HÍREK
A Rovatból

„Tömeges” kibertámadás érte az internethálózatokat, emiatt reggel óta akadozik a net Olaszországban

Elsőként a legnagyobb országos szolgáltató, a Tim internetes hálózata tűnt el. A legtöbb jelzés a nagyvárosokból érkezett, először a vezetékes hálózat állt le, majd a mobilhálózat is rosszul működött.

Link másolása

A nemzeti kiberbiztonságért felelős ügynökség (Acn) közlése szerint vasárnap "tömeges" támadás érte az olaszországi internethálózatokat, emiatt az reggel óta akadozik.

Az Acn szóvivője közölte, hogy több tucatnyi hálózatban már kár is keletkezett, vagy ilyen veszélynek van kitéve.

Az ügynökség arra kérte a használókat, hogy minél előbb változtassák meg a különböző oldalakhoz tartozó jelszavaikat.

Elsőként a legnagyobb országos szolgáltató, a Tim internetes hálózata tűnt el. A legtöbb jelzés a nagyvárosokból érkezett, az északi Milánótól a szicíliai Palermóig: először a vezetékes hálózat állt le, majd a mobilhálózat is rosszul működött.

A Tim kezdetben kizárta a hackertámadást, és "nemzetközi hálózati" problémákra hivatkozott. A postarendőrség is tagadta a hackertámadást, az Acn azonban megerősítette ennek tényét, és vírus terjedéséről beszélt a hazai hálózatban.

Stefano Epifani, a digitális fenntarthatóságért felelős alapítvány elnöke a RaiNews24 televízió-csatornának elmondta, hogy az internetes hálózatoknak csak mintegy harminc százaléka működőképes. Hozzátette, hogy reméli hétfőre sikerül megoldani a problémát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagyot ment a TV2 híradósa – adás közben kezdte szidni az MTI-t, majd képtelen volt helyesen kimondani a honvédelmi miniszter nevét
Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget. Egy korábbi hírnél pedig a számokkal gyűlt meg a baja.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

2023. szeptember 22-én pénteken egy ideig a szokásos medrében folyt a TV2 esti híradója, azonban több mint 19 perc elteltével érdekes jelenetek játszódtak le a stúdióban - vette észre a 444.

Éppen Nagy István agrárminiszterről ment egy bejátszás, amelyben diákok társaságában facsemetéket ültetett el, amikor Andor Éva bemondó véletlenül nyolcvanezer országszerte elültetett fát mondott nyolcezer helyett.

"Nyolc! Bocsánat!”

- mondta, majd hatalmas orrszippantás és egy hosszabb szünet után a híradós csak annyit mondott:

„Kicsit sok!”

Ezt követően rövid ideig a TV2 Tények logója volt látható, majd Andor Éva az elejéről újraolvasta a hírt.

Itt viszont még nem értek véget a furcsaságok, egy következő hír arról szólt, hogy mit mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a várpalotai lőszergyár bokrétaünnepségén.

A hír felolvasása közben a híradósnak a fejlesztés szóba beletört a nyelve, amire így reagált:

"Jaj, ne, ezek az elmondhatatlan MTI-szövegek!"

Pár másodperc csend után újra belekezdett a hír felkonferálásába, azonban ekkor Szalay-Bobroviczky Kristófnak nevezte a minisztert, kihagyva a nevéből az n betűt, ami miatt rászólhattak, ezért ismét lefagyott.

"Bobrovniczky. Nem úgy mondtam? Hát szerintem Bobrovniczkyt, na jó, mindegy"

- mondta, majd harmadszor is nekikezdett a hír felolvasásának, amit ekkor már sikeresen tudott abszolválni.

A péntek esti híradó felvételét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kenőpénzt kérhetett a kormánypárt elnöke, hogy egy vállalkozó megkapja a hozzájárulást két torony építésére Varsóban
Gerald Birgfellner osztrák üzletember azt vallotta, hogy egy több mint 4 millió forint értékű zlotyval teli borítékot adott át Jarosław Kaczyńskinak.

Link másolása

A Gazette Wyborcza lengyel napilap hozta nyilvánosságra az ún. „Kaczyński-szalagokat”, amely egy osztrák üzletember, Gerald Birgfellner kihallgatási jegyzőkönyvének átiratának részleteit tartalmazza még 2019 márciusából.

A jegyzőkönyvben szó esik egy 50 ezer zlotyval (több mint 4 millió forinttal) teli borítékról is, amit Birgfellner állítólag Jarosław Kaczyńskinak, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnökének adott át, aki ezt továbbította Rafal Sawicz pap felé.

Az iratok szerint 2018 elején Kaczyński rábeszélte az osztrák üzletembert, hogy a megfelelő összeg ellenében Sawicz áldását adja arra, hogy megépíthessenek Varsó központjában két tornyot, amelyekben Birgfellner is érdekelt volt.

Birgfellner vallomásában arról beszélt, hogy a bankból egyenesen a PiS székházába ment a kért összeggel, ahol átadta a borítékot Kaczyńskinak, aki bement egy szobába, ahol Sawicz tartózkodott. A pap húsz perccel később kijött, kezet fogtak, majd közölték vele, hogy aláírták az építésről szóló határozatot.

A Birgfellner kihallgatását követő napokban Kaczyński személyesen ment el az Igazságügyi Minisztériumba, ahol találkozott Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszterrel és főügyésszel. Később mindketten tagadták, hogy a találkozójuk az osztrák üzletember ügyéről szólt volna.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: elképesztő, hogy egyes európai politikusok „a lövöldöző migránsok és az embercsempészek oldalán állnak”
Szijjártó Péter a német külügyminiszter azon kijelentésére reagált, miszerint "rendezetten és igazságosan el kell osztani a tagállamok között az Európai Unióba érkező menedékkérőket".

Link másolása

A külgazdasági és külügyminiszter szerint "elképesztő, hogy egyes európai politikusok a Magyarország déli határainál rendszeresen lövöldöző migránsok és az embercsempészek oldalán állnak".

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: Európa egyes politikusai 2015 óta tévhitben élnek.

"Hiába az elképesztő migránsáradat, hiába a kettős társadalmak, a no-go zónák, az agresszív nyomulás, hiába a növekedő terrorfenyegetés, egyes politikusok még mindig a migránsok beengedése és elosztása mellett érvelnek".

Márpedig a migránsokat nem elosztani kell, hanem megállítani a határon - szögezte le Szijjártó Péter.

Tiszta vizet kellene önteni a brüsszeli és a berlini poharakba, és világossá kellene tenni, hogy a határsértés egy súlyos bűncselekmény, amivel szemben keményen kell fellépni. "Magyarország déli határánál most már rendszeresen lövöldöznek migránsok és embercsempészek. Elképesztő, hogy egyes európai politikusok az ő oldalukon állnak."

Szijjártó Péter a német külügyminiszter azon kijelentésére reagált, miszerint "rendezetten és igazságosan el kell osztani a tagállamok között az Európai Unióba érkező menedékkérőket".

Azt a külügyminiszter elfelejtette megemlíteni, hogy az Európai Bizottság

kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen külföldi embercsempészek szabadon engedése miatt, és meg is küldte erről első felszólító levelét a magyar kormánynak.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a magyar kormány több európai uniós irányelvet is megsértett, mikor döntött az embercsempészek ügyében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Súlyosan hibás bírói döntés született” a magyar versenyző kárára, a birkózószövetség mindent megtesz, hogy kiderüljön
A Magyar Birkózók Szövetsége hivatalos lépéseket tett a kötöttfogású 87 kilogrammos súlycsoport döntőjének felülvizsgálatára, mert szerintük nem adták meg a kétvállra fektetést, és így szenvedett vereséget Losonczi Dávid.

Link másolása

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hivatalos lépéseket tett a kötöttfogású 87 kilogrammos súlycsoport döntőjének felülvizsgálatára, mivel véleménye szerint a bírók súlyos tévedése nyomán szenvedett vereséget Losonczi Dávid.

Az MBSZ hétfői tájékoztatása szerint a vezetőség úgy döntött, minden sportdiplomáciai lépést megtesz annak érdekében, hogy a vasárnapi finálét, melyben Losonczi Dávid óriási csatában 8-7-re kikapott a török Ali Cengiztől, felülvizsgálja a nemzetközi szövetség (UWW).

"Határozott vélemény, hogy a szőnyegen a rivális két vállra került. Ezért az MBSZ hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodik a nemzetközi szövetség (UWW) illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg, súlyosan hibás bírói döntés született"

- állt az MBSZ hírlevelében.

A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, az eredményt így nem változtatják meg, de az MBSZ szerint mindent meg kell tenni a maximális jogorvoslat érdekében.

Az ESMTK 23 éves birkózója vasárnap csaknem egy percig tartotta tusveszélyes helyzetben Cengizt, a vezetőbíró pedig kétszer is megadta a kétvállra fektetést, és ezzel lezárta volna a meccset Losonczi javára, ám a pontozóbíró, illetve a szőnyegelnök erre nem adott engedélyt. Módos Péter szövetségi kapitány a helyszínen tehetetlen volt, ugyanis a tusveszélyes helyzetre nem kérhette a videóbíró segítségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: