prcikk: A tenger nem saját akaratából szeszélyes! – útinapló Bariból | szmo.hu
UTAZZ
A Rovatból

A tenger nem saját akaratából szeszélyes! – útinapló Bariból

Hogy kerül egy magyar utazó az Adriai-tenger déli részére? És főleg: miért?


Utazóinknak van összesen 6 napja, és napfényes tengerpartra vágynak, tehát nem engedhetik meg maguknak, hogy ebből kettőt hosszú, vagy bonyolult utazásokkal töltsenek. Éppen ezért csakis olyan hely jöhetett számításba, ahová közvetlen repülőjárattal, gyorsan el lehet jutni. Mivel Olaszország számunkra mindig is a kedvencek közé tartozott, és eddig főleg a másik partot, a Tirrén-tengert fedeztük fel Toszkanától a Nápolyi-öbölig, így az Adria e tája, és a nagy múltú középkori város az újdonság erejével hatott.

Napfényben nem is volt hiány, még túlságosan is sok jutott belőle.

Szerencsére a tengerparti városnegyedben, Bari Palesében, amely alig 3 km-re van a Karol Wojtyláról, vagyis II. János Pál pápáról elnevezett repülőtértől, egy 18. századi udvarházból átalakított panzióban szálltunk meg, amely vastag falaival némi oltalmat adott a hőséggel szemben. (Azért a szobai légkondicionálás sem ártott). A Hotel Palumbo berendezése amúgy is sok érdekességet kínált: modern festmények, népi bútorok egyaránt megtalálhatók benne, amint egy bősz lovagpáncél, vagy egy kandalló. A nyugalmunkat még azzal is igyekeztek biztosítani, hogy csak külön írásos engedélyünkkel lehetett a szobánkba a recepcióról telefont kapcsolni. Mert hogy, mint megtudtuk, „sok a zaklató”. Lehet, hogy sok a titkos légyott is?

A tenger azonban nem fogadott bennünket kegyeibe érkezésünkkor, hiába vágytunk már szinte a repülőgépről fejest ugrani a hűs habokba és hiába kellett alig 100 métert megtennünk a partig egy gyönyörű, fikuszokkal és lenderekkel övezett úton. Olyan baljós hullámok csapódtak a parti sziklákhoz és buktak át a mólókon, hogy bizony még mi, tapasztalt tengerúszók is meggondoltuk, hogy belemerészkedjünk-e.

Lassan azért rászántunk magunkat, de két napba telt, amíg megtaláltuk a megfelelő strandot. Az elsőnél egy kis öböl csitította a hullámokat, csakhogy ez eredetileg egy csónakkikötő volt, ahol a csúsztatókon keresztül lehetett beereszkedni a vízbe, hogy finoman fogalmazzak, gatyaféken, és kifelé is így lehetett kiaraszolni. A másodiknál, amelyhez a szállodának volt ingyenes belépője, szintén legalább kárókatonának kellett lenni ahhoz, hogy a vízi sziklák között be lehessen jutni a tengerbe, és még messze is volt. Végül a harmadik hely lett a nyerő, ahol kis vízbenyúló mólók lépcsői vezettek a vízbe, itt végre élvezni lehetett a hidegnek egyáltalán nem mondható tengert. Amikor pedig az őselem nem engedett be minket, a hangjai, morajlásai, fénytörései, színeváltozásai, vagy azok a sós-kesernyés illatok, amelyekkel megtöltötte a levegőt, legalább annyira enyhet adóan, felszabadítóan hatottak ránk.

Sejtettük persze, hogy a tenger nem saját akaratából lett ily szeszélyes, hanem szerepe volt benne a teliholdnak, amelyet az évszázad leghosszabb teljes holdfogyatkozása kísért.

Utólag értesültünk arról, hogy a budapestieket megfosztották az élménytől a sűrű felhők, mi viszont felfedeztük panziónk igazi mediterrán tetőteraszát, ahonnan pompásan lehetett végigkövetni Luna asszony fokozatos eltűnését és mélyvörösre válását, sőt, még a Mars is felsejlett alatta. Égi jelenségekből kijutott nekünk bőven, hiszen egyik este Bari főterén jártunk, és az akkor még csak telő Hold alatt három azonosítatlan valami repült. (A jövendölt világvége azonban már megint elmaradt – érdeklődés hiányában).

De térjünk vissza a földre, pontosabban Palesébe és a helyi emberekre. A reggeli és az esti órákban az öregek itt is kiülnek az ajtók elé, hol kedvesen, hol némileg bizalmatlanul szemlélik a járókelőket, a fiatalabbak, a családosok viszont inkább a mólókat részesítették előnyben a csevegésre. Mennyire kifejező, hangutánzó erre az olasz kifejezés: „quattro chiacchere”! Már korábban Nápoly környékén is megfigyeltük, hogy ha velünk, idegenekkel beszélnek, legszebb olaszságukat veszik elő, egymás között azonban szigorúan dialektusban társalognak.

Így például hiába füleltem Bari óvárosában egy bár teraszán a mellettünk lévő asztalnál ülő három idősebb úriembert, csak annyit tudtam kivenni a szavaikból, hogy a helyi kormányzatot kívánják melegebb éghajlatra tömör „vaffacú”-val...

Utólag tudtam meg, hogy Sváb Frigyes herceg impozáns ódon várkastélyával szemben lévő bár, amely épp az egykori nagyúr nevét viseli, az on-line útajánlók szerint a legmenőbbek közé tartozik. Kávéfagyijuk valóban mennyei és életmentő volt a vár bebarangolása után. (Még jó, hogy nagy részét lezárták restaurálás miatt és a toronyba sem lehetett felmászni…) Még feltűnőbb volt a nyelvi váltásuk, amikor a tengerparti zöldség-gyümölcs árushoz éppen a déli záróra perceiben futottunk be, ennek ellenére kiszolgáltak minket, és a tulajnő rendelésünket pugliai nyelven adta tovább kissé málészájú segédjének.

Ugyancsak náluk történt meg, hogy néhány kis üveg ásványvizet akartam venni, de nem volt nálam aprópénz, ami az automatához kellett volna, váltani nem tudtak, és az egyik, Madonna-arcú eladónő ajándékba adott egy palackot... Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy Bariban, egy salátabárban, ahol a pultosok éjfekete afrikaiak voltak, mind folyékonyan nyomták ezt a nyelvezetet. Amúgy elég sokan vannak a tartományi székhelyen, főleg estefelé kerültek elő, munkaidő végeztével, az egyik külvárosi megállónál csapatosan szálltak le, vélhetően ott volt a munkásszállásuk. Utcán lézengőkkel, vagy csecsebecse-árusokkal azonban nemigen találkoztunk.

Ellentétben a közhiedelemmel, mely szerint minél délebbre megy az ember Olaszországban, annál zárkózottabbak az emberek, szinte mindenütt kedves, segítőkész emberekkel futottunk össze, például amikor az óváros labirintusában kerestük a híres Szent Miklós bazilikát. Bari Graziával még hosszabb diskurzust is folytattunk, amikor bebuszoztunk Bariba. Megtudtuk róla, hogy 64 éves, tíz éve özvegy, de ma is dolgozik vasalónőként, együtt él 44 éves fiával, aki képtelen volt választani két nő közül, ezért inkább nem nősült meg. De ő azért éli az életét, nem zárkózik be, barátnőjével rendszeresen utaznak.

Szállodánkban a mindenütt kerek, bőbeszédű Angela külön örült, hogy olaszul kommunikálhat velünk, élt is a lehetőséggel minden alkalommal, de mi is beszámoltunk neki útjainkról, szórakozásainkról.

