FELFEDEZŐ
A Rovatból

Tudtán kívül 9 évig hordozott a testében „kőmagzatot” egy kongói nő, belehalt

Az 50 éves nő még akkor sem állt rá a műtétre, amikor az orvosok rájöttek, hogy mitől vannak állandó hasfájásai. 14 hónappal később meghalt.


Súlyos alultápláltság miatt meghalt egy kongói nő, akinek kőmagzat zárta el a beleit, írja a The Sun. Az 50 éves asszony kilenc éven keresztül egy litopediont, vagyis elmeszesedett magzatot hordozott a testében.

A nemrég az Egyesült Államokba emigráló nő gyomorgörcsre, emésztési zavarokra és étkezés utáni furcsa érzésre panaszkodva keresett fel egy kórházat. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy 28 hetes magzatot hordoz a testében, ami elzárta a beleit. A kongói nő azonban visszautasította a műtétet, mert „nem volt szíve hozzá”.

A Journal of Medical című folyóiratban megjelent beszámoló szerint a nő úgy vélte, hogy évekkel ezelőtt Tanzániában átkozták meg, emiatt romlott meg az egészségi állapota. Kilenc évvel korábban, amikor elvesztette gyermekét, a menekülttábor orvosa azzal vádolta meg, hogy kábítószer-fogyasztással és „gonosz dolgokkal” megölte a babát. Az asszony innentől kezdve rettegett az orvosoktól és minden kezelést visszautasított.

Miután az amerikai kórházban kiderült, hogy mi okozza a fájdalmakat, a nő azt mondta az orvosoknak, hogy jelezni fogja, ha készen áll a műtétre, de egyáltalán nem fél a haláltól. A menekült végül 14 hónappal később halt meg, miután a kőmagzat teljesen elzárta a beleit.

Egy 1996-ban publikált tanulmány szerint addig mindössze 290 litopediont jegyeztek fel világszerte. Az első esetet egy 68 éves francia nő halála után fedezték fel még 1582-ben. Madame Colombe Chatri 28 évig élt egy teljesen kifejlett csecsemővel a testében. Az asszony egész életében „duzzadt, kemény és fájó” hasra panaszkodott, de csak a boncolás után derült ki, hogy mi volt ennek az oka.

A litopedion, vagyis a kőmagzat akkor alakul ki, ha vetéléskor már meglehetősen nagyra nőtt a baba, és nem tud felszívódni vagy másképp távozni az anya szervezetésből. Ilyen esetekben meglehetősen ritkán, de előfordulhat, hogy megkövesedik a magzat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.


Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.

A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:

"Balaton. Az örök szerelem."

Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk