HÍREK
A Rovatból

Török Gábor: Képzeljük el, hogy Magyar Péter nem a Partizánnak ad interjút, hanem a Hír TV-nek – alternatív valóságot vázolt fel a politológus

Mindezt azért, hogy megpróbálja megmagyarázni, miért vezethet jelentősen a TISZA a kormánnyal szemben, és hogy milyen összefüggéseken és kontextusokon múlik az aktuális politikai helyzet.


Török Gábor egészen érdekes gondolatkísérlettel jelentkezett Facebook-oldalán. Mint írja: „Döbbenetes, hogy az emberek nem veszik észre, milyen emberre akarnak szavazni – mondja a királyi udvar fontos embere, akivel a legújabb közvélemény-kutatásokról beszélgetünk. A hiba az emberekben lenne? Nem veszik észre?” Ezután pedig egy alternatív valóság felvázolásába kezd, amiben Magyar Péter a kegyelmi botrány kirobbanása után nem a Partizánnak, hanem a Hír TV-nek ad interjút 2024 februárjában.

Az elképzelt forgatókönyvében a kormányoldal örülne Magyar Péter megjelenésének, a Fidesz megújulásának, sőt azt sem tartja kizártnak, hogy az események ilyen alakulása mellett Orbán Viktor egy merész lépéssel Magyar Pétert tette volna meg a Fidesz listavezetőjének felesége, Varga Judit helyére.

Ám úgy folytatja: „És ekkor a magyar sajtóban megjelennek azok a hangfelvételek, amelyeken volt barátnőjével beszélget, a fideszes szavazókat és saját párttársait szidja, és számos nehezen vállalható kijelentést tesz. Magyar azzal védekezik, hogy mindez csak az ellenzéki média manipulációja, Soros-Brüsszel-Washington stb. Aztán színre lép a Magyar jelölése miatt a Fidesztől eltávolodott Varga Judit is, aki a Partizánban könnyek között meséli el, hogyan bánt vele volt férje a házasságuk idején. A felháborodás elemi erejű, fideszes arroganciáról, erőszakról, túlhatalomról, hübriszről és egyebekről szól minden. Az ügy hamarosan védhetetlenné válik, Magyar megítélése a kormánypárti oldalon is megváltozik, majd Orbán Viktor elküldi a selyemzsinórt.”

Később azt is kifejti, miért játszott el ezzel a gondolattal: „Mert a politika nem pillanatfelvétel, nem légüres térben játszódó cselekmény. Itt bizony az előzmény, a kontextus, a tér, a dinamika legalább annyira fontos, mint maga a dolog, az esemény. Ha te vagy az új fiú a kormányoldalon, aki megújulást kíván és ígér, de aztán kiderül, hogy nagyobb arc vagy azoknál is, akik eddig megjelenítették a hatalmat, akkor nem sok hasznod lesz már.”

A politológus hozzáteszi: „Ellenben, ha a kormányváltást kívánó emberek azt látják benned, hogy te vagy az ő kalapácsuk, amellyel össze lehet törni a fennálló hatalmi gépezetet, akkor csak korlátozottan kíváncsiak a jellemedre, s csak az fogja őket érdekelni, hogy alkalmas vagy-e erre a feladatra. A történet persze ennél bonyolultabb, mert itt bizony fontos az is, hogy mit tesznek, hogyan politizálnak "utána" a szereplők, mint ahogy az is igaz, hogy a történet soha nem ér véget, és ami ma túlélhetőnek látszik, lehet, hogy holnap vagy máskor majd számít, jelentőséget kap.”

Török Gábor végső konklúziója:

„De a tanulság: nincs automatizmus, ha ketten csinálják ugyanazt, az a politikában biztos nem ugyanaz.”

A politológus korábban kifejtette véleményét arról is, hogy a TISZA Párt egyes felmérések szerint már jelentős előnnyel vezet a Fidesz előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről
Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a Hősök tere felé.


Magyar Péter már korábban megüzente a honvédelmi miniszternek, hogy felszállnak, „akár tetszik, akár nem”. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis biztonsági okokra hivatkozva váratlanul visszavonta az engedélyüket a drónrepülésre.

Ezt a döntést valószínűleg a parlament felett átrepülő Gripenek miatt hozták meg, csakhogy azok már negyed kettőkor megjelentek a Kossuth tér fölött, miközben a tiltás elvileg 15:40-ig él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt nézhetitek élőben Magyar Péterék menetét
A Hősök tere felé tart a tömeg. Itt beszél majd az egybegyűltekhez Magyar Péter is.


Már a Hősök tere felé tart a Tisza Párt Nemzeti Menete. A rendezvényt Magyar Péter hirdette meg, melynek célja egyszerre az 1956-os forradalom tisztelete és politikai kiállás egy „emberséges, működő Magyarországért”.

A gyülekező 14 órakor volt a Deák Ferenc téren, ahonnan a résztvevők az Andrássy úton át a Hősök tere felé vonulnak. Ott tartják a végső programokat – beszédeket, kulturális és megemlékezési elemeket.

A menetet élőben itt lehet követni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal, akik azt hiszik, a kormányváltást támogatják
A kormányfő úgy véli, sok olyan magyar van, „aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”. Ezért kell velük beszélni.


Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”

Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.

„De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le”

– jelentette ki a kormányfő.

Mint mondta:, „van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”.

„El kell mondanunk neki, hogy Brüsszel ma nem a jó, hanem a veszedelem. Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”

– mondta Orbán.

Azt is hozzátette, hogy akik kormányváltást akarnak, azok az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megnyirbálását is támogatják. „És ez így van akkor is, ha nem tudják. Beszélni kell velük” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Ha eljön a pillanat, és suhintani kell, suhintani is fogunk
Hozzátette: „a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap” A miniszterelnök szerint a következő öt hónapban, a választások előtt beszélni kell a „megtévesztett magyarokkal is”.


A 2026-os országgyűlési választásokról is beszélt Orbán Viktor október 23-án a Kossuth téren. Szerinte akik most ott voltak, tudják, mit kell tenniük öt hónap múlva.

„Ha mozdulni kell együtt mozdulunk, ha eljön a pillanat és suhintani kell, akkor suhintani fogunk, a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap”

– fogalmazott.

A kormányfő a fiataloknak is üzent, mert szerintük velük is beszélni kell, ami nem lesz könnyű. Mint mondta, szükség van a fiatalokra ahhoz, hogy megvédjék Magyarországot.

„Merjél és tegyél, kockáztass! De jó, ha tudjátok, hogy a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy gépre kötve szunnyadjatok!”

– mondta, hozzátéve, hogy „le kell jönni a gépekről”.

„Tisztelt magyar fiatalok, ti is lehettek hazafiak! Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok” – szólított fel Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk