HÍREK
A Rovatból

Újabb válaszcsapásokat helyezett kilátásba a brit külügyminiszter – véget akarnak vetni a terrortámadásoknak a Vörös-tengeren

Pénteken a brit és az amerikai fegyveres erők számos húszi katonai célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Jemenben. David Cameron szerint megvédik az életbevágó fontosságú tengeri útvonalat.


Újabb katonai fellépést helyezett kilátásba a jemeni húszi lázadók ellen David Cameron brit külügyminiszter.

Cameron a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban megjelent írásában úgy fogalmaz: Nagy-Britannia mindig a hajózás védelmére kel, és a jövőben is készen áll arra, hogy "a szavakat cselekvéssel támassza alá".

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő - szerintük Izrael felé tartó, vagy Izraelt védő - kereskedelmi és hadihajók ellen

azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett Gázában az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

A húszik vörös-tengeri támadásaira válaszul péntekre virradóra a brit és az amerikai fegyveres erők számos húszi katonai célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Jemenben. Az Egyesült Államok szombaton újabb támadásokat intézett húszi katonai létesítmények ellen.

Vasárnapi cikkében David Cameron felfedi, hogy az Egyesült Államok kérte Nagy-Britannia segítségét a húszik elleni "korlátozott és célzott" katonai akcióhoz. Rishi Sunak miniszterelnök az összes érvet, jogi tanácsot megfontolva, a kabinet tagjaival, katonai és hírszerzési szakértőkkel tartott konzultáció után döntött úgy, hogy a brit fegyveres erők részt vesznek a műveletben - áll a brit külügyminiszter cikkében.

Cameron szerint a brit kormánynak nem is volt más választása, mivel a húszik november 19. óta 26 támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, és egyetlen napon, január 9-én 21 drónnal és rakétával támadták a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolóját, amely a térségben járőrözik.

A tétlenség annak elfogadását jelentette volna, hogy a húszik törvénysértő, tűrhetetlen támadásaikkal következmények nélkül gyakorlatilag lezárhatnak egy életbevágó fontosságú tengeri útvonalat

- írta a brit külügyminiszter.

David Cameron szerint képtelenség az a húszi állítás, hogy a támadások Izraellel és a gázai hadműveletekkel állnak összefüggésben, mivel a célba vett hajók világszerte számos célállomás felé tartottak.

Hozzátette: az Egyesült Államokkal közösen végrehajtott művelet "valamilyen mértékben degradálta" a húszik iráni támogatással kiépített támadó kapacitásait, de a szövetségesek elszánták magukat arra, hogy e támadásoknak véget vessenek, és "szavaikat cselekvéssel fogják alátámasztani".

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hiába megy a toporzékolás” - Orbán Balázs reagált a hamisított Magyar Péter-videó miatti feljelentésre
A felvételt Orbán Balázs tette közzé kedden, ami a nyugdíjemelésről, valamint a 13. havi nyugdíj kivezetéséről szóló állításokat tartalmaz.


Orbán Balázs, a Fidesz–KDNP kampányfőnöke reagált arra, hogy Magyar Péter feljelentést tesz ellene a kedden közzétett, mesterséges intelligenciával készült videó miatt, vette észre a Telex. Korábban azt írta: „Magyar Péter el akarja hallgattatni azokat, akik leleplezik a valós szándékait”, most pedig úgy fogalmazott,

„csak akkor ellenzi a mesterséges intelligenciát, ha nem az ő PR-osztályán fut”.

Példaként felidézte Magyar egy korábbi bejegyzését, amelyen egy hosszú hajú Orbán Viktor látható, MI-vel szerkesztett képen. Orbán Balázs szerint ez nem különbözik attól a felvételtől, amelyben Magyar Péter MI-változata a nyugdíjemelésről és a 13. havi nyugdíj kivezetéséről tesz állításokat.

Magyar Péter erre azt írta: „döbbenetes mélységekbe süllyedt Orbán Viktor és pártja”, a hamisítást pedig a valóságtagadás egyik fázisának nevezte. A 13. havi nyugdíjról szóló MI-videót Pócs János fideszes képviselő is megosztotta.

„Amíg az algoritmus őt fényezte, vagy a miniszterelnököt próbálta lejáratni, nem volt ekkora pánik” – tette hozzá a kampányigazgató, aki így zárta a bejegyzést:

„Hiába megy a toporzékolás. Hiába próbáltok minket elhallgattatni. Nem hagyjuk magunkat, megvédjük a nyugdíjakat!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
16 magyarral a fedélzetén kigyulladt egy turistahajó a Níluson - Szijjártó Péter szerint nem sérültek meg
Az érintettek a jelenlegi tervek szerint busszal Asszuánba mennek, és onnan utaznak repülővel Kairóba, majd Magyarországra.


A nílusi hajóbaleset valamennyi magyar érintettje jól van, a csoport tagjai biztonságban vannak, és már folyik a hazautazásuk szervezése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a turistahajó Luxor és Edfu között szenvedett balesetet, a fedélzetén mintegy 220 emberrel, köztük 16 magyar állampolgárral.

Tudatta, hogy a konzuli ügyeletre beérkezett segítségkérés után a kairói nagykövetség munkatársai azonnal felvették a kapcsolatot az utasokkal és az utazási iroda képviselőivel.

„Valamennyi magyar állampolgár jól van, időben lejutottak a hajóról, amely a jelenlegi információk szerint leégett”

- tájékoztatott.

Majd arra is kitért, hogy az utasokat egyedül anyagi veszteség érte, és megsemmisültek az úti okmányaik is, amelyek pótlása már folyamatban van.

„A magyar csoport tagjai biztonságban vannak, és az utazási iroda egyik vezetője is velük van, aki már szervezi a hazautazásukat” - húzta alá.

Az érintettek a jelenlegi tervek szerint busszal Asszuánba mennek, és onnan utaznak repülővel Kairóba, majd Magyarországra.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar diplomáciai képviselet folyamatosan tartja a kapcsolatot az érintettekkel, s minden szükséges intézkedést megtesz a hazautazásuk érdekében.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Karácsony Gergely: Akkor hát nem lesz Sziget, a Tisza és a Fidesz így döntött
A Fővárosi Közgyűlés szerda este nem szavazta meg a fesztivállal kötött területhasználati megállapodás felmondását. Így a Sziget szinte biztosan elmarad jövőre.


„Akkor hát nem lesz Sziget. Nem lesz fővárosi bevétel, a nemzetgazdaság is elesik több tízmilliárd forinttól és a budapestiek is a kedvezményektől” - írta nem sokkal a Fővárosi Közgyűlés szavazása után Karácsony Gergely a Facebookon.

„Ez mind nem lesz, mert a két legnagyobb fővárosi frakció, a Tisza és a Fidesz így döntött. A mai Fővárosi Közgyűlés annyiban biztosan különbözik az eddigiektől, hogy immár konkrét kárt is okoznak Budapestnek”

- tette hozzá a főpolgármester.

Ahogy korábban lapunk is megírta, a közgyűlés 13 igen, 0 nem és 19 tartózkodás mellett nem támogatta a Sziget fennmaradását célzó javaslatot. A Fidesz és a Tisza tartózkodott, a DK, a Podmaniczky Mozgalom és a Párbeszéd igent nyomott.

„Fontos lesz, hogy levonjuk majd ennek a (nem) döntésnek a tanulságait, hogy legyen szembesülés és szembesítés is, hogy mit mond el mindez a felelősségről, a kormányzóképességről, az alázatról, a szakértelemről, a bizalomról és úgy általában, ennek a városnak és az országnak a jövőjéről. Mára tőlem csak annyi: megpróbáltam, megtettünk mindent, sajnálom” - zárta a bejegyzést Karácsony Gergely.

A Sziget sorsa azután lett kérdéses, hogy a Superstruct több évnyi veszteséges működés után úgy döntött, kiszáll. A tulajdonrész egy Gerendai Károly vezette konzorciumhoz kerülhetne, amennyiben a Sziget eredeti tulajdonosa ki tud dolgozni egy fenntartható koncepciót. Ennek első lépése a fennálló területhasználati megállapodás felmondása lett volna, amit a politikusok nem szavaztak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bloomberg: megvan, mikor találkozik Donald Trump és Orbán Viktor
Korábban a magyar miniszterelnök egy interjúban úgy fogalmazott, hogy az „nem is olyan sokára” lesz, és jelezte: „hamarosan Washingtonban leszek, hogy erről személyesen is egyeztessünk Trump elnökkel”.


A Bloomberg amerikai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy

Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök november 8-án találkozik. A dátum fix, a helyszínről még nincs döntés.

Október elején egy bekapcsolva maradt mikrofon miatt már elhangzott a dátum. Akkor Orbán Viktor így búcsúzott Trumptól: „November 8-án Washingtonban leszek.” A találkozót hivatalosan nem jelentették be, Orbán később egy interjúban csak annyit mondott, hogy az „nem is olyan sokára” lesz.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Washingtonban ülnek le egyeztetni. Orbán a La Repubblica kérdéseire ezt megerősítette, és jelezte: „hamarosan Washingtonban leszek, hogy erről személyesen is egyeztessünk Trump elnökkel”.

A miniszterelnök gazdasági és energetikai kérdésekről is beszélt. Úgy fogalmazott: „A célunk, hogy fenntartható rendszert építsünk a magyar gazdaság számára, Magyarország nagymértékben függ az orosz olajtól és gáztól. Ezek nélkül az energiaárak az egekbe szöknének, és ellátási hiány is kialakulhatna.”

Múlt pénteken kiderült, hogy már zajlanak a háttéregyeztetések is: Lóga Máté gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár Washingtonban tárgyalt az amerikai pénzügyminisztérium vezetőjével. Ezzel a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény visszaállítása célegyenesbe kerülhetett.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: