Végre közeledik a tavasz, a jó idő beálltával pedig egyre többen keresnek alternatív közlekedési módokat az autózás helyett. Magyarország Ügyészsége most rávilágított néhány fontos szabályra a elektromos rollerekkel és a városi kerékpározással kapcsolatban.
A Vecsei H. Miklós színművész által vezetett videóból megtudhatjuk, hogy nem jó ötlet baráti sörözésre-iszogatásra ezekkel az alternatív eszközökkel érkezni, hiszen
ittas állapotban a kerékpár és az elektromos roller vezetése is tilos.
Sticz Tamás a Győri Járási Ügyészség ügyésze a kisfilmben egyértelműen leszögezi: „a jogszabály úgy fogalmaz, hogy alkoholos befolyásoltság alatt álló személy nem vehet részt a közlekedésben”. Kerékpározás esetében ez szabálysértésnek minősül. Fontos, hogy ez a kerékpárútra is vonatkozik, vagyis nem kell az úttesten lenni ahhoz, hogy elmeszeljenek valakit ittas vezetésért.
Az e-roller és az e-bike viszont gépi hajtású járműnek számít, így aki ilyet vezet ittasan, vétséget, nem pedig szabálysértést követ el – derült ki a posztból.
Végre közeledik a tavasz, a jó idő beálltával pedig egyre többen keresnek alternatív közlekedési módokat az autózás helyett. Magyarország Ügyészsége most rávilágított néhány fontos szabályra a elektromos rollerekkel és a városi kerékpározással kapcsolatban.
A Vecsei H. Miklós színművész által vezetett videóból megtudhatjuk, hogy nem jó ötlet baráti sörözésre-iszogatásra ezekkel az alternatív eszközökkel érkezni, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Korábban a Katasztrófavédelem beszámolt róla, hogy Budapesten és másik hat megyében összesen 61 településen végeznek szúnyogirtást a héten – első sorban az ország keleti részén. Szükség is van rá, mert a vérszívóknak kedvező időjárás brutálisan magas a számuk.
Annyira, hogy egy siófoki fagylaltozó kénytelen volt drasztikus lépésre szánni magát. A tulajdonos a Facebookon azt írja:
„Siófok elesett!!! Bezárunk... mert ez így nem mehet tovább. Irtani nem OK, de gyéríteni, ritkítani kizárt, hogy ne lehetne. 21 éve van boltom a Balatonnál, de ilyet még nem láttam. Másfél hónapja ez van, de megoldás nincs”
Posztjához a Pálma Gelato videókat is csatol, ami látható, hogy valóban elképesztő a szúnyoginvázió.
Korábban a Katasztrófavédelem beszámolt róla, hogy Budapesten és másik hat megyében összesen 61 településen végeznek szúnyogirtást a héten – első sorban az ország keleti részén. Szükség is van rá, mert a vérszívóknak kedvező időjárás brutálisan magas a számuk.
Annyira, hogy egy siófoki fagylaltozó kénytelen volt drasztikus lépésre szánni magát. A tulajdonos a Facebookon azt írja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A miniszterelnök úrnak azt üzenem, hogy menjen a picsába” – Kiszúrták Hadházy Ákos autójának kerekeit, amíg Hatvanpusztánál forgatott
A független országgyűlési képviselő azt mondta: „kiszúrathatja a szememet is, vagy akár hasba is szúrhatnak a smasszerei, Ön előbb-utóbb úgyis bukni fog, én meg nem félek Öntől”.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hadházy Ákos Hatvanpusztánál járt, ahol kerítést akart videózni, de végül porban fekvő bölényeket talált a közeli, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő birtokon.
Mint kiderült, amíg Hadházy operatőrével körbejárta a területet, az azt védő emberek sem voltak tétlenek. A független országgyűlési képviselő a Facebookon azt írta:
„Három kerekünket is kiszúrták késsel Orbán csicskásai Hatvanpuszta mellett… A kastélytól pár száz méterre parkoltunk le, hogy körbejárjuk Pusztaverszájt. Kerestük a legszebb pontokat, ahonnan meg tudom szombaton Önnek mutatni a parkot és az épületet, hogy szombaton el tudják Önök is dönteni: ez egy luxus kastély-e, vagy egy félkész mezőgazdasági üzem, ahogyan Orbán hazudta.”
Hadházy Ákos két dolgot üzent a miniszterelnöknek posztjában:
1) Miniszterelnök úr, kiszúrathatja a szememet is, vagy akár hasba is szúrhatnak a smasszerei, Ön előbb-utóbb úgyis bukni fog, én meg nem félek Öntől.
2) Fontos, hogy ne ijedjenek meg ettől a bunkóságtól, és legyünk itt szombaton minél többen. Bejelentett, rendőrség által tudomásul vett, békés, de határozott tüntetésre készülünk. Ha egyedül leszek, hívok megint gumist legfeljebb. De tudni kell: ha sokan leszünk, nem nekünk kell félnünk, hanem nekik.
Videójában keményebb hangnemet is megütött. Ott úgy fogalmazott:
„A miniszterelnök úrnak azt üzenem, hogy menjen a picsába!”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hadházy Ákos Hatvanpusztánál járt, ahol kerítést akart videózni, de végül porban fekvő bölényeket talált a közeli, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő birtokon.
Hadházy kerítést keresett Hatvanpusztán, egy porban fekvő bölényre bukkant a Mészáros-féle telken
A politikus szerint a hatalmas birtokot mégiscsak vaskerítések veszik körbe. Hadházy szerint Orbán nem mond igazat, amikor mezőgazdasági üzemként hivatkozik Hatvanpusztára.
Hadházy Ákos ismét ellátogatott Hatvanpuszta környékére – ezúttal nem zebrák után kutatott, hanem azt akarta megnézni, tényleg nincs-e ott kerítés, ahogy Orbán Viktor állította. A látottakról egy új videót is közzétett közösségi oldalán.
A politikus szerint a területet valójában hosszú, vasbetonráccsal megerősített kerítéssor veszi körbe, és csak egyetlen pontról lehet belátni. Éppen onnan, ahol – nem túl véletlenül – egy homokkupac is áll.
A legnagyobb meglepetés viszont az volt, hogy bár zebrákat most nem látott, egy porban fekvő európai bölényre így is rábukkant a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló szomszédos telken.
Orbán Viktor hétfőn arról beszélt, hogy Hadházy „városi ember”, nem ismeri a környéket, és szerinte butaságokat állít. Azt is mondta, hogy a hatvanpusztai birtokon nincsenek zebrák, de még kerítések sem – földkupaccal pedig nem lehet állatokat elrejteni.
Ezzel szemben Hadházy azt állítja: a terület komolyan körbe van zárva, és szerinte Orbán hazudik, amikor azt mondja, hogy csak egy félkész mezőgazdasági üzem van ott. A politikus szombatra tüntetést is szervez Hatvanpusztára.
A zebrák híre egyébként egyébként még tavaly ősszel terjedt el, amikor a Gulyáságyú Média zebrákat fotózott Mészáros alcsútdobozi ingatlanján. Később Magyar Péter is felkapta a témát, a történet pedig márciusra annyira elhíresült, hogy még Győzike is beszállt: egy zebrát „fogadott örökbe” Orbán Viktornak a fővárosi állatkertben. Ez egyszersmind Orbán Viktor kissé „bulvárosabb” irányú politizálásának egyik kezdőpontja is volt.
Hadházy Ákos ismét ellátogatott Hatvanpuszta környékére – ezúttal nem zebrák után kutatott, hanem azt akarta megnézni, tényleg nincs-e ott kerítés, ahogy Orbán Viktor állította. A látottakról egy új videót is közzétett közösségi oldalán.
A politikus szerint a területet valójában hosszú, vasbetonráccsal megerősített kerítéssor veszi körbe, és csak egyetlen pontról lehet belátni. Éppen onnan, ahol – nem túl véletlenül – egy homokkupac is áll.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyílt levelet írt Orbán Viktornak Magyar Péter. A TISZA Párt elnöke ismételten arra kérte a miniszterelnököt, hogy „végre – húsz év után – álljon ki a magyar választók elé”, és vállaljon vele nyilvános vitát. Magyar szerint ezzel nem neki, hanem a választóknak tartozik.
„Számtalanszor felkértem Önt, hogy tisztelje meg őket azzal, hogy a demokratikus hagyományokhoz méltóan, nyilvános vitában ütköztessük nézeteinket a Magyarország előtt álló legfontosabb kérdésekről” – fogalmazott. Szerinte a kulturált vita a demokrácia egyik alapintézménye, „melynek keretében érvek csapnak össze, amikor egymás szemébe tudunk nézni”.
A politikus szerint a választóknak joguk van ahhoz, hogy „érdemben dönthetnek arról, melyik jövőkép és melyik politikus méltó a képviseletükre, az ország vezetésére”. Azt is hozzátette: Orbán eddig mindig kitért a kihívás elől, és nem előle, hanem „a magyar nép elől”.
A levélben jelezte: a TISZA nem kíván asszisztálni „a demokrácia-bábozáshoz”. Azt írta:
„Nem fogjuk megsérteni a választókat azzal, hogy asszisztálunk az ön kisstílű játékához. Tudjuk mit akarnak azzal, hogy a csinovnyikjai egyenként hívják ki a politikusainkat. Elkerülni a pártelnöki vitát. Azért, hogy önnek ne kelljen a választók szemébe néznie. Ne kelljen beszélnie a hazánk előtt álló kihívásokról és a kormányzásuk totális kudarcáról.”
Magyar szerint eljött az idő, hogy a miniszterelnök ne bujkáljon, hanem vállalja a nyilvános szereplést. Levelét azzal zárta:
„Nem bujkálni kell. Nem menekülni. Szedje össze a bátorságát! Jelölje meg a helyszínt, az időpontot és a fegyvernemet! Tudja, gyáva népnek nincs hazája. Magyarország többet érdemel egy gyáva, bukott, korrupt vezetőnél.”
A TISZA-elnök úgy fogalmazott: a választók majd eldöntik, „hogy kinek van gazdája és kinek nincs.”