HÍREK
A Rovatból

Ursula von der Leyen: „Szabadságunk védelmének ára van, és ezt az árat hajlandóak vagyunk megfizetni”

Az Európai Bizottság elnöke szerint a demokrácia és az autokrácia csap össze, míg Josep Borrell szerint „a geopolitikai Európa megszületésének vagyunk tanúi”.


Az ukrajnai háborúban nemcsak két ország csap össze, hanem két érték és világrend, a demokrácia és az autokrácia, valamint a jogállamiság és a fegyverek uralma – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az uniós parlament keddi rendkívüli ülésén.

Az elnök elmondta: az Európai Uniónak és szövetségeseinek az orosz agresszióra adott válaszlépései, reagálása szabja meg majd a nemzetközi rendszerek jövőjét.

„Ukrajna sorsa a tét, de a mi sorsunk is kockán forog. Meg kell mutatnunk, hogy milyen erő rejlik demokráciáinkban, hogy milyen erejük van az olyan embereknek, akik szabadon és demokratikusan választják meg saját sorsukat”

– húzta alá beszédében a bizottsági elnök.

Von der Leyen több tagállamnak mondott köszönetet, köztük Magyarországnak, az Ukrajnából érkező menekültek befogadásához. Mint mondta, az EU aktiválja az ideiglenes védelmi mechanizmust, hogy a menekültek biztos státuszt kapjanak.

Véleménye szerint az Oroszország elleni uniós szankciók súlyos csapást mérnek Moszkvára, azonban – tette hozzá – a büntetőintézkedések az európai gazdaság számára is költségekkel járnak.

„Úgy vélem, az európai emberek megértik: fel kell lépnünk ezzel a kegyetlen agresszióval szemben. Szabadságunk védelmének ára van, és ezt az árat hajlandóak vagyunk megfizetni”

– hangsúlyozta.

Arra is kitért, hogy az EU most először használja az európai költségvetést – 500 millió eurót – arra, hogy fegyvereket vásároljon és szállítson egy megtámadott országnak. További 500 milliót az EU a humanitárius segélyek fedezésére szán. Az elnök még hozzátette, hogy meg kell szüntetni az Oroszországtól való energiafüggőséget, egyebek között a zöld átállás felgyorsítása által.

Charles Michel, a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke felszólalásában „geopolitikai terrorizmusnak” nevezte az Ukrajna elleni orosz inváziót. Mint fogalmazott, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetlen oka a „brutális megszállásra” az, hogy Ukrajna a szabadság útjára akart lépni. Felhívta a figyelmet, hogy az Oroszország elleni szankciók súlyos következménnyel járnak majd Moszkva számára, ezek azonban az európaiak számára is fájdalmasak lesznek. „Ezt az árat meg kell fizetnünk, hiszen szabadságunk forog kockán” – hangsúlyozta.

Ukrajna EU-csatlakozási kérelmével kapcsolatban Michel azt mondta: bonyolult kérdés, a tagállamok véleménye erről eltérő, de mihamarabb meg kell fontolni.

Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő beszédében kijelentette:

„a geopolitikai Európa megszületésének vagyunk tanúi, a második világháború óta először éljük át, hogy egy ország megszáll egy másikat, és atomfegyverekkel fenyeget”.

Borrell hangsúlyozta: az EU-nak újra kell gondolnia védelmi politikáját, az elrettentő kapacitásokat jelentősen növelni kell. Azt is kiemelte, hogy csak azért, mert az EU valamilyen mértékben függ az orosz gázszállítástól, nem fog lemondani az emberi jogokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET: