HÍREK
A Rovatból

Török Gábor elmondta, milyen esélyekkel indul Magyar Péter a Fidesz ellen

Török Gábor politikai elemző szerint rendhagyó választási kampánynak lehetünk tanúi jelenleg, mikor is egy eddig teljesen ismeretlen politikai erő lépett be a versenybe rendkívül rövid idő alatt Magyar Péter személyében.

Link másolása

Török Gábor a Telexnek adott interjújában kifejtette, Orbán Viktor szereti a választási izgalmakat, és akkor érzi elemében magát, ha valódi tétje van egy adott választásnak – ami a június 9-i önkormányzati és európai parlamenti választásokra egyértelműen áll, hiszen „súlyos mérföldkő” előtt állhatunk.

Amennyiben a Fidesz 45 százalék feletti eredményt ér el az EP-választáson, az azt bizonyítja, hogy sikeresen kezelte Magyar Péter feltűnésének rövid távú hatásait – vélekedett az elemző. Egy 40 százalék körüli eredmény ugyanakkor a egész jobboldalon megerősítheti azt a benyomást, hogy változtatásokra van szükség.

Török Gábor úgy látja ugyanis, hogy a kormánypárton belül is akadnak olyanok, akik szimpatizálnak a Magyar Péter által behozott irányvonallal. Ha a választások eredménye nem felel meg a Fidesz elvárásainak, sokan átgondolhatják politikai jövőjüket – tette hozzá.

Ami Magyar pártját, a Tisza Pártot illeti, ha sikerülne 20 százaléknál többet elérnie, azzal már meg tudná szilárdítani pozícióját a legsikeresebb ellenzéki pártként, mivel ezt a szintet az elmúlt 14 évben egyetlen ellenzéki pártnak sem sikerült megugrania. A 25 százalék fölötti eredményt Török Gábor nem látja reálisnak.

Magyar Péter semmiből való előbukkanásával kapcsolatban a politikai elemző megemlítette, hogy sokan tartják gyanúsnak a példátlanul rövid idő alatt elindított politikai pályafutást. Török szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a háttérből igazgatnák Magyar felfutását, mivel ahhoz túl sok esetlegességet vél felfedezni az újdonsült ellenzéki közszereplő politikájában.

Török Gábor a Telex kérdésére elmondta, hogy ezzel együtt eddig Magyar Péter nem követett el eddig komoly politikai hibát. Úgy látja, az olyan bakik, mint a lehallgató-készülékes eset jelenleg az elnézhető kategóriába esnek az emberek szemében egy olyan friss politikai karrier esetében, mint Magyaré.

Komoly hiba az lett volna Magyar részéről az elemző szerint, ha kilátásba helyezte volna az együttműködést a többi ellenzéki párttal, ezt azonban nem tette.

Török Gábor azt sem tartja hibának, hogy a Tisza Pártból egyedül Magyar Péter szólal meg a nyilvánosság előtt – ugyanakkor hozzátette, hogy az országgyűlési választásokon ugyanezt már nem játszhatja majd el.

Török Gábor egyértelműen kijelentette, hogy Magyar Péter feltűnése az ellenzéki pártok teljes spektrumára nézve veszélyt jelent, és még a jelenleg legerősebb DK-tól is szavazókat fog elvenni.

A Fidesz pedig – a Tisza Párt megerősödése esetén – arra kényszerülhet, hogy egy teljesen új stratégiával álljon elő – mondta el az elemző.

A Török Gáborral készített teljes interjú ide kattintva nézhető vissza.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Totális pánik van a Fideszben” - 11 nappal a választások előtt 24%-on áll Magyar Péter pártja Budapesten
A politikus szerint totális pánik van a Fideszben. „Úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap.”

Link másolása

A Medián legfrissebb felmérése szerint Budapesten a Fidesz önkormányzati listája 29%-on a TISZA 24%-on, a Karácsony féle lista 20%-on, míg a Vitézy féle lista 11%-on áll.

Magyar Péter a Facebook-oldalán írta le, hogy EP lista mérés most nem készült, de a fenti adatokból szerinte az következik, hogy ott a TISZA Párt már vezet Budapesten a Fidesz előtt.

"Ahogy vezetünk a Fidesz előtt a negyven év alattiaknál, a diplomásoknál és az érettségivel rendelkezőknél. És napról napra közelítünk a legkisebb településeken is."

- írta a politikus a bejegyzésében.

"Totális pánik van a Fideszben, úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap. Voltam már minden: nőverő, pszichopata, dollárbaloldali, Gyurcsány-báb, amerikai báb, az Európai Bizottság elnökének a bábja, Soros György bábja, focistafeleség, PszichoPeti, háborúpárti, áruló, a Jobbik embere. Most már azt terjesztik a rogáni propaganda segédcsapatai, hogy meleg vagyok és drogokon élek. És még van hátra 11 nap a választásokig…"

- tette hozzá Magyar a közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország keleti részére – érkeznek a zivatarok
Tíz megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Villámlás, szélerősödés és jégeső is várható.

Link másolása

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország keleti felére, összesen tíz vármegyére.

Szerdán a déli óráktól estig, sőt, késő estig szórványosan zivatarok alakulhatnak ki, elsősorban a Dunától keletre, de részben a Duna vonalában is. Villámlás, néha szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

A Tiszántúlon a zivatarok felhőszakadás-intenzitással érkezhetnek, helyenként akár 20-30 milliméter csapadékkal. A zivataros időjárásban viharos, 55-65 km/órás széllökésekre is számíthatunk, főleg az északkeleti megyékben, mint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar.

Nyugat felé haladva javul a helyzet: a felhőzet ritkul, és az eső esélye is csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható, estére pedig 15 és 21 fok közé hűl a levegő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
EP-választás: Tovább gyengült a Fidesz, a Tisza hat helyet is szerezhet egy friss kutatás szerint
A szélsőjobb Európa-szerte hónapok óta gyengül. A Fidesz bázisa tovább apadt, az elmúlt három hónapban egy-egy képviselői helyet vesztettek.

Link másolása

Néhány nappal az európai parlamenti választások előtt az Europe Elects és az Euractiv hírportál legújabb előrejelzése szerint a 720 fős Európai Parlament összetétele így alakulhat:

Az ECR és az ID támogatottsága, amelyek a szélsőjobboldali, konzervatív és EU-kritikus pártokat tömörítik, hónapok óta csökkenő mutat. Ebben már benne van az AfD kizárása is, akiket orosz kapcsolatokkal és kínai kémkedéssel vádolnak.

A hagyományos nagykoalíció, a néppárt, a szociáldemokraták és a liberálisok továbbra is magabiztos többséget alkothatnak: 404 képviselővel simán döntő befolyásuk lenne. Azonban Ursula von der Leyen, a néppárti csúcsjelölt az olasz kormányfő által vezetett Olaszország Fivéreinek is koalíciós ajánlatot akar tenni, ami máris feszültséget szít a szociáldemokratákkal, akik ebben az esetben nem akarnak együttműködni a Néppárttal.

Először fordult elő az egész ciklusban, hogy a kormánypárti EP-képviselők elveszítik a többségüket a kutatásban, 21 mandátumból csak 9+1-et tudnak megszerezni.

A Fidesz bázisa tovább apadt, az elmúlt három hónapban egy-egy képviselői helyet vesztettek, így jelenleg kilenc EP-képviselővel számolhatnak, de ehhez jön még a biztos KDNP-s hely, aki a Fidesz távozása után is maradt az Európai Néppártban. Jelenleg 12 fideszes és 1 kereszténydemokrata képviselő van.

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt a semmiből bukkant elő, és most hat képviselői helyet szerezhetnek. A Demokratikus Koalíció három, a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk pedig egy-egy politikust küldhet az EP-be a felmérés szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rágcsálók, kosz, lejárt ételek: debreceni horrorétteremre csapott le a Nébih
Hiányzott a megfelelő számú mosogató, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A kézmosók sem működtek. Tisztítatlan késekkel vágták a húst is.

Link másolása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május 14-től május 27-ig felfüggesztette egy debreceni étterem működését, miután súlyos higiéniai hiányosságokat találtak.

Az MTI értesülései szerint az étterem csak a hibák kijavítása után nyithat újra, de az eljárás és a bírság kiszabása még folyamatban van.

A Nébih ellenőrei több helyiségben, például az élelmiszerraktárakban is rágcsálók és rovarok jelenlétére utaló nyomokat találtak. A kézmosók sok helyen nem működtek rendesen, és nem volt kézfertőtlenítő szer sem, ami alapvető elvárás lenne. Az épület és a hűtőberendezések műszaki és higiéniai állapota sem felelt meg az előírásoknak, az egész étterem pedig rendetlen és takarítatlan volt.

A gépek, eszközök és berendezések, mint például a húselőkészítő helyiségben lévő daráló, bárd és élező, mind koszosak voltak.

Hiányzott a megfelelő számú mosogató, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A dokumentáció hiányos volt, és az ellenőrzés idején dolgozó szakácsnak nem volt érvényes egészségügyi könyve sem.

Ráadásul az étterem 20 tétel nem nyomon követhető, illetve lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejű élelmiszert azonnal kivont a forgalomból, és megtiltotta azok felhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: