HÍREK
A Rovatból

„Trump mindenkit hagyott meghalni” - folytatódik az impeachment, újabb videók kerültek elő a Capitolium ostromáról

Számos eddig még nem látott felvételt mutattak be a demokraták az erőszakos zavargásról. Kiderült, hogy például Mike Pence volt alelnök és családja is veszélyben volt.


Újabb részletek derültek ki a Capitolium ostromáról a Donald Trump elleni vádeljárás második napján, amelyen több eddig még nem látott felvételt mutattak be az erőszakos tüntetésről.

Mint megírtuk, a volt elnököt a Capitoliumnál januárban történt zavargások miatt vádolják azzal, hogy felkelést szított, amikor ezrek gyűltek össze azt a nézetet támogatva, hogy Trump csalás következtében veszítette el a választást. Az akkor még hivatalban lévő elnök január 6-i beszédében többek közt arra buzdította a híveit, hogy "harcoljanak pokolian". Ezután rohamozták meg a tüntetők a Capitoliumot, az ostrom pedig öt halálesettel végződött.

Az impeachment második napján kiderült, hogy több, magas rangú tisztségviselő is komoly veszélyben volt a Capitoliumba betörő tüntetők miatt. Többeket alig pár méter választott el a dühös tömegtől.

Bemutattak például egy videót arról, hogy a Capitolium egyik rendőre, Eugene Goodman - akit már korábban is hősnek kiáltottak ki, amiért egyedül szembeszállt a zavargókkal, és megpróbálta visszaszorítani őket - mentette meg Mitt Romney republikánus szenátort azzal, hogy figyelmeztette, a tüntetők felé tartanak. A szenátor ekkor megfordult és futni kezdett. Romney azt mondta, most látta először ezt a felvételt, és mindenképpen meg fogja köszönni Goodmannek.

VIDEÓ: A rendőr figyelmezteti a szenátort, hogy jönnek a tüntetők

Az is kiderült, hogy Mike Pence, volt alelnök a családjával és más törvényhozókkal vészesen közel, alig 30 méterre volt a zavargóktól, mielőtt biztonságos helyre kísérték őket. Őket is Eugene Goodman óvta meg azzal, hogy elterelte a tüntetők figyelmét és elvezette onnan őket.

Trump hívei Pence-re is nagyon haragudtak. Egy felvételen hallatszik, ahogy azt kiabálják, "hozzátok ki Pence-t", sőt a halálát is kívánták.

VIDEÓ: Mike Pence alelnököt és családját menekítik biztonságos helyre a zavargók elől

De Nancy Pelosit, a képviselőház elnökét is nagyon keresték. Egy videón hallatszik, ahogy az egyik tüntető azt kiabálja: "Naaaancy, óóóó, Naaaaancy, hol vagy?".

VIDEÓ: Nancy Pelosit keresik Trump hívei

Arról is előkerült egy felvétel, ahogy Pelosi egyik embere segítséget kér a capitoliumi rendőrségtől, mert a zavargók már az elnökasszony irodájának ajtaján dörömböltek. Pelosi viszont nem került veszélybe. Nem sokkal azután, hogy a tüntetők betörtek a Capitoliumba, már biztonságos helyen volt.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Norvégia levélben tudatja a lakossággal: háború esetén a hadsereg lefoglalhatja az autót vagy a hajót is
A norvég fegyveres erők idén 13 500 értesítést küldenek ki a magántulajdon esetleges rekvirálásáról. A lépés célja, hogy háború esetén az állam azonnal hozzáférjen a védelemhez szükséges eszközökhöz.


„Ha háború jön, a hadsereg akár a hajódat vagy a munkagépedet is lefoglalhatja”

– több ezer norvég állampolgár kapott hétfőn hivatalos levelet a fegyveres erőktől, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy egy esetleges háború esetén lefoglalhatják a javaikat. A cél az ország védelméhez szükséges eszközök biztosítása

A hadsereg a közleményében hangsúlyozta, hogy a levél „békeidőben semmiféle teendőkkel nem jár”. Az év folyamán összesen körülbelül 13 500 ilyen értesítést kézbesítenek, ezek kétharmada pedig csupán a korábbi években kiküldött értesítések meghosszabbítása.

A lépés hátterében a megváltozott biztonsági helyzet áll. Anders Jernberg, a norvég fegyveres erők logisztikai főnöke szerint hazája biztonsági helyzete a második világháború óta nem volt ennyire ingatag.

„Társadalmunknak fel kell készülnie a biztonsági válságokra és legrosszabb esetben a háborúra is”

– jelentette ki Jernberg, aki szerint a levelek fokozzák a felkészültséget, és csökkentik az erőforrások elosztásával kapcsolatos bizonytalanságot egy esetleges háborúban.

A lefoglalás ingatlanokat, munkagépeket és hajókat is érinthet, de tényleges rekvirálásra kizárólag háború vagy rendkívüli helyzet esetén, külön kormányzati döntés alapján kerülhet sor. A lépés súlyát növeli, hogy Norvégiának 198 kilométeres szárazföldi és jelentős tengeri határa is van Oroszországgal.

A mostani nem az első ilyen akció: a rendszert 2024-től terjesztették ki a járműveken túl épületekre, gépekre és kisebb hajókra is. Tavaly januárban mintegy 14 ezer hasonló értesítést küldtek ki.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Minden autósnak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia – jön a 4,3 százalékos súlyadóemelés
A gépjárműtulajdonosoknak a NAV felé kell rendezniük az inflációkövető adót. A befizetési határidő április 15-e, de június 30-ig pótlékmentes részletfizetés is kérhető.


Idén 4,3 százalékkal emelkedik a gépjárműadó, közismertebb nevén a súlyadó, mivel a mértékét 2025-től a tárgyévet megelőző év júliusi inflációjához igazítják. Tavaly ez 4,1 százalékos emelést jelentett, idén pedig a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index változása miatt kell többet fizetni.

A személyautók esetében a fizetendő adó mértéke továbbra is sávos, a jármű korától és teljesítményétől függ.

A kilowattok után fizetendő összegek a következők: a gyártási évben és az azt követő három naptári évben 375 forint; a gyártási évet követő 4–7. évben 325 forint; a 8–11. évben 250 forint; a 12–15. évben 205 forint; a 16. naptári évtől pedig 150 forint.

A tehergépjárművek, nyergesvontatók és autóbuszok adóját nem a teljesítmény, hanem a tömegük alapján határozzák meg. A légrugós vagy azzal egyenértékű rendszerrel felszerelt járművek után minden megkezdett 100 kilogrammra 925 forintot, az egyéb járműveknél pedig 1495 forintot kell fizetni. Az ideiglenesen forgalomban tartott személyszállító gépjárművek adója 10 000, a tehergépjárműveké 50 000, a próbajárműre kiadott rendszámtábla után pedig 25 000 forint a teher.

Január 1-jétől két ponton is bővült az adómentességet élvezők köre: a friss változások szerint mentesülnek a gépjárműadó alól a mezőgazdasági vontatók pótkocsijai. Emellett tágult az autóbuszok adómentessége is, így már a vasúti és közúti személyszállítást egyaránt végző vállalkozások is jogosultak a kedvezményre. Változatlanul nem kell adót fizetni többek között a környezetkímélő gépkocsik, a négykerekű segédmotoros kerékpárok, valamint a súlyos mozgáskorlátozottat vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, legfeljebb 100 kW teljesítményű járművek után.

Az adót annak a személynek kell megfizetnie, aki a járműnyilvántartás szerint az év első napján a gépjármű tulajdonosa. Amennyiben a tulajdonos és az üzembentartó személye eltér, a fizetési kötelezettség az üzembentartót terheli, akinek a neve a forgalmi engedélyben szerepel.

A gépjárműadót évente egyszer, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé kell rendezni. A befizetési határidő idén április 15. Fontos könnyítés, hogy a természetes személyek legfeljebb öthavi pótlékmentes részletfizetést is kérhetnek; a kérelmet illetékmentesen, évente egyszer, június 30-ig lehet benyújtani a NAV-hoz. Az adó aktuális összege a NAV Ügyfélportálján és a NAV-Mobil applikáción keresztül is lekérdezhető és befizethető.

A gépjárműadó beszedését 2021. január 1-jén vette át a NAV az önkormányzatoktól. Bár a köznyelv továbbra is súlyadónak hívja, a személyautóknál már 2007 óta nem a jármű tömege, hanem a teljesítménye a számítás alapja - írja a Pénzcentrum.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Debreceni poloskaper: a törvényszék visszaszólt a kormánymédiának, miután az felrótta neki a Magyar Péternek kedvező ítéletet
A Debreceni Törvényszék éles hangú közleményt adott ki, miután egy fideszes hírportál megkérdőjelezte a függetlenségét. A vádak szerintük aláássák a bírói tekintélyt, a tárgyalás helyszínét pedig különben is törvény írja elő.
Szerző: GJ - szmo.hu
2026. január 19.



Éles hangú közleményben utasította vissza a politikai elfogultság vádját hétfőn a Debreceni Törvényszék, miután a kormánymédia azzal vádolta meg, hogy Magyar Péternek kedvezett a Mediaworks elleni perben. Az ügy előzménye, hogy a bíróság pénteken első fokon a TISZA Párt elnökének javára ítélt, amiért a Magyar Nemzet és a HAON több cikkben is „Poloska Peti”-nek nevezte, illetve elpusztítandó rovarként ábrázolta. A „poloska” kifejezés tavaly március 15-én, Orbán Viktor ünnepi beszédében jelent meg és terjedt el a politikai közbeszédben.

Az ítélet után a HAON egy név nélkül jegyzett cikkben kelt ki a döntés ellen, és politikai elfogultsággal vádolta a Törvényszéket.

A Mediaworks hajdú-bihari lapja azt állította, hogy eleve azért tárgyalták Debrecenben az ügyet, hogy Magyarnak kedvezzenek. A cikk szerint a cél az volt, hogy „…már az első fokon olyan bíró tárgyalhassa az ügyet, aki kötődik a cívisváros egyeteméhez, így akár személyes kapcsolatban lehetett az oktatási dékánhelyettessel, aki az egyetemi katedra mögül állt be Magyar Péter mögé”.

A bíróság közleményében emlékeztetett, hogy az eljárásjogi törvény egyértelműen kijelöli, hol kell tárgyalni a sajtópereket: a sajtó-helyreigazítási perre annak a törvényszéknek van hatásköre és kizárólagos illetékessége, amelynek területén az alperes székhelye található.

A bíróság szerint a HAON cikke azt sugallja, hogy a debreceni igazságszolgáltatás nem független, és alkalmas a bírói tekintély aláásására. „A Debreceni Törvényszék határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben döntéseit, bíráit mindenféle transzparens leírás nélkül elfogultsággal vádolják!” – szögezték le.

A pénteki, nem jogerős ítéletben a bíróság bocsánatkérésre, 1,2 millió forint sérelemdíj megfizetésére és a további „poloskás” minősítések és ábrázolások használatának tilalmára kötelezte a Mediaworksöt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Három potencianövelőt azonnal levettek a polcokról – életveszélyes gyógyszert kevertek beléjük titokban
A The Dragon Power, RS RUI SHEN és Hurrikán nevű készítményekben találtak vényköteles hatóanyagokat. A címkén nem jelölt anyagok súlyos mellékhatásokat okozhatnak, különösen más gyógyszerekkel együtt szedve.


Természetes összetevőket ígértek, valójában azonban vényköteles gyógyszerhatóanyagokkal tömték tele azokat a potencianövelőket, amelyeket a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vont ki a forgalomból – derül ki a hivatal hétfői közleményéből.

Az étrend-kiegészítőként árult készítményekben a hatóság olyan engedély nélküli gyógyszerhatóanyagokat – sildenafilt és tadalafilt – talált, amelyeket csak orvosi rendelvényre, ellenőrzött gyógyszerekben szabadna alkalmazni.

A hatóság szerint a tiltott összetevők jelenléte súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent, és a jogszabályok értelmében hamisításnak minősül. A helyzetet súlyosbítja, hogy a veszélyes anyagok nem szerepeltek a termékek címkéjén, ami a fogyasztók megtévesztését jelenti.

A laboratóriumi vizsgálatok három konkrét termékben, a The Dragon Power, az RS RUI SHEN és a Hurrikán nevű készítményekben mutatták ki a vényköteles hatóanyagokat. Ezeket a termékeket jellemzően a merevedési zavarok kezelésére ajánlották, holott a tájékoztatóikban a természetes összetevőket, például gyógynövényeket és szuperélelmiszereket hangsúlyozták.

A sildenafil és a tadalafil az úgynevezett foszfodiészteráz-5 (PDE-5) gátlók csoportjába tartoznak, amelyek a szív- és érrendszerre hatnak, ezért alkalmazásuk kizárólag orvosi felügyelet mellett biztonságos.

Különösen veszélyes lehet, ha valaki más gyógyszerekkel, például nitrát tartalmú készítményekkel együtt szedi őket. A hatóanyagok fokozzák a véráramlást, ami az egész keringési rendszerre kihat, így mellékhatásokat is okozhat.

Ezek között szerepelhet fejfájás, szédülés, látászavar vagy vérnyomásesés, súlyos esetekben pedig akár életveszélyes állapot is kialakulhat, főleg ha a fogyasztó nem is tud a szervezetbe került tiltott anyagról. Fontos hangsúlyozni, hogy a PDE-5 gátlók természetes formában nem fordulnak elő növényekben. Ha egy termék természetes összetételre hivatkozva fejt ki gyógyszerhez hasonló, erőteljes hatást, alapos a gyanú, hogy illegálisan hozzáadott hatóanyagot tartalmaz. Az ellenőrizetlen gyártási körülmények és az ismeretlen összetétel jelentősen növeli a túladagolás, az allergiás reakciók és a szív- és érrendszeri szövődmények kockázatát.

A hatóság a forgalmazók figyelmét is felhívja: a gyógyszerhatóanyagot jogsértően tartalmazó termékek árusítása súlyos jogkövetkezményekkel jár, és nemcsak élelmiszer-biztonsági jogsértésnek, hanem hamisításnak, sőt bűncselekménynek is minősülhet. Az étrend-kiegészítők fokozott ellenőrzése a tavaly ősszel bejelentett 7 pontos fogyasztóvédelmi cselekvési terv egyik kiemelt pontja.

A hatóság azt javasolja a fogyasztóknak, hogy kizárólag megbízható forrásból származó étrend-kiegészítőket vásároljanak, és kerüljék az interneten vagy közösségi oldalakon kínált, ellenőrizetlen termékeket.

Vásárlás előtt érdemes ellenőrizni, hogy a termék szerepel-e a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által vezetett, bejelentett étrend-kiegészítők adatbázisában, illetve hogy nem található-e meg a forgalomból kivont termékek listáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk