HÍREK
A Rovatból

Trumpék elkéstek, nem tesztelték őket az elnökjelölti vita előtt és maszkot sem akartak viselni – 11 ember kaphatta el a stábból a koronavírust

A vitát moderáló Chris Wallace pénteken a Fox Newsnak azt nyilatkozta: „Úgy tűnik, hogy teljesen figyelmen kívül hagytak a vírussal kapcsolatos minden kockázatot”.


Tizenegy ember koronavírustesztje lett pozitív, aki a keddi amerikai elnökjelölti vita stábjában dolgozott, írja a Daily Mail a vitának helyszínt adó Cleveland városának közleménye alapján.

A bejelentés alapján mind a tizenegy fertőzött a vita előkészítésén és megvalósításán dolgozott, de többségük nem Ohio államban él. Hozzáteszik: eddig nincs tudomásuk olyan clevelandi lakosról, aki a szeptember 29-i elnökjelölti vitával összefüggésben kapta volna el a Covid-19-et.

Röviddel a város bejelentése előtt a vitát moderáló Chris Wallace arról beszélt pénteken a Fox Newsnak, hogy Donald Trumpot és csapatát nem tesztelték a tévéműsor előtt. A riporter két nappal korábban, vasárnap érkezett a helyszínre, így rajta még el tudták végezni a koronavírustesztet.

Trumpék azonban csak órákkal a kezdés előtt estek be kedd délután, így esélyük sem volt, hogy az este 9-es kezdésig kiderüljön, fertőzöttek-e vagy sem. Ráadásul a stáb tagjai közül senki sem viselt maszkot, amit a szervezők sem néztek jó szemmel.

"Úgy tűnik, hogy teljesen figyelmen kívül hagytak a vírussal kapcsolatos minden kockázatot"

- mondta Chris Wallace a pénteki interjúban.

A vita kezdete előtt a clevelandi klinika egyik orvosa azt kérte az összes résztvevőtől, hogy a műsor időtartama alatt mindenki viseljen maszkot a stúdióban. Mivel a Trump-család vendégei közül senkinél nem volt maszk, ezért felajánlotta, hogy ad nekik, de a vendégek ezt visszautasították.

Donald Trump korábban többször is nyilvánosan kritizálta kihívóját, Joe Bident, amiért a demokrata elnökjelölt minden szabályt betartva maszkban jelenik meg a kampányeseményeken. A keddi vita után mind Biden, mind pedig a felesége tesztje negatív lett.

Donald Trumpról és feleségéről még pénteken derült ki, hogy elkapták a koronavírust. Az első hírek arról szóltak, hogy az elnöknek enyhe tünetei vannak, de tele van energiával és a kötelező karantén ellenére sem szakítja félbe kampányát.

Szombat reggelre azonban Donald Trumpot néhány napra katonai helikopterrel szállították kórházba, a hivatalos indoklás szerint elővigyázatosságból. Egyes hírek szerint azonban az elnök egyre rosszabbul van, már légzési nehézségekkel küzd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Feljelentették a gyermekvédelmi szakembert, aki arról beszélt egy interjúban, hogy magas rangú pedofil politikusok védhették a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság határozottan visszautasította Kuslits Gábor „valótlan és rágalmazó állításait”. Közölték, hogy „rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt” feljelentést tettek.


Feljelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) a gyermekvédelmi rendszerről tett állítólagos hazug állítások miatt, miután a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója interjút adott a Válasz Online-nak.

Kuslits Gábor, aki jelenleg egy budapesti intézményben dolgozik, az interjúban többek között arról beszélt, hogy a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, J. Pétert két nagyon magas rangú politikus védhette eddig. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy J. Péter igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek” - fogalmazott a gyermekvédelmi szakember az interjúban.

Az SZGYF közölte: határozottan visszautasítják Kuslits „valótlan és rágalmazó állításait”, és „a közöltek miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”.

„Ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ezt nem tette meg, helyette azt a gyermekvédelmi rendszert vádolja, amelynek korábban vezetője volt”

- fogalmaztak a közleményben hozzátéve, hogy az akkor eltussolt ügyekkel kapcsolatban most is tesznek feljelentéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, kiknek üzente, hogy semmi sem lesz elfelejtve
A miniszterelnök a kötcsei beszédében úgy fogalmazott: „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.


Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.

A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

„A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták”

- válaszolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kötcsei pikniken mondott beszédét most először közvetítették élőben. A fenti mondatot pedig sokan figyelmeztetésként, vagy egyfajta fenyegetésként értelmezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz drón csapódott egy családi házba Lengyelországban
Személyi sérülés szerencsére nem történt, a ház teteje és az udvaron álló autó viszont megrongálódott.


Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.

„Szerencsére senkinek sem esett baja”

- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.

Mariusz Zanko, a wlodawai járás vezetője is megerősítette, hogy egy lakóház károsodott, az viszont egyelőre nem világos, hogy maga a drón csapódott-e be, vagy annak darabjai.

„A helyiek robbanást hallottak, észleltek lengyel vadászgépeket is. A hangulat feszült, az emberek körében komoly aggodalom tapasztalható”

– fogalmazott.

Az önkormányzati vezető is megerősítette, hogy senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A helyszínen tartózkodnak a hivatal munkatársai, akik a károk felmérését végzik.

Egy másik lelőtt drónt is megtaláltak a hatóságok a Belarusz határtól nagyjából negyven kilométernyire található Czosnówka falunál.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Egy drón lehet véletlen, több drón már nem az” – mondta a Lengyelországban lelőtt drónokról a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes
„Nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell” - fogalmazott a BBC-nek adott interjújában Jim Townsend.


Nehéz elképzelni, hogy az orosz drónok legutóbbi lengyel légtérbe való behatolása véletlen lett volna – mondta Jim Townsend, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterhelyettese a BBC Newsday című műsorában.

„Egy drón lehet véletlen, de több drón már nem az”

– fogalmazott Townsend.

„Több időre van szükség, hogy Lengyelország meg tudja vizsgálni, mit is találtak pontosan, és hogy lássuk, hogyan vélekednek erről. De nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell”

– tette hozzá.

Townsend szerint jó hír, hogy Lengyelország és a NATO uralni tudta a helyzetet. „A drónokat észlelte a lengyel radar, és a NATO gépei azonnal felszálltak” - mondta.

„Most a NATO politikai oldala van nyomás alatt, hogy az erre adott válasz megfelelő legyen az egész szövetség részéről”

- jegyezte meg a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A BBC szerint a NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: