Tóth Vera hatalmas átalakuláson ment keresztül az utóbbi időben. Körülbelül 50 kilótól szabadult meg, de nemrég egy friss fotója miatt ismét a figyelem középpontjába került.
A Duna Televízió közösségi oldalán néhány napja megjelent egy videó a Csináljuk a fesztivált! című műsor kapcsán, amelyben az énekesnő is megszólalt. A bejegyzés alatt sokan azonban nem a műsorról, hanem Vera külsejéről kezdtek beszélni. A legtöbb hozzászóló az új frizuráját kritizálta, hiszen
az énekesnő ezúttal egyenes hajjal állt kamerák elé.
A kommentelők közül volt, aki testvéréhez, Tóth Gabihoz hasonlította, mások pedig Rogán Cecíliát vagy Cicciolinát vélték felfedezni benne. Többen nem rejtették véka alá a véleményüket:
„Távol álljon tőlem a bántás, de borzasztóan néz ki Vera. Nagy utat járt be, mire lefogyott, legyen az akármilyen műtét árán is, de ez a ruha, frizura katasztrofális választás eredménye!” – idézte az egyik kommentelőt az nlc.hu.
Egy másik hozzászóló a frizuráját bírálta kemény szavakkal: „Nagyon csinos lenne Vera, de mit csináltatok a szép hajával? Tán lenyalta a tehén? Komolyan, a fodrászt, sminkest ki kellene rúgni! Egy helyes csajt így elrondítani…”
Persze, nem mindenki kritizálta az énekesnőt, sokan kiálltak mellette. „Sokan szeretnétek úgy kinézni, mint Vera! Mindenhonnan csak az irigység folyik. Büszke lehet magára, mert annyi év után sikerült lefogynia. Ugyanez volt, amikor Adele is lefogyott” – írta egy támogató hozzászóló.
Úgy tűnik, Vera megelégelte a rengeteg véleményt, és beintett a kommentelőknek. Legfrissebb bejegyzésénél letiltotta a hozzászólásokat.
Ettől függetlenül a róla szóló cikkek és más bejegyzések alatt továbbra is özönlenek a vélemények a külsejéről.
Tóth Vera hatalmas átalakuláson ment keresztül az utóbbi időben. Körülbelül 50 kilótól szabadult meg, de nemrég egy friss fotója miatt ismét a figyelem középpontjába került.
A Duna Televízió közösségi oldalán néhány napja megjelent egy videó a Csináljuk a fesztivált! című műsor kapcsán, amelyben az énekesnő is megszólalt. A bejegyzés alatt sokan azonban nem a műsorról, hanem Vera külsejéről kezdtek beszélni. A legtöbb hozzászóló az új frizuráját kritizálta, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Este fél kilenckor is kitartottak még a tüntetők a Margit hidnál. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy megmozdulást a Kossuth térre, pár órával azután, hogy a Parlament elfogadta a Pride betiltását célzó javaslatot. Itt a Momentum politikusai mellett Hadházy Ákos is felszólalt.
A tiltakozók hat óra körül elindultak a Margit híd felé, a Jászai Mari térnél azonban rendőrsorfal fogadta őket. Bedő Dávid korábban azt mondta, hogy csak egy órára zárják le a hidat,
Este fél kilenckor is kitartottak még a tüntetők a Margit hidnál. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy megmozdulást a Kossuth térre, pár órával azután, hogy a Parlament elfogadta a Pride betiltását célzó javaslatot. Itt a Momentum politikusai mellett Hadházy Ákos is felszólalt.
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni
A politológus igyekezett megfejteni, hogy mi a Fidesz és a Tisza párt célja a felbolydult tavaszi politikai időszakban. Magyar Péter látványos távolmaradásáról is gondolkozott.
Ahogy arról kedden írtunk, elfogadta a Parlament a Pride magyarországi betiltásáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők egy része füstgyertyával tiltakozott a teremben, majd a Kossuth téren tüntetést tartottak. Később a demonstrálók a Margit-hídhoz vonultak, ahol mintegy négy órán keresztül blokkolták a forgalmat, időnként lökdösődésbe kezdve a rendőrökkel.
A helyszínen többen hiányolták Magyar Pétert és a Tisza szimpatizánsait, és az ellenzéki politikus utolsó – új barátnőjét bemutató – posztja alatt is szóvá tették, hogy nem volt kinn a tüntetőkkel.
Török Gábor még kedd este próbálta megfejteni a történteket Facebook-oldalán. Posztja elején azt fejtegeti, mi volt a hasonló helyzetek menete 2024-ig, Magyar Péter feltűnéséig. Mint írja, ekkor „a Fidesz legnagyobb versenyelőnye az volt, hogy az általuk felépített, alapvetően aszimmetrikus politikai térben a hatalmi és anyagi erőforrásokban, a politikai tudásban és képességekben meglévő jelentős előnyüket kihasználva képesek voltak még a nehezebbnek ígérkező helyzetekben is "eljátszadozni" az ellenzéki szereplőkkel. Uralták a politikai napirendet, ügyesen választották a témákat, és ezek segítségével irányítani tudták az ellenzék megszólalásait, cselekedeteit. A Fidesz volt a magyar politika rendezője, az ellenzék pedig egyre elkeseredettebben, egyre reménytelenebbül hajtotta a mókuskereket. Cinikus hatalommérnökök játszottak hisztérikus amatőrökkel, és ebből a meccsből mindig előbbiek jöttek ki nyertesen.”
2024 tavasza óta ugyanakkor ez megváltozott. „Nem a Fidesz erőfölénye vagy politikai tudása tűnt el, csak megjelent a színen egy új szereplő, akivel szemben hosszú ideig semmi sem működött. Elveszett a napirend feletti kontroll, a kományoldal számára kellemetlen, a mindennapi élettel kapcsolatos témák sokasága jött elő egy olyan helyzetben, amikor az emberek többsége egyre borúsabbnak látta saját helyzetét. Ráadásul - és szerintem ez (volt) a legveszélyesebb a kormányoldalra nézve - az új ember folyamatosan arra törekedett, hogy bejöjjön a Fidesz gondosan ápolt úgynevezett védett ideológiai törzsterületére, megszólítsa azokat a szavazókat is, akiket az itteni kerítések tartottak a rendszerben” – írja Török Gábor hozzátéve, hogy ebben a helyzetben valamit tenni kellett.
A jelenlegi folyamatot „nagy tavaszi kísérlet”-ként definiálja, aminek szerinte célja a korábbi képlet visszaállítása. A napirendet uraló kormánnyal, erős – ha kell: nagyon erős – ideológiai megosztással és az ellenzéket folyamatosan védekezésbe, sőt hisztériába kergető témákkal. Amit ma láttunk a parlamentben, az pontosan ez a régi képlet: a karaván halad, a kutyák vadul ugatnak, kicsit talán harapnak is.
A Fidesz problémája csak az, hogy az új szereplő még nincs ott a képen, nem az ő kezében van a füstbomba, nem ő menetel a betiltott Pride élén, hanem próbálja magát távol, korábbi témáit pedig életben tartani.”
Török Gábor szerint a tét világos: „a Fidesz akkor hibázik, ha túl messzire megy, olyan messzire, ahol már a potenciális szavazói sem biztos, hogy követik (a Pride betiltása – bármit is gondoljunk róla személyesen – nem ilyen döntés, a miniszterelnök ünnepi, többes számban előadott poloskázása azonban – ahogy az ezt követő kormánypárti kommunikáció igazolja – már határeset lehet), a Tisza pedig akkor, ha felveszi az elé dobott kesztyűt, beáll a korábbi ellenzéki pozíciókba és eljátssza a Fidesz által neki megírt szerepet.
A játék logikája is kiszámítható: minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni, minél messzebb megy a Fidesz, annál nehezebb lesz a Tiszának nem beszállni, ám annál esélyesebb, hogy a határátlépés már a Fidesznek árthat”
– fogalmaz az elemző.
Szerinte „2026 tavaszáig [...] egyetlen este sem hirdetnek győztest, akkor sem, ha a beszélő fejek azért minden órában megteszik”.
Ahogy arról kedden írtunk, elfogadta a Parlament a Pride magyarországi betiltásáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők egy része füstgyertyával tiltakozott a teremben, majd a Kossuth téren tüntetést tartottak. Később a demonstrálók a Margit-hídhoz vonultak, ahol mintegy négy órán keresztül blokkolták a forgalmat, időnként lökdösődésbe kezdve a rendőrökkel.
Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.
Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.
A tiltakozók ezután farkasszemet néztek a rendőrökkel, és egy ponton lökdösődés is kialakult.
Kollégáink a helyszínen vannak, és élőben közvetítik az eseményeket a Tiktokon, amit ITT tudsz követni.
Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.
Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elkezdték igazoltatni a rendőrök a Pride betiltása ellen tiltakozókat, újraindult a forgalom a Margit hídon
Este tíz óra után láthatóan kifulladt a tiltakozás. Előtte azonban a tiltakozók órákra megbénították a forgalmat a hídon. Hadházy Ákos szerint túlteljesítették a mai tervet.
Este tíz óra körül igazoltatni kezdte a rendőrség a Pride betiltása elleni tüntetés résztvevőit a Margit hídnál, majd a forgalom is újraindult.
Korábban azonban voltak feszültebb pillanatok is. A tiltakozók a Kossuth térre szervezett demonstrációról jöttek át a Margit hídhoz, ahol
a rendőrök a híd teljes szélességében felsorakoztak. A tüntetők többek között azt kiabálták, hogy „Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk”.
A rendőrök többször is felszólították őket, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszoltak: „soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”
A tömegben többször lökdösődés is kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de nem vetették be.
Később a hangulat már nyugodtabb lett, és közben a résztvevők is elkezdtek elszivárogni. Este tíz óra után már jóval kevesebben voltak, és a rendőrök igazoltatni kezdték azokat, akik az úttesten álltak.
Negyed 11 körül pedig már a Margit hidat is újra megnyitották a forgalom előtt.
A tüntetésen résztvevő Hadházy Ákos az este folyamán azt írta a Facebook-oldlaán, hogy a mai terv teljesítve, sőt, túlteljesítve.
„Egy órára akartuk megmutatni, hogy mit kell tenni, amikor a hatalom átlép egy határt, most már három órája vagyunk itt, a Margit hídon.
Eredmény természetesen akkor lesz, ha folytatni tudjuk, csak sokkal többen. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”
Képeink a tüntetésről: