Újabb film akarja kihasználni Párizst, de olyan, mintha csak egy ígéretes darab bevezetője lenne
Az Amélie csodálatos élete óta sok film próbálta meglovagolni a francia fővárosban rejlő cukiságbombát az elmúlt húsz évben. Tény, hogy a zegzugos párizsi utcák, a hangulatos kis kávézók és éttermek, a régi könyvekkel telepakolt padlásszobák és a franciaerkélyes ablakok mögött megbúvó műteremlakások, na meg a francia sanzonokat fütyörésző bohókás pincérek, virágboltosok, hentesek, szerelmes művészek és nyugdíjas professzorok megadják az alaphangulatot egy filmhez.
Vincenzo (Sergio Castellitto), az olasz származású könyvmoly egy kedves kis antikváriumot vezet Párizs belvárosában. A boltból ódon falépcső vezet a férfi manzárdlakásába, amin Vincenzo a lányával osztozik. Albertine (Matilda De Angelis) évek óta nem mozdul ki innen, csak a lakás ablakaiból bámulja az utcát. A kamaszlány tolószékben ül a balesete óta és nem hajlandó emberek közé menni az állapota miatt. A lány kapcsolata a külvilággal csupán az apja, a nagyszájú bejárónő és az orvosa, akik mindenféle praktikákkal igyekeznek kirántani őt a némaságból és a mélabúból – sikertelenül.
Egy napon azonban a könyvei közé eltemetkezett Vincenzo élete váratlan fordulatot vesz. Egy nyári vihar besodorja hozzá a szemközti alternatív színház totál kattant színésznőjét, Yolandé-t (Bérénice Bejo), aki teljesen felborítja Vincenzo életét. Az elvált férfit, aki az érzelmek húrjain kizárólag régi írók híres sorainak idézgetésével képes játszani, vagyis nagyjából annyit ért a romantikához, mint egy levelibéka, kibillentik az egyensúlyából a szédült nő közeledési kísérletei. És hiába bár minden ellenállás, egyszer csak azon kapja magát, hogy muszáj eldöntenie végre, mihez kezdjen a hátralévő életével.
Azaz eredeti címén az Il materiale emotivo-t, aminél nem túl szerencsés a magyar címadás, mert sokan gondolhatják, hogy Castellitto filmje Sarah Morgan azonos címen megjelent könyvsikerének az adaptációja. Bár ki tudja, talán éppen ez volt a cél. De visszatérve Scola forgatókönyvére, az eddig csak képregényként jelent meg Un drago a forma di nuvola címen (ami magyarul felhő alakú sárkányt jelent), de jött Castellitto, aki úgy látta, hogy az anyag igenis nagyvászonra kívánkozik.
Pedig Castellitto forgatókönyvírója ezúttal is a felesége, Margaret Mazzantini, akivel minden filmjét közösen jegyzi, és a kezeik közül nem egy siker került ki már (Ne menj el! (Ne mozdulj!), Világra jőve).
Nehéz lenne spoiler nélkül kifejteni, hogy mi a baj a cselekménnyel, legyen elég annyi, hogy a Könyvesbolt Párizsban minden pozitívuma ellenére olyan, mintha egy ígéretes film expozíciója lenne. Megismerjük a helyszínt, a szereplőket és a konfliktust, de onnantól valahogy körbe-körbe forog maga körül a történet. Mintha mondjuk a Sztárom a párom (és nem véletlen az összehasonlítás) megelégedne annyival, hogy két főszereplője újra és újra összetalálkozik a könyvesboltban, és hol szerelmes csókokat váltanak egymással, hol veszekednek, de nincs igazán előrelépés a kapcsolatukban, és az sem tisztul ki teljesen, hogy ők miért olyanok, amilyenek.
Mivel az eredeti Scola-könyvet nem volt szerencsém olvasni, nem tudom megítélni, mindez mennyire az alapanyag vagy az átdolgozás hibája, de itt hiába a szinte megszólaló helyszín, a szerethető karakterek, az izgalmas drámát ígérő, egymást útját keresztező sorsok és nem utolsó sorban a remek színészek, a filmnek nem sikerül maradéktalanul beteljesítenie azt, amivel kecsegteti a nézőt.
Olasz-francia-amerikai vígjáték, 90 perc, 2021
Rendező: Sergio Castellitto
Szereplők: Sergio Castellitto, Bérénice Bejo, Matilda De Angelis
Bemutató: november 18.