A Szent Miklós bazilika, amely egyfajta találkozó zarándokhelye a nyugati és keleti kereszténységnek – nemrégiben itt imádkozott a megbékélésért maga Ferenc pápa görög-keleti és pravoszláv egyházi vezetővel egyetemben - nem akármilyen meglepetést tartogatott számunkra. Már gyanús volt, hogy a fenséges 12. századi szentély előtt pénteken délben, 40 fokban néhány nagyestélyi ruhás hölgy parádézott. A templom azonban nyitva volt, hát bementünk.

Odabent fényes esküvő zajlott, a fehér rózsákkal feldíszített oltárnál egy fiatal pap arról beszélt az ifjú párnak, hogy egy házasság olyan, mint egy templom: kőről kőre kell felépíteni.

Minden bizonnyal valami helyi előkelőségek lehettek az örömszülők, mert az előttünk lévő padsorban három rezzenéstelen, rövid hajú, öltönyös úr ült (vagy állt fel egyszerre, ha a szertartás úgy kívánta), és odakint egy fekete Maserati várta az ifjú párt. Meghatottan néztük végig az esketést, én pedig a templom hihetetlen akusztikájában gyönyörködtem, amikor az orgonista az Ave, Mariát játszotta. Azért volt erőnk lemenni az altemplomba, ahol Szent Miklós ezer éve ellopott ereklyéit őrzik, és ahol érkeztünkkor is több orosz imádkozott.

És mily különös: ugyanezen a napon találkoztunk a belvárosban egy virgonc lánycsapattal, akik barátnőjük lánybúcsújára készültek. Minden járókelőt megszólítottak, és orruk alá dugtak egy becsomagolt óvszert, hogy írják alá. Természetesen tőlünk is kaptak autogrammot és néhány jókívánságot.

Az egyik park peremén, ahol ugyanúgy kártyáznak kibicek gyűrűjében, mint nálunk, színes graffitis bódéra bukkantunk. Kiderült, hogy egy antikvárium, könyvbarátnak elképzelhetetlen kincsekkel. Az ilyen helyeknek képtelen vagyok ellenállni, legyek Londonban a Charing Cross-on, vagy Párizsban a Szajna-parton, itthon már tudatosan kerülöm őket. Most sem távoztam üres kézzel, kiegészítettem 20. századi olasz költészettáramat Umberto Sabával, de nem bírtam otthagyni a beat-költők atyjának, Lawrence Ferlinghettinek kétnyelvű kötetét sem. Aztán sietve távoztunk, mielőtt még túlsúlyunk lesz. És akkor hová tesszük a sajtokat és a limoncellót?

És ha már étkek megint szóba kerültek, utolsó esténken, vasárnap, csaknem éhen maradtunk, mert kiderült, hogy az összes tengerparti étterem zárva van, sőt, még a közeli pizzeria is. Szállásadónk, a kissé lassú Luca erről elfelejtett tájékoztatni minket.

Szerencsére egy közeli szálloda befogadott minket, és olyan körpanorámás naplementében volt részünk, az ég, a nap és a tenger színeváltozásaival, hogy az már-már kimerítette a giccs fogalmát.

És napnyugtakor, este 9 órakor megszólalt a Hotel Palumbóval szembeni, elsőre inkább ipari létesítményre emlékeztető Stella Maris templom harangja és egy szép, romantikus dallamot játszott...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
„Turisták, menjetek haza!” – már az autókat sem kímélik a dühös helyiek Mallorcán
A spanyol szigeten fekvő Artàban ismeretlenek több kölcsönzőautó kerekét is kiszúrták. A vandalizmus mellett a falakra is festettek, az önkormányzat pedig elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



„Turisták, menjetek haza!” – Mallorcán már nemcsak a falakon üzennek a helyiek az elviselhetetlennek tartott tömegturizmus miatt.

A múlt héten a sziget északkeleti részén fekvő Artàban tiltakozók több kölcsönzőcég autójának kerekét is kiszúrták, a településen és a Palmába vezető út mentén pedig több turistaellenes feliratot festettek a falakra.

Az önkormányzat és a rendőrség eljárást indított, a nyárra pedig újabb feszültségek körvonalazódnak.

Manolo Galán polgármester sajnálatát és felháborodását fejezte ki a vandalizmus miatt, hangsúlyozva, hogy az véleménytől függetlenül elfogadhatatlan.

Artà önkormányzata közleményben ítélte el az incidenst. „Az ilyen jellegű cselekedetek elfogadhatatlanok, ártanak az együttélésnek, Artà imázsának és a közös terek iránti tiszteletnek” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy „bármilyen társadalmi nézeteltérést vagy aggodalmat mindig a tolerancia jegyében kell kifejezni”.

A városvezetés jelenleg vizsgálja, milyen önkormányzati lépéseket tehetnek a helyzet kezelésére.

A feszültség a pandémia után éleződött ki igazán, miután a mintegy 978 ezer lakosú szigetre tavaly nyáron két hónap alatt közel 22,3 millió nemzetközi turista érkezett.

A helyiek szerint ez már elviselhetetlen terhet jelent.

Az egyik legnagyobb problémát a turisztikai apartmanok, például az Airbnb elterjedése okozza, ami nemcsak felhajtja az albérletek és ingatlanok árait, de a helyieket is kiszorítja a városokból.

Sok ilyen szálláshely ráadásul feketén működik, ezért a hatóságok korábban már betiltották az új, turisztikai célú apartmanok és hostelek létesítését. Ehelyett a tulajdonosokat arra ösztönzik, hogy hivatalos szállodává vagy lakóingatlanná alakítsák át az ingatlanjaikat.

Bár a mostanihoz hasonló vandalizmusra ritkán kerül sor, a helyiek elégedetlensége nem új keletű.

Az elmúlt években többször is tízezres tüntetéseket tartottak a tömegturizmus ellen, és előfordultak performatív akciók is, például amikor aktivisták vízipisztolyokkal zavarták a turistákat. A mostani események alapján a nyári csúcsszezonban is számítani lehet hasonló megmozdulásokra, bár előre bejelentett akcióról egyelőre nincs információ.

Via Drive.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
A marokkói kék város, amiért megőrül az Instagram népe
Chefchaouen Marokkó egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A látogatóknak azonban szigorú helyi szabályokkal, például a drónok teljes tilalmával kell számolniuk.


A Rif-hegység oldalába kapaszkodó Chefchaouen úgy ragyog a kék több tucat árnyalatában, mintha valaki az égre festette volna a medinát – és mégis nagyon is valóságos: sétálóutcák, hegyi forrás, spanyol mecset-rom, andalúz kézművesek várják az utazót.

Marokkó északi részének ikonikus „Kék Gyöngye” egy bejárható csoda, amely egy-három nap alatt is mély élményt nyújt.

A tökéletes utazás időzítése kulcsfontosságú, Chefchaouen ugyanis a fények városa. Az ideális időablak a tavaszi és őszi hónapokra, azaz március és június, valamint szeptember és november közé esik.

A nyár meleg, a tél pedig hűvösebb és csapadékosabb. Érdemes figyelembe venni a helyi ünnepeket is: a Ramadán és az azt lezáró Eid al-Fitr idején a nappali nyitvatartások rövidülhetnek, az esti órák viszont az iftár után pezsgő élettel telnek meg.

A város szíve a Plaza Uta el-Hammam, a nyüzsgő főtér, amely mellett a 15. századi Kasbah áll.

Az erőd falain belül etnográfiai múzeum, gondozott kert és egy torony található, ahonnan remek kilátás nyílik a városra; a belépő jellemzően 65 dirham (kb. 2.340 forint) körül van. A téren áll a város Nagymecsete is, amelynek belső tere a marokkói gyakorlat szerint nem muszlimok számára nem látogatható, de kívülről is lenyűgöző látványt nyújt.

A medina keleti kapujától rövid sétára található a Ras El Maa vízesés, egy hűs patakpart teázókkal, ahonnan a spanyol mecsethez (Jemaa Bouzafar) vezető ösvény indul. A 20-30 perces kaptatóért cserébe a jutalom egy páratlan panoráma, különösen naplementekor.

Felmerül a kérdés: miért kék minden? A város legfőbb rejtélyére több, egymást kiegészítő magyarázat létezik.

Az egyik elmélet szerint a hagyomány a 15. században al-Andalúszból menekült zsidó közösséghez kötődik, akik számára a kék szín az eget és Isten közelségét szimbolizálta.

Mások a mediterrán hőség enyhítését és a rovarok távoltartását említik praktikus okként. Ma már a városi identitás és a tudatosan épített turisztikai arculat is hozzájárul a hagyomány fenntartásához; a falak rendszeres újrafestése ma is közösségi gyakorlat.

A kék falak mögött több évszázadnyi történelem sűrűsödik össze.

A várost 1471-ben alapította Moulay Ali ibn Rashid erődvárosként, hogy feltartóztassa a portugál előrenyomulást. Az 1492-es spanyol reconquista után muszlim és zsidó menekültek hullámai érkeztek, magukkal hozva andalúz kézműves és építészeti hagyományaikat. A 20. század elején a város a spanyol protektorátus része lett, ennek emléke a hegyoldalban álló spanyol mecset romja is.

Via Moroccan National Tourist Office


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Velencébe utazol? Ezt a súlyos hibát ne kövesd el, ha nem akarsz pluszban fizetni
Velence városa idén is belépődíjat szed a csúcsidőszakban érkező egynapos látogatóktól a túlturizmus visszaszorítása érdekében. Azoknak, akik nem foglalnak legalább négy nappal előre, a szokásos 5 euró helyett 10 eurós díjat kell fizetniük.
Sz.E. Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Velence idén is belépődíjjal szűri a tömeget, mert az ott lakók számára olyan zavaró a tömeg.

A tavaszi–nyári hétvégéken a történelmi belvárosba érkező egynapos látogatóknak fizetniük kell.

A városvezetés szerint a belépődíjjal a turistaforgalmat szabályozzák, hogy jobb egyensúlyt teremtsenek a látogatók és a helyiek között. Michele Zuin tanácsos szerint az intézkedés úttörőnek számít.

„Ez hasznos eszköz a turistaforgalom szabályozására, és már nemzetközi érdeklődést váltott ki. Velence az első város a világon, amely ezt a módszert alkalmazza” – mondta.

Velence régóta küzd a tömegturizmussal a helyzetet pedig tavaly a Bezos-esküvő is súlyosbította, mert a többnapos esemény még több látogatót vonzott a városba.

A díj ellenére a napközbeni látogatók száma 2025-ben csak kismértékben csökkent: napi átlagban 13 046-an fizettek, míg 2024-ben 16 676-an. A tavalyi legforgalmasabb napon, május 2-án, pénteken 24 951 látogató fizetett a napijegyért, ami a város lakosságának több mint a fele.

Az egynapos látogatóknak 5 eurós díjat kell fizetniük, de aki nem foglal legalább négy nappal előre, annak 10 eurójába kerül a belépés.

A helyi lakosok, a Velencében születettek, a diákok, a munkavállalók, valamint a szállással rendelkező turisták mentesülnek a díjfizetés alól. A szállodai foglalással rendelkezőknek a szállás adatait kell megadniuk, ami alapján egy QR-kódot kapnak. Ezt kell felmutatniuk az ellenőrzőpontokon, például a Santa Lucia pályaudvarnál, de fizetniük nem kell, mivel a szállásdíj már tartalmazza a belépést.

Az egy napra érkezőknek áprilisban, májusban, júniusban és júliusban, jellemzően péntektől vasárnapig kell fizetniük a csúcsidőszakban, reggel 8:30 és délután 16:00 között. Ezen az időszakon kívül a belépés ingyenes.

A fizetős napok a következők:

Április: 3, 4, 5, 6, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30

Május: 1, 2, 3, 8, 9, 10, 15, 16, 17, 22, 23, 24, 29, 30, 31

Június: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 12, 13, 14, 19, 20, 21, 26, 27, 28

Július: 3, 4, 5, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26.

A tömegturizmus Európa számos más városában is komoly gondot okoz, főleg a történelmi belvárosokban.

A rengeteg látogató túlterheli az infrastruktúrát, elviselhetetlenül zsúfolttá teszi a köztereket, és növeli a zaj- és légszennyezést. Az érdeklődés emellett felveri az ingatlan- és szolgáltatási árakat, ami a helyieknek a legrosszabb.

Mint az megírtuk, Capri is drasztikus lépésre szánta el magát az overtourism miatt.

Via Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Ezt az egy hibát sokan elkövetik a hotelben, pedig rémálom lehet a vége
Az utazók gyakran a földre vagy az ágyra teszik a csomagjukat érkezéskor, pedig ezzel komoly kockázatot vállalnak. Az ágyi poloska a puha, textillel borított felületekről könnyen átmászik a bőröndre.


Elég egy rossz mozdulat, és máris potyautasokkal térhetsz haza egy utazásból.

Sokan érkezés után automatikusan ledobják a bőröndjüket a hotelszoba padlójára, pedig a gyakorlott utazók szerint ezzel nemcsak a port és a koszt viszik közelebb a holmijukhoz, hanem olyan kártevőket is, amelyeket senki sem akar hazacipelni.

Az ágyi poloska a vendégek és a csomagjaik segítségével utazik egyik helyről a másikra. A puha, textillel borított felületeket kedveli, így a hotelszoba szőnyege, kárpitozott fotelja vagy akár az ágy is ideális búvóhely a számára, ahonnan könnyen átmászhat a földre letett bőröndre. Ezért nem jó ötlet a csomagot sem a padlóra, sem az ágyra, sem a kárpitozott bútorokra tenni, ahogy arra az amerikai Környezetvédelmi Hivatal is figyelmeztet. Sőt, még a csomagtartó állványt is érdemes használat előtt átnézni, nem csak rutinból kihajtani.

A legbiztonságosabb hely a bőrönd számára érkezéskor meglepő módon a fürdőszoba. A csempés, kemény felületeken jóval kevesebb a búvóhely, így kisebb az esélye, hogy kártevő kerüljön a csomagra. Ha a fürdőszoba padlója nem ideális, a kád vagy a zuhanytálca is jobb megoldás, mint a szoba szőnyeges része.

Jó választás lehet egy magasabb polc a szekrényben is, a lényeg, hogy a bőrönd ne kerüljön puha, textilközeli felületre, amíg át nem vizsgáltuk a szobát.

Érdemes öt percet szánni a szoba ellenőrzésére: egy telefon zseblámpájával vizsgáljuk át a matrac varrásait, a fejtámlát, az ágykeretet és a közeli bútorok réseit. Fekete pöttyök, apró, levedlett bőrdarabkák vagy élő rovarok gyanúra adhatnak okot. Ha ilyet találunk, azonnal kérjünk egy másik szobát, de ne a szomszédosat vagy az alatta-fölötte lévőt.

A hazaérkezés után is érdemes óvatosnak lenni. A bőröndöt ne a hálószobában pakoljuk ki. Először töröljük le a kerekeit és a külső felületét, majd egy zseblámpával ellenőrizzük a varrásokat, a sarkokat és a zsebeket. A ruhákat tegyük egyből a mosógépbe, és mossuk ki a lehető legmagasabb hőfokon. Ezzel a néhány egyszerű lépéssel jelentősen csökkenthetjük az esélyét, hogy kéretlen potyautasokat vigyünk haza.

Via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: