HÍREK
A Rovatból

Török Gábor Orbán Viktor 1989-es beszédével üzent: „Képesek voltak leszámolni az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával”

A politikai elemző Orbán Nagy Imre újratemetése alkalmából elmondott beszédét osztotta meg a közösségi oldalán. Kommentárt nem fűzött hozzá.


Török Gábor csütörtök reggel Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetése alkalmából elmondott beszédét osztotta meg a közösségi oldalán. A politikai elemző nem írt megjegyzést a poszthoz.

„Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt.

Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával”

mondta akkor Orbán.

„Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni” – elevenítette fel a hvg.hu a beszéd másik gondolatát.

Orbán csütörtökön délután egy órakor szólal fel a Kossuth Lajos téren, miután a Békemenet résztvevői odaérnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Zuhog az eső Magyar Péterék Nemzeti Menetén, de a tömeg csak egyre gyűlik a Hősök terén
Perceken belül eláll majd az eső, közölte a Nemzeti Menet házigazdája az egybegyűltekkel. Az emberek egymás esernyői alatt keresnek menedéket.


Szakad az eső Budapesten, így egymás esernyői alá zsúfolódtak az emberek a Hősök terén. A Nemzeti Menet eleje már megérkezett a térre, de sokan még csak Andrássy úton tartanak a beszédek helyszíne felé.

Péter Petra műsorvezető azt közölte a tömeggel, hogy nagyjából tíz perc múlva eláll az eső, és tartsanak ki.

A téren mond majd rövidesen beszédet Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Élő közvetítés a Hősök teréről: Magyar Péter beszéde
A Hősök tere teljesen megtelt, és a tömeg egy része be sem jutott, ők az Andrássy úton állva hallgatják a Tisza Párt elnökét. Magyar Péter egy kis színpadról beszél, a tömeggel körbevéve.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Magyar Péter egy lyukas zászlót lengetve lépett fel a színpadra.

"Levegőt sem kapott ez a sokat szenvedett nép" - idézte fel 1956. október 23-át beszéde elején. "Az 56-os forradalom maga volt a csoda, mert egy nép szembe mert szállni egy gyilkos világuralommal. Ki merte modani, elég volt."

"Elég volt!" - skandálta a tömeg.

"Azon a napon Budapest levegője feszültséggel, reménnyel és kimondhatatlan várakozással telt meg." Délutánra már hömpölygött a tömeg Budapest utcáin.

Magyar Pétert szerint ez volt a magyar történelem legtisztább forradalma. A pesti utcákat "Ruszkik, haza!" feliratú plakátokkal járták a tüntetők.

„Ruszkik, haza!” – ismételte meg a tömeg.

"Október 23 nemcsak a múlt, hanem a magyar jövő üzenete is, hogy mindig lesznek, akik ki mernek állni, akik hisznek a szabadságban" - folytatta Magyar Péter.

1956 szelleme Magyar Péter szerint 1989-ben újraéledt a Hősök terén, amikor egy fiatal férfi kiállt a Műcsarnok lépcsőjére. "Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának. Az a fiatal férfi Orbán Viktor volt. 36 év telt el azóta, és nehéz nem észrevenni a tragikus iróniát. Az a politikus, aki egykor a szovjet csapatok kivonását követelte, ma a Kreml leglojálisabb szövetségese. Mára maga épített ki egy rendszert, ami a hatalmat összepontosítja, a sajtót ellenőrzi, és félelemmel irányítha a hazáját."

"Akkor a hatalom hazugságát leplezte le, ma viszont ő az, aki hazudik a saját országának. Közben a fiatalok külföldre menekülnek" - fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

"A pártállam Orbán Viktor vezetésével épült újjá" - mondta Magyar Péter. "A hatalom fél, és aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet."

1956 tanulsága szerinte, hogy "a szabadság iránti vágyat, a becsületet és a hitet egy szebb jövőben nem lehet eltiporni. Egyszerre csendült fel a mondat: elég volt, vége van, tovarisi konyec."

Itt ismét azt skandálta a tömeg, "ruszkik haza!"

"A forradalom leverése után éjt nappallá téve dolgozott a hazugsággyár, de hiába. Rettegtek, mert tudták, hogy a parázs nem alszik ki." Kádár öregkorát is felidézte, aki utolsó megszólalásában Nagy Imréről beszélt.

"Kádár is tudta, hogy a történelem nem felejt, csak vár. Minden meghasonlott és a népével szembeforduló vezetőnek eljön a kádári pillanata."

Magyar Péter ezután megköszönte a magyar vidéknek, hogy olyan nagy szeretettel fogadták 80 napos országjárása alatt.

"Személyesen is megérintettek az emberi sorsok és a csodálatos magyar vidék segélykiáltása. Nemcsak értjük, érezzük is, hogy mit vár el az ország a saját vezetőitől" - mondta.

Szolnokon egy 10 éves kisfiú azt kérdezte tőle, mit lehet tenni, hogy egy munkahelyből megélhessenek a szülei, és ne kelljen másod-, harmadállást vállalni. "Ma már a magyar jövő kérdez, a mi dolgunk, hogy válaszoljunk. Kötelességünk olyan országot építeni, ahol egy fizetésből is meg lehet élni."

Odafigyelőbb és emberségesebb Magyarországot ígért.

1956 szerinte szociális lázadás is volt, tisztességes bért, lakhatást, megfizethető élelmiszereket, a kivételezés végét követelték, "ahol a kenyér és a szabadság ugyanannak az igazságnak a két oldala."

Magyar Péter szerint sokfélék voltak a forradalmárok, de egyet akartak: szabad Magyarországot, a bűnös vezetők bíróság elé állítását, sztrájkjogot, a nemzeti vagyon védelmét, és mindenek előtt azt, ruszkik, haza."

Ekkor hangzott fel harmadszor a tömegből: "ruszkik, haza!"

Ezután a Tisza Párt elnöke arról beszélt, a forradalom vidéken is zajlott. A Mecsekben még százak harcoltak, amikor Budapest már elesett.

"Amíg van, aki felemeli a zászlót, a parázs nem alszik el, a forradalom örök."

Majd felsorolta a forradalom legnagyobb hőseinek nevét, és meg emlékezett a sok ezer többi hősről, akik a szabadságukat és az életüket kockáztatták a szabadságért.

Szerinte az 56-osok azt is tudták, "milyen, amikor Washingon és Moszkva a fejünk felett kacsint össze."

Amikor 1956 novemberében a szovjet tankok már zúgtak a városban, Nagy Imre és társai egy közeli házban kerestek menedéket. "De a falakon túl akkor már megszületett a döntés." A szovjetek elvitték őket Romániába, majd a bitófához.

Szerinte ebből a tragédiából született meg a tanulság: "a béke, a szó, az igéret csak addig él, amíg van, aki azt megtartja. Mert a béke nem papírokon születik, hanem az emberi becsületben, a vezetők tartásában."

A béke csak akkor ér valamit, ha hűek is vagyunk hozzá.

"A forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját nem tudták kioltani."

A tömeg Orbán Balázs nevének hallatára pfujolni kezdett.

S"A szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem, és mi ma már nem félünk kiállni, szembenézni a reszkető hatalom gonozsságával."

"Nem félünk" - reagáltak az emberek.

"Ma magyarok vagyunk, akkor is, ha a Békementen voltunk, akkor is, ha a Nemzeti Meneten. Összeköt bennünket a szeretet a hazánk iránt" - üzente.

A beszédet élőben itt lehet követni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nemzeti Menet: Magyar Péter „azonnali tűzszünetet” feliratot helyezett el az orosz nagykövetségnél
A Navalnij-emlékhelynél kifeszített plakáton egy tank és két forradalmár szerepel. Többen eközben azt skandálták, „ruszkik, haza”.


Az orosz nagykövetségnél megállt egy kis időre a TISZA Párt által szervezett Nemzeti Menet, ugyanis

Magyar Péter egy „azonnali tűzszünetet” feliratot helyezett el az épületnél.

A Navalnij-emlékhelynél kifeszített plakáton egy tank és két forradalmár szerepel. Az emlékhelynél több frissen gyújtott mécses is ég.

Mindeközben rövid ideig „ruszkik, haza” skandálást is lehetett hallani – számolt be róla a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A 72 éves Tóni bácsi egy tiszás eseményen se látott még ekkora tömeget, pedig minden nagy rendezvényen részt vesz
Sokan fotózkodtak a korhű ruhában érkezett idős férfivel, aki tábláján azt hirdette: „a szebb jövő nem eljön, hanem fel kell építeni”.


Mint megírtuk, hatalmas tömeg vonult a Nemzet Menetén október 23-án délután a Deák térről a Hősök terére, ahol hamarosan beszédet mond Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke.

A vonulók között volt a 72 éves Tóni bácsi is, aki korhű ruhában, egy táblával érkezett, amin ez a felirat áll:

„A szebb jövő nem eljön, hanem fel kell építeni”

A Telex megszólaltatta a férfit, aki azt mondta,

minden nagy tiszás eseményen részt vesz, de egyiken sem látott ekkora tömeget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: