztársasági elnök tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező helyettesnek, K. Endrének. Szombaton aztán igencsak felgyorsultak az események, miután Novák Katalin és Varga Judit is lemondott.

Erről beszélgetett a Hír TV-n Bayer Zsolt, Gajdics Ottó, Szabó László és Bencsik András.

A kormánypárti véleményvezérek csőcseléknek, illetve szarjankónak nevezték az ellenzéket és a köztársasági elnök döntése ellen tiltakozókat.

Emellett arra is tettek utalásokat, hogy ebben a helyzetben utcai erődemonstrációt kéne tartani, méghozzá Bayer Zsolt szerint március 15-én.

„Nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy felgyorsult sakkjátszma zajlik a szemünk előtt. Valaki hibázott, lépett egy rosszat, és ebből fakadóan a szemben ülő vérszemet kapott, és most már legszívesebben fölborítaná az egész sakktáblát. Legyünk nagyon résen, és állítsuk meg ezt az őrjöngést” - fejtette ki Gajdics Ottó. Szerinte a „kegyelmet adó nem azonosul sem a kegyelmet kapó személlyel, sem az ő bűneivel”, illetve Novák Katalin csak élt a jogával, és kegyelmet adott annak, akinek csak „érintőlegesen volt kapcsolata” a bűnüggyel.

Bayer attól tart, hogy most „megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt meg az egész kormányt meg a mindenkit belekeverni”. Azt is hozzátette: Orbán csak a sajtóból értesült a kegyelmi ügyről.

„Nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénakfalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat. Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!”

- mondta Bayer.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarokat is lőttek az oroszok Kárpátalján – légitámadás érte Munkácsot az éjjel, 12 ember megsérült
Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. „Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek ” - közölte a régió kormányzója.


Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.

"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"

- közölte a városi tanács.

A Kárpátalja.ma beszámolója szerint a Huszti járásban fekvő Lipovec (Hárspatak) közelében is becsapódott egy drón. Ott nem sérült meg senki, de megrongálódott egy gazdasági épület, egy lakóház ablakai betörtek, és az elektromos hálózatban is károk keletkeztek. Ezt Mirostzlav Bileckij kormányzó közölte.

Az RBC-Ukraine információi szerint Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

A Kyiv Independent összefoglalója arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak Ukrajna nyugati részén, Lvivben és Luckban is. Makszim Kozickij, a lvivi régió kormányzója közölte:

„Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek.” Hozzátette, hogy több tucat házban keletkeztek károk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rácz András az orosz támadásról: „Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget”
A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek.


„Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget” – írta Facebook-oldalán Rácz András Oroszország-szakértő.

Mi is megírtuk, hogy Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A támadás Kárpátalján is nagy károkat okozott, a magyar határtól 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért találat.

A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

Rácz a következőket írta a posztjában:

"Az orosz légierő és haditengerészet mára, augusztus 21-re virradóra súlyos légitámadást intézett egész Ukrajna ellen. Munkácsot is találat érte, valamint a lvivi megyét is támadták olyan robotrepülőgépek, amik Kárpátalja légterén haladtak keresztül.

.

Az oroszok nem sokkal éjfél után indították az első Gerany drónokat, és még reggel hatkor is lőttek ki ballisztikus rakétát. Hosszú éjszaka volt. Mindennel lőttek, amilyük van: drónok, ballisztikus rakéták, bombázógépekről és hajókról kilőtt robotrepülőgépek, siklóbombák, stb. Még Kinzsal hiperszonikus rakétából is indítottak legalább három darabot.

.

Magyar szempontból a leglényegesebb, hogy kora hajnalban robotrepülőgép-találat ért egy üzemet Munkács közelében. A helyszínen nagy tűz van, még reggel is bőven égett. A háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi, sikeres orosz támadás: mindössze kb. harminc kilométer a távolság. Jelenleg 12 sebesültről van információ.

.

Emellett az is látszik, hogy - hasonlóan néhány korábbi támadáshoz - Kárpátalja légterét arra is használják, hogy itt átrepülve délről támadják a lvivi körzet katonai és ipari célpontjait.

.

Ergo, ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget.

.

További rossz hír, hogy ez minden bizonnyal nem az utolsó támadás volt Kárpátalja ellen. Sajnos eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, valószínűleg hamarosan.

.

Ugyanez azt is jelenti, hogy erősen indokolt volna megvizsgálni az Ukrajnából érkező menekültekre vonatkozó magyar szabályozást és visszatenni Kárpátalját is a harcok által közvetlenül fenyegetett megyék listájára. Ez azért fontos, mert a harcok által érintett megyékből jövő menekülteknek jár a magyar állami ellátás.

.

Nem mellesleg: ne feledjük, hogy az ukránok által kirobbantott kémbotrány Kijev szerint arról szólt, hogy állítólagos magyar ügynökök Kárpátalja légvédelméről is gyűjtöttek információkat. Anélkül, hogy ebben állást foglalnék, a mai támadás jól mutatja, hogy mi a tétje annak, hogy az oroszok mennyit tudnak Kárpátalja légvédelméről."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kezdődik? Összesen 80 ezer tartalékost hívnak be Izraelben – megkezdték a Gázaváros ellen tervezett hadműveletet
A Hamász terrorszervezet most már egy „meggyötört és megsebesült” gerillaerő Izrael szerint. A hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.


Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

"Megkezdtük az előkészítő műveleteket, és erőink már ellenőrzésük alatt tartják a város egyes külső területeit"

- mondta Defrin, akit a The Jerusalem Post című helyi lap idézett a honlapján.

"Fokozzuk a Hamász elleni támadást Gázavárosban, a terrorista szervezet kormányzati és katonai terrorjának fellegvárában" - emelte ki a szóvivő.

Úgy fogalmazott, hogy a Hamász - amely korábban ellenőrzése alatt tartotta a Gázai övezetet - most már egy "meggyötört és megsebesült" gerillaerő.

Közleményt adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is, és ebben azt írták, hogy a kormányfő utasítást adott a gázavárosi műveletek előkészítésének felgyorsítására. Határidőt a közlemény nem tartalmazott.

Efi Defrin megerősítette azt is, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.

Hangsúlyozta: a hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.

A hadsereg korábban arról is beszámolt, hogy a Hamász 15-nél is több fegyverese tűnt fel alagutakból és támadt izraeli katonákra egyebek között páncéltörő rakétákkal Hán-Júnisz térségében, délre Gázavárostól. Az összecsapásban egy katona súlyosabb, kettő pedig könnyebb sebeket kapott. Defrin elmondta, hogy vizsgálatot indítottak ebben az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: