„Ugyanúgy az életüket kockáztatják, amikor elmennek a betegekhez vagy amikor temetnek” – kérik a lelkészek beoltását is
A katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben.
Elmondta, "túlsó part" elnevezéssel konkrét tervet dolgoztak ki az újranyitásra: szervezetfejlesztési és teológiai munka folyik, a lelkészeknek olyan - egyelőre online - konferenciákat, programokat szerveznek, amelyeken szakemberek segítségével készítik fel őket arra, hogyan lehet majd újraszervezni a közösségeket, megszólítani a fiatalokat, ismét személyes pasztorális munkát végezni.
Az evangélikus püspök szerint nem elég, ha csak oda akarunk újra visszajutni, ahol 2020 márciusában tartottunk. A követendő példa IV. Béláé, aki a tatárjárás után nem engedte újjáépíteni a lerombolt földvárakat, hanem kővárakat építtetett helyettük. Ahhoz, hogy ne történhessen meg újra az, amiben most vagyunk, nem elég visszakapni a járvány előtti életünket.
De ha az életünk részévé tesszük az elmúlt év tapasztalatait, beleértve a rengeteg szenvedést és fájdalmat, akkor talán érzékenyebbek leszünk más emberek gyötrelmei és nélkülözése iránt, és a digitális világban szerzett jártasság is élhetőbbé teheti az életünket - mondta.
Megjegyezte, a testi és lelki megerősödést szimbolikusan is szolgálja az evangélikus egyház húsvéti akciója, melynek keretében az egyház diakóniai otthonainak munkatársai vitamincsomagot kapnak egy-egy bibliai idézet kíséretében.
Fabiny Tamás kifejtette: az idei húsvétkor üresek a templomok, de Jézust nem lehet bezárni a templomba, ahogy magáról mondta Máté evangéliumában, ő a "templomnál is nagyobb". "Bármennyire szeretjük tehát a templomot mint szakrális teret, mint az istentiszteletek és a közösség találkozásának helyét, nem kell kétségbeesnünk", hogy idén húsvétkor nem lehet a templomban, közösségben ünnepelni. Mert húsvétkor nemcsak a templom, hanem Jézus sírja is üres, és a feltámadt Krisztus képes személyesen, a bezárt ajtókon keresztül is megtalálni és megszólítani tanítványait.
Kitért arra: a templomok zárva vannak ugyan, de a lelkészek folyamatosan végzik szolgálatukat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Holtan találták a 37 éves orvosigazgatót az ügyeleti szobájában a bodzavásári kórházban
Dr. Szabó Stefánia hétfő reggel állt szolgálatba, utoljára éjfél körül vett részt vizsgálaton. A megbecsült sebész rejtélyes halála megrázta a kórház csapatát.
A bodzavásári sürgősségi kórház ügyeleti szobájában kedden reggel holtan találták Szabó Stefánia orvosigazgatót. A munkatársai hat óra körül kezdték el keresni, miután senki nem érte el telefonon – írta a News.ro.
A doktornő hétfő reggel állt szolgálatba, éjszakai műszakot is vitt, amit reggel 8-kor zárt volna.
„Ma reggel, néhány perccel hat óra előtt, a kórház egyik orvosa telefonon értesített, hogy kolléganőnket, Ștefánia Szabó orvosigazgatót holtan találták az ügyeleti szobában. Nem tudjuk, miért, nem ismerjük az okokat”
– nyilatkozta Sorin Pătrașcu, a kórház igazgatója.
„A tegnapi konferencián is teljesen normálisan viselkedett, minden a kórházi munkánk megszokott rendjében zajlott. (…) Nem volt semmilyen jele, nem értem, miért történt ez, hiszen a tegnapi mindenki számára egy szokványos munkanap volt”
– fűzte hozzá.
Az intézményvezető szerint a doktornő azok közé tartozott, akik havonta legalább hét ügyeletet teljesítettek, emellett dolgozott az osztályán, és ellátta a kórházban az orvosi feladatait is. Mint mondta, minden nap nagyon megterhelő, a csapat mégsem érti, mi történhetett a fiatal orvossal, aki utoljára éjfél körül foglalkozott beteggel, és ezután ment át az ügyeleti szobába.
A kórházigazgató nyilatkozata kissé ködösen úgy folytatódik, hogy nem tudni, „meggondolatlan cselekedet történt-e, lehet, hogy természetes ok áll a háttérben, de a halál pontos oka nem ismert. (…) Nem hiszem, hogy átgondolatlan cselekedetről lenne szó.”
A tragédiáról szóló tudósítások szerint a rendőrség és a munkaügyi felügyelőség is vizsgálatot indított Szabó halála miatt.
„Az ügyben büntetőeljárás indult, a rendőrség a főügyészség irányítása alatt folytatja a nyomozást, a haláleset körülményeinek tisztázása érdekében orvosszakértői vizsgálatokat is elvégeznek” – közölte a Buzău megyei rendőrség.
A 37 éves sebész 2020. július 1-je óta dolgozott a bodzavásári kórházban, és 2021 decembere óta irányította a sürgősségi osztály munkáját.
A bodzavásári sürgősségi kórház ügyeleti szobájában kedden reggel holtan találták Szabó Stefánia orvosigazgatót. A munkatársai hat óra körül kezdték el keresni, miután senki nem érte el telefonon – írta a News.ro.
A doktornő hétfő reggel állt szolgálatba, éjszakai műszakot is vitt, amit reggel 8-kor zárt volna.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy korábban lapunk is megírta, nyolc magyar turistával a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép Kenyában. A magyarokon kívül két német turista is a repülőgépen tartózkodott, amikor kedd reggel a földbe csapódott.
A járatot üzemeltető Mombasa Air Safari elnöke szerint
senki nem élte túl a balesetet.
A Cessna Caravan az ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti park felé.
A felszállás után nem sokkal, a repülőtértől körülbelül 40 kilométerre, egy erdős területen lezuhant és kigyulladt.
A baleset helyszínéről több fotót is közöltek a hírügynökségek:
Ahogy korábban lapunk is megírta, nyolc magyar turistával a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép Kenyában. A magyarokon kívül két német turista is a repülőgépen tartózkodott, amikor kedd reggel a földbe csapódott.
A járatot üzemeltető Mombasa Air Safari elnöke szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megjelentek a részletek a közszolgák otthonteremtési támogatásáról: kiderült, kiknek jár pontosan az évi egymillió forint
A januártól igényelhető juttatás célzottan a közszolgákat segíti a lakáshitelük vagy otthonteremtésük finanszírozásában. Akár önerőként is felhasználható.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda hétfőn este kiadott tervezete megerősítette, hogy célzottan a lakáshitelek tehermentesítésére és önerőként (akár Otthon Starthoz) használható fel az évi nettó egymillió forintos otthontámogatás, amit közszolgák vehetnek igénybe, 2026 januárjától.
A BiztosDöntés.hu kiemeli: a tervezet szerint évi nettó 1 millió forintos juttatásra számíthatnak többek között a kormányzati, rendvédelmi és honvédelmi szervek dolgozói. Ide tartoznak a törzskönyvi jogi személynél munkaviszonyban állók, a hivatásos szolgálati jogviszonyban dolgozó rendvédelmi és nemzetbiztonsági szervek tagjai, valamint a hivatásos vagy szerződéses katonák.
A támogatásra jogosultak között találják magukat a közszolgáltatási intézmények dolgozói is. Ez magában foglalja a felsőoktatási, köznevelési, szakképzési, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti vagy egészségügyi intézményeknél dolgozókat, függetlenül a fenntartó típusától.
Az egészségügyi szolgáltatók dolgozói, a praxisjoggal rendelkező háziorvosok, házi gyermekorvosok és alapellátást végző fogorvosok ugyancsak jogosultak lesznek a juttatásra.
A tervezet említi az egyéb kategóriákat is, például a közfoglalkoztatottakat, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban állókat, valamint a polgármestereket és a képviselő-testület vagy közgyűlés tagjait.
Fontos újdonság, hogy a támogatottak közé bevették a részmunkaidőben foglalkoztatottakat is. Ők a támogatás teljes munkaidőre megállapított arányos részére jogosultak. Azok is kaphatnak támogatást, akiknek már lejárt a próbaidejük, de az adott adóév egészében még nem állt fenn a munkaviszonyuk. Ebben az esetben szintén arányosítják a támogatás összegét, és azok is jogosultak lesznek, akik kevesebb mint egy éve dolgoznak a jelenlegi munkahelyükön.
A tervezet külön felsorolja, kik nem jogosultak a támogatásra. Nem kaphatja meg például a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár.
Kimarad továbbá az önkéntes tartalékos katona és a próbaidős foglalkoztatott, illetve azok sem részesülhetnek a juttatásban, akik kizárólag megbízási vagy vállalkozási szerződés keretében tevékenykednek vagy az szja-törvény szerinti lakhatási támogatásban részesülnek.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda hétfőn este kiadott tervezete megerősítette, hogy célzottan a lakáshitelek tehermentesítésére és önerőként (akár Otthon Starthoz) használható fel az évi nettó egymillió forintos otthontámogatás, amit közszolgák vehetnek igénybe, 2026 januárjától.
A BiztosDöntés.hu kiemeli: a tervezet szerint évi nettó 1 millió forintos juttatásra számíthatnak többek között a kormányzati, rendvédelmi és honvédelmi szervek dolgozói. Ide tartoznak a törzskönyvi jogi személynél munkaviszonyban állók, a hivatásos szolgálati jogviszonyban dolgozó rendvédelmi és nemzetbiztonsági szervek tagjai, valamint a hivatásos vagy szerződéses katonák.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Balázs megosztott egy AI-videót, amelyen Magyar Péter szájába adtak olyan mondatokat, amiket sosem mondott
Az összeállításban a magyar nyugdíjrendszerrel kapcsolatban hangzanak el olyan mondatok Magyar Péter szájából, amit a Tisza Párt vezetője sosem mondott. A videóhoz a Tiszához kapcsolódó szakemberek kiragadott mondatait használták.
Orbán Balázs közzétett egy mesterséges intelligenciával készült videót, amelyben Magyar Péternek tulajdonítanak a magyar nyugdíjrendszerről olyan mondatokat, amelyeket ő nem mondott, írja a Magyar Hang.
Orbán Balázs kommentben le is írta, hogy a videóban elhangzott idézetek kikhez tartoznak. Köztük van Simonovits András matematikus-közgazdász és Petschnig Mária Zita is, de hivatkozási alapként szerepel Tarr Zoltán egy mondata is, ő a Tisza alelnöke.
A Tisza hivatalos nyugdíjprogramja ezzel szemben differenciált emelést ígér: a kisebb nyugdíjak gyorsabban, a nagyobbak lassabban nőnének. A terv hat pontja így szól:
Nyugdíjas SZÉP-kártya: a nyugdíjasok 97 százaléka kapná. 250 ezer forint alatt évi 200 ezer, 250–500 ezer forint között 100 ezer forint járna. Félmillió felett megszűnne a jogosultság. A kártya élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre használható.
120 ezer forintos minimálnyugdíj: a 60–100 ezer forintos nyugdíjak azonnali kiegészítése, mintegy 280 ezer embert érintve.
Célzott emelés az alacsonyabb nyugdíjaknál: a 120–140 ezer forintos sáv differenciált növelése. Példa: a 120–125 ezer forintos nyugdíjak +12 ezer, a 135–140 ezer forintos ellátások +6 ezer forinttal nőnének. Ez további 160 ezer főt érint.
Az időskorúak járadékának duplázása azoknál, akiknek nincs 20 év munkaviszonyuk. Egy egyedülálló, 75 év feletti idős 56 940 forint helyett 113 880 forintot kapna.
Idősotthonok fejlesztése: 20 ezer új férőhely építése modern intézményekben. Ennek fele államilag finanszírozott szociális otthon, fele piaci alapon létrehozott, de államilag támogatott nyugdíjasház lenne. A beruházások nagy részét uniós forrásból fedeznék, így mérséklődnének a költségvetési terhek, és – főként vidéken – 13 ezer új munkahely jönne létre.
Az otthonápolási díjak 50 százalékos emelése: közvetlenül 58 ezer érintettel, köztük mintegy 40 ezer nyugdíjassal és családtagjaikkal.
Orbán Balázs egyébként pont kedden reggel tette szóvá, hogy az olasz La Repubblica adott olyan szavakat Orbán Viktor szájába, amiket a miniszterelnök soha nem mondott: