Újra életre kelt Manófalva a Duna partján, a madarak és mókusok is visszatérnek
Eljött az ősz, és bár az időjárás pár napra még a koraőszi időket idézte, azért a hideg lassan belopakodik az erdőbe, vízpartra. Ilyenkor pedig eljön az ideje a madarak etetésének is. Van aki a kertjében, az erkélyen, vagy az utcán eteti őket, de van valaki, aki egy egész kis városkát épít kedvenc madarainak és mókusainak.
Kánya Tamás land art művész régi vágya volt a Manófalva megalkotása. Hosszan tervezte, gyűjtötte az ötleteket és az alapanyagokat, majd tavaly belevágott. Hatalmas siker lett a kis házikókból, létrákból, tornyokból álló madárváros. Az arra járók is sorra megcsodálták, a kis állatok pedig birtokba vették. Ám jött a tavalyi téleleji árvíz, és menteni kellett, amit lehetett. De Tamás nem adta fel, és újraépítette a városkát, amely tavaszig állt.
Most pedig megint eljött az idő, hívta Tamást a Dunapart, az ősz, a madarak, és persze az új ötletek sem hagyták nyugodni. Az őszi árvíz után végre megint kint lehetett kedvenc helyén, és nekilátott a nagy munkának. Ilyenkor végigjárja a környéket, de idefelé az úton is összeszed ágakat, termést, leveleket, bogyókat, mindent, ami "jó lehet valamire". Az alapanyagok mind a természetből, a Duna mellől érkeznek.
Két hét alatt sikerült felépítenie a most látható új Manófalvát. Amiben sok újdonság is van, és ismerve őt, alakulni fog ez is még. Hol egy szép termés keresi majd a helyét, hol egy újabb kis épület bújik elő egy farönkön... Az biztos, hogy aki arra jár, annak mindig lesz majd mit néznie.
Ottjártunkkor is már sorra jöttek a bátrabb kismadarak, a cinkék, csuszkák, volt, amelyik még kézből is hajlandó volt elfogadni a magokat.
A múlt év óta egy fontos újdonság is van: egy kis felirat figyelmeztet arra, hogy vigyázzunk a mesevárosra, mert ez nem játszótér. A tavalyi néhány kellemetlen tapasztalat után az alkotó azt kéri, hogy aki nézni és élvezni szeretné a helyet, az vigyázzon is rá. Tartsa tiszteletben a munkáját.
Ha pedig szeretnél te is hozzájárulni a madarak és mókusok téli ellátásához, akkor vigyél bátran magokat, diót, mogyorót, és add oda Tamásnak, aki rendszeresen ott tartózkodik. Ő majd kiadagolja a kis tálkákba, terecskékre az aznapi eleséget.



Kánya Tamást rendszeresen láthatod a Duna mentén, akár a Római parton, akár a Lupa-tó melletti bicikliút-sétányon. A kis Manófalvát is itt építette meg. (A Lupa-strand után le tudsz parkolni, ha autóval érkezel, onnan kis séta Szentendre felé a vízparton. Ha bringával érkezel, akkor a kerékpárúton el sem kerülheted.)



















A képeket Kánya Tamás hozzájárulásával közöltük. Azokat a Szeretlek Magyarország részére adta át, további publikálásuk csak a szerző külön engedélyével lehetséges.
Még több képet ITT találsz.
Ha tetszenek a munkái és szeretnéd támogatni a művészt, vagy segítenéd a madarak, mókusok etetését, akkor itt megteheted: Kánya Tamás HU90-10401110-86768889-67571004.




