Több volt diákja is kiállt a vasalódeszkás tanárt megbüntető tankerületi igazgató mellett
Az egyik korábbi tanítvány azt írta Balázs Józsefről, hogy minden szabadidejét a diákjaira fordította, hogy segítsen nekik, és nem ismer nála segítőkészebb embert. Szerinte egy erőskezű vezető volt, "az öltönyösök között az egyetlen emberi", aki annyi mindent tett a tankerületi diákjaival az évek alatt, amit nem tudnak meghálálni neki.
"Ő volt az az ember, aki törődött velünk, egy olyan rendszerben, ahol nem sokan törődnek a diákok véleményével"
- olvasható a levélben.
Egy másik olvasó és volt diák egyenesen Balázs Józsefnek címezte levelét, amelyben azt írja, hogy meglepődött a tankerületi igazgató lemondásán.
"Sohasem fogom elfelejteni, hogy iskolás éveim első napján Te köszöntöttél először az iskola kapujában, még igazgatóhelyettesként. És így tettél szinte minden nap. Mert egy ilyen ember vagy, számodra a diákok a legfontosabbak"
- írja a levélíró, aki ezután megköszöni Balázs Józsefnek mindazt, amit tett érte a gimnáziumi évek során.
Szerinte sokan tudatosan próbálják beállítani a lemondott igazgatót olyannak, aki soha nem is volt.
"Egy szörnyű, beteg világban élünk, ahol a tehetség, az elhivatottság, az elért eredmények és a szakértelem egy pillanat alatt megdönthető a média, az arc- és névnélküliségbe burkolózó fórumok, valamint a közösségi médiát uraló trendek, hozzászólások, lájkok által"
- írja a volt tanítvány.