Trumpnak enyhe koronavírusos tünetei vannak
Az amerikai elnöknek enyhe koronavírusos tünetei vannak – mesélte a CNN-nek egy meg nem nevezett fehér házi tisztviselő.
Bár hivatalosan nem mondták meg, hogy Trumpnál milyen tünetek jelentkeztek, a CNN szerint azok, akik csütörtökön találkoztak az elnökkel, rendkívül fáradtnak látták őt. Később Steve Mnuchin pénzügyminiszter megerősítette a sajtó értesüléseit, ő úgy fogalmazott, hogy Trumpnak „nagyon enyhe” tünetei vannak - írja a 24.hu.
Trump itteni idő szerint péntek reggel jelentette be Twitter-oldalán, hogy feleségével együtt elkapták a koronavírust.
Az elnök csütörtökön New Jerseyben járt egy adománygyűjtő kampányrendezvényen, ahol a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy szokatlanul fáradtnak tűnik, a hangja pedig rekedtes.
A sajtóból még aznap kiderült, hogy Trump egyik tanácsadója, Hope Hicks is megfertőződött a vírussal. Az elnök valószínűleg tőle kaphatta el a fertőzést, mivel előtte több napon keresztül együtt utazgattak.
Azóta letesztelték az elnök családtagjait is: bár felesége, Melania szintén elkapta a koronavírust, lánya, Ivanka, veje, Jared Kushner, illetve legkisebb fia, Barron tesztje is negatív lett.
Az alelnök, Mike Pence és felesége sem kapták el a vírust.
Az elnök és a First Lady a Fehér Házban vonultak karanténba, a szóvivők szerint onnan dolgoznak majd.