HÍREK
A Rovatból

Újra összeült a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló fővárosi bizottság, de senki nem jelent meg a beidézettek közül

Nem ment el sem Áder János testvére, Pölöskei Gáborné, sem Tarlós István, sem az akkor ifjúsági ügyekkel foglalkozó helyettese, Csomós Miklós.


A bizottság alakuló ülése március 4-én volt, azóta egy érdemi összejövetelt sem voltak képesek tartani. A testület elnöke a III. kerület polgármestere, Kiss László, ugyan összesen 11 személyt behívott március végére, köztük Áder János testvérét, Pölöskei Gábornét, Tarlós Istvánt és az akkor ifjúsági ügyekkel foglalkozó helyettesét, Csomós Miklóst is,

de az ülésen a 11 beidézett közül végül senki nem jelent meg.

A Blikk számolt be arról, hogy a bizottság végül a fideszes polgármesterek nélkül újból összeült. Megállapították, hogy minden 2011 előttről megtalálható információt megvizsgáltak, a fővárosi levéltártól is kikérték az információkat. Bár mindent megtettek az információk megszerzésért, de nem sikerült gyermekvédelmi jelzést találni, tehát valószínűleg nem érkezett jelzés a fővároshoz 2011 előtt.

A beidézettek közül ma sem jelent meg senki.

Kiss László szerint a fenntartó volt felelős a bicskei gyermekotthonban történtekért, de a felkért tanúk közül senki sem volt elég bátor ahhoz, hogy a bizottság elé álljon, így azt nem tudták meg, hogy ki, milyen információknak volt a birtokában.

A bizottsági elnök elmondta, hogy érdemi információkat tartalmazó nyilatkozatokat tett Tarlós István és Bagdy Gábor is, de ezek pontos tartalmára nem tért ki.

Megállapították a fenntartó súlyos felelősségét.

Nem találtak arról információt, hogy 2011 előtt érkezett-e bármilyen panasz az intézményre, sőt néhány esetben kiemelten jó vélemények voltak. 2008-ban volt ugyan egy jelentés, de abból végül nem lett semmi, mert az érintett gyerek nem vállalta a vallomását. 2010-ből érkezett egy másik jelzés is, amit az intézmény vitatott.

Kiderült, hogy saját gyermekvédelmi irányelvvel nem rendelkeztek. Nem igazolható, hogy bármilyen útmutatást kaptak volna a gyermekotthon dolgozói arról, hogy hogyan vegyenek észre és kezeljenek egy esetleges szexuális abúzust és ez nem változott a 2010-es jelzés után sem. A minisztérium évekkel később, csak 2017-ben készített el ezzel kapcsolatban egy irányelvet.

Kiss László azt is elmondta, hogy Balog Zoltán minisztériuma sem tett semmit azért, hogy a gyermekvédelem szabályozva legyen az otthonokban.

Arról sincs sem információ, sem bizonyíték, hogy a bejelentést tevő gyermekek kaptak-e a későbbiekben bármilyen mentális segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Varga Judit: Veletek vagyok!
Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek.


Varga Judit röviden üzent a Békemenet résztvevőinek. A korábbi igazságügyi miniszter a Facebookon mindössze annyit írt: Veletek vagyok!

A kegyelmi ügy miatt lemondott korábbi politikus hosszú hónapok után jelentkezett újra a közösségi oldalán.

Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek. Most viszont ismét politikai tartalmú üzenetet küldött, egy korábbi Békemenet fotója mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tóth Gabi is megérkezett – fotókon a Békemenetre gyülekező tömeg
Az énekesnő mellett több más híresség is jelezte részvételét. A tömeg 11 órakor indul a Margit hídtól a Kossuth térre, ahol egy órakor Orbán Viktor mond beszédet.


Délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. Fotósunk helyszíni képein látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.

Több híresség is jelezte részvételét a Békemeneten, Tóth Gabi már meg is érkezett a párjával, Papp Máté Bencével.

A tömeg 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rendőrök vitték be a Kutyapárt aktivistáit, akik a Békemenet útvonalára írtak üzeneteket
A három aktivistát az V. kerületi rendőrkapitányságon állították elő – közölte közleményben az MKKP.


Csütörtök hajnalban, három aktivistát vittek be a rendőrök, miközben békepárti üzeneteket írtak a járdára a Békemenet útvonalán. Az MKKP szerint az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték őket. Minderről a párt közleményben is beszámolt – írta a Telex.

Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pártigazgatója Facebookon így fogalmazott.

„Valami félreértés miatt bevittek a rendőrök hajnalban 3 újpesti passzivistát, Editet, Kárment és Botit, miközben békepárti üzenetekkel láttuk el a békemenet útvonalát.”

A pártigazgató a napi jelenlétről is üzent. „ma csak Újpest-Központban lesz pult.”

Az MKKP Újpest külön posztban ígért frissítéseket. „a 3 újpesti jómadár hogyanlétéről beszámolunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor TikTok-videójában Szabó Zsófi, Vasvári Vivien és Kucsera Gábor is a Békemenetre hív
Szabó Zsófi azt üzente: „ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át”. De feltűnik a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor is.


Több híresség is szerepel Orbán Viktor egyik új TikTok-videójában, amely arra buzdítja a nézőket, hogy vegyenek részt a csütörtöki Békemeneten.

Vasvári Vivien, Szabó Zsófi, Gönczi Gábor, Cooky, Kucsera Gábor és Muri Enikő egymás után mondanak egy-egy rövid szöveget,

ezeket:

„Ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át. A béke, az összeköt bennünket.”

„Holnap ott leszek a Békemeneten, ti is legyetek ott, jó?

„Én biztos, hogy ott leszek.”

„Holnap találkozunk a Kossuth téren.”

„Várunk mindenkit sok szeretettel a Békemenetre, hogy együtt emlékezhessünk meg az '56-os hősökről.”

„Állj ki te is a békéért!

„Gyertek! Ott találkozunk!”

@viktor_a_tiktokon Békemenet. Október 23. Ott találkozunk! ?? #orbanviktor #békemenet #VasváriVivien #KucseraGábor #SzabóZsófi ♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk