HÍREK
A Rovatból

Több napos, keserves mentőakcióra számítanak a magyar barlangi mentők, akik 1000 méteres mélységből mentenek

Azt mondják, 200 ember kell majd ahhoz, hogy felszínre hozzák a török barlang mélyén rekedt, vért hányó amerikai kutatót. Lejutni is olyan nagy teljesítmény volt, mint két-három maratont lefutni.


14 nemzetközi barlangi mentő, köztük 9 magyar vesz részt annak az amerikai férfinak a mentésében, aki néhány napja lett rosszul 1000 méteres mélységben, Dél-Törökországban, a Taurus-hegységben található Morca-barlangban.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat szóvivője, Kovács Márton azt mondja, hogy a 40 éves férfi társaival biológiai kutatóakción vett részt, amikor hirtelen rosszul lett. A magyarok azonnal útnak indultak. Két csoportban, vasárnap és hétfőn értek a helyszínre, és megkeztdék a leszállást a barlangba. Az első csoport a beszámolók szerint rettenetes erőfeszítések árán lejutott a sérülthöz, és felállítottak egy intenzív terápiás ellátást nyújtó sátrat az extrém mélységben. Az életveszélyes állapotban lévő kutató vértranszfúziót kapott, de kivérzéses sokk fenyegeti. A megmentésére irányuló akció hatalmas kihívás.

- Hogyan került bajba a kutató?

– Ez egy többnapos lent tartózkodás volt, amikor a férfi váratlanul rosszul lett: vért hányt és kialakult nála a gastrointestinális vérzés. Ekkor a párja, aki szintén amerikai és mentőápolóként dolgozik, a felszínre ment, és konzultációt kért barlangi mentőorvosoktól. A csoport azt remélte, hogy pár nap pihenés után a férfi saját erőből képes lesz kijönni a barlangból, de az orvosi konzultáció után ezt rögtön elvetették. Ekkor az expedíció megkezdte a folyadékpótlást, infúziót kötöttek be és a rendelkezésre álló gyógyszereket az orvosi útmutatás szerint használni kezdték. Ezzel párhuzamosan segítséget kértek a barlangi mentőktől. Erre reagált a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, mint az egyetlen azonnal bevethető szervezet, és egy napon belül a helyszínre érkeztünk.

– Mitől lehetett rosszul az amerikai férfi? Ez egy barlangászoknál jelentkező betegség vagy ettől teljesen független lehet?

– Ettől valószínűleg teljesen független. Elképzelhető, hogy egy fáradtság vagy stressz következtében fellépett gyomorfekély következménye, vagy egy hirtelen kialakult belgyógyászati baleset eredménye, netán lehet bakteriális eredetű is.

Ennél többet nem tudunk, mert még nincs a mélyben ennek kiderítésére szolgáló eszköz, ráadásul mire a vérminták a felszínre érnének, addigra már használhatatlanok lennének.

Egyelőre csak találgatni tudunk, a tünetek kezelése zajlik, és megelőlegezett diagnózisok alapján egyfajta életben tartó terápiát végeznek a kollégáim a mélyben. Az orvosok szerint ha megindul a javulás, akkor rövid idő alatt szállítható állapotba kerülhet a beteg. Ezt várjuk most egy akkora, pár méterszer pár méteres, viszonylag száraz bivakban, vagyis földalatti táborhelyen dolgozva, ahol két négyszemélyes sátor fér el. Az orvosokon kívül a barlangban dolgozó mentők már megkezdték a járat zélesítést, további táborhelyek kialakítását, amire útközben felfelé szükség lesz a rövid pihenők miatt, mások pedig az egyelőre 500 méteres mélységig leérő telefonkábel meghosszabbításán fáradoznak.

– Mekkora esélye lehet annak, hogy végül sikerrel fel tudják hozni a bajba került barlangászt?

– Ha szállítható állapotba kerül, akkor fel fogjuk tudni hozni, de ez keserves, nagyon hosszú és rengeteg ember keze munkáját igénylő feladat lesz. A barlang 1000 méter mély, amit úgy kell elképzelni, hogy az elsőként odaérkező orvoscsapat közel egy napig haladt folyamatosan lefelé.

Ilyen mélységbe leérni nagyjából olyan teljesítmény, mintha két-három maratoni távot futnánk le.

Visszafelé pedig ez akár egy több napos program is lehet, a felszerelések mennyiségétől függően. Nem velünk történt, de nagyjából hasonló történet: 2014-ben egy németországi mentés során 700 ember munkája kellett ahhoz, hogy ugyanilyen mélységből 11 nap megfeszített munkájával végül a felszínre érjen a koponyasérült barlangász.

– Mennyi ideig tarthat a mentőakció?

– Biztosan tudjuk, hogy ez egy több napon keresztül elhúzódó, nagy létszámot igénylő akció lesz. Előzetes becsléseink szerint közel 200 emberre lesz szükség ez alatt a pár nap alatt. Ehhez képest ennél jóval kevesebben vannak a helyszínen most, ezért lenne fontos, hogy minél többen, akár magyarok is szálljanak be a mentésbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fico hátat fordít Orbánnak, a Smer mégsem csatlakozik a Patriótákhoz az EP-ben
Pár hete még a nagy szövetségről suttogtak, most jött a fordulat. A szlovákok leghamarabb egy év múlva döntenek, addig marad a bizonytalanság.


Alig néhány hete még úgy tűnt, tovább erősödik az Orbán Viktor és Robert Fico közötti politikai szövetség, mostanra azonban a szlovák miniszterelnök visszalépett egyet. A Smer EP-képviselője, Monika Beňová novemberben Brüsszelben jelentette be, hogy a párt egyelőre nem csatlakozik semmilyen európai parlamenti frakcióhoz, így Orbánék Patrióták Európáért nevű csoportjához sem.

„Fico nem látja értelmét, hogy az EP-képviselőik bármilyen frakció tagjai legyenek”

– mondta Beňová, hozzátéve, hogy a kérdésben legkorábban jövő ősszel, a parlamenti ciklus félidejéhez közeledve várható döntés.

A Smer három lehetőséget mérlegel: a Patriótákhoz való csatlakozást, a még inkább jobboldali Szuverén Nemzetek Európája frakcióba való belépést, vagy egy teljesen új, baloldali csoport létrehozását.

A pálfordulás azért is meglepő, mert az októberi brüsszeli csúcson még javában folytak az egyeztetések. Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója akkor megerősítette a tárgyalások tényét. „A két miniszterelnök között folyamatosak az egyeztetések” – jelentette ki. A Patrióták soraiban is nyitottság mutatkozott, egy névtelenséget kérő képviselőjük úgy fogalmazott a Smer lehetséges érkezéséről: „Mindig szívesen látjuk a ‘megtérőket’.”

A mostani kivárás hátterében a Smer belső megosztottsága áll. A pártot októberben zárták ki végleg az Európai Szocialisták Pártjából, mert a szervezet szerint politikájuk mélyen ellentétes a pártcsalád értékeivel. Fico erre egy rendkívül éles kijelentéssel reagált. „Az Európai Szocialisták Pártját át kellene nevezni az Európai Homoszexuálisok és Háborús Uszítók Pártjára” – nyilatkozta a szlovák közmédiának. A szakítás ellenére a Smer egy része ragaszkodik a párt baloldali identitásához, és számukra vállalhatatlan lenne a csatlakozás egy szélsőjobboldali-konzervatív tömörüléshez.

Fico korábban arról is beszélt, hogy a függetlenséget részesíti előnyben, ha egy frakcióban nem képviselhet szuverén álláspontot.

„Ha valahová el kell mennünk és papagájként ismételni, amit mások akarnak, akkor előre mondom: köszönjük, de a mi EP-képviselőink inkább maradnak függetlenek”

– fogalmazott még a nyáron.

A Smer öt mandátummal rendelkezik az Európai Parlamentben, amelyekkel Orbán Viktor a harmadik legnagyobb frakcióvá előlépett Patrióták csoportját erősíthette volna tovább. A szlovák kormányfő döntésével ezt a tervet legalább egy évre jegeli.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Blikk: ByeAlex 20 adagnyi kokaint adott át a rendőröknek
Az énekes mellett a zenekar több tagjánál is házkutatást tartottak. Két tagot szintén kábítószer birtoklással gyanúsítják.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 14.



Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. „Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” - tette hozzá.

A Blikk most arról ír, hogy információik szerint

ByeAlex önként 5 gramm kokaint adott át a nyomozóknak, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség.

A lap azt is hozzátette: az általuk megkérdezett szakértők szerint 1 gramm piaci ára 35 ezer forint.

Ugyanakkor nemcsak őt, de zenekara két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A Blikk szerint eljárás alá vonták az együttes 45 éves „mindenesét”, Sz. Zoltánt is, aki beismerte, hogy saját fogyasztásra, barátainak ingyen, illetve értékesítésre is szerzett be kábítószert. A nyomozók gyanúja szerint egy 63 éves olasz férfi, a szórakoztatóiparban komoly érdekeltségekkel rendelkező R. Antonio is érintett az ügyben; nála 4 millió forintnyi valutát és 50 millió forint értékű luxuskarórákat foglaltak le.

Tran Dániel ügyvéd a Blikknek azt mondta, a birtoklást a törvény szabadságvesztéssel bünteti, de ha ez az első eset, csekély mennyiségről van szó, és a gyanúsított együttműködik, elterelésre küldhetik. Sikeres elterelés esetén a büntetőeljárást megszüntetik, és az illető erkölcsi bizonyítványa tiszta marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat
Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.


Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.

Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.

Barabás Richárd szerint a jogszabályi feltételt teljesítik, de a Humanisták jelöltjei arra fogják buzdítani a választókat, hogy az egyéni választókerületekben ne rájuk, hanem a Tisza Párt indulóira adják a voksukat.

„Megfelelünk a jogszabályoknak, kiállítjuk a jelölteket, majd ezek az emberek elmennek, és szépen elmondják, hogy Magyar Péter jelöltjére kell szavazni. Papíron lesznek csak jelöltek”

– részletezte a tervet, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében.

Barabás Richárd azt is elmondta, hogy szerinte a momentumosok mai vezetői kizárják azokat, akik liberális politikai alternatívát kívánnak nyújtani a választáson, és inkább a Tiszának kampányolnak.

„Szerintem azt gondolják, hogy tiszás bársonyszékek lesznek ebből, de kétlem, hogy ez így lesz”

– tette hozzá.

Cseh Katalin pedig arra a vádra reagált, miszerint a Fidesz áll mögöttük. A politikus felidézte, hogy a kormánysajtó korábban azt állította róla, hogy egy botmixeres tömeggyilkos, és drogosnak nevezték az esküvői fotói miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hétvégén akár 15 fokos különbség is lehet az ország két felén
A tartósan felhős, nyirkos északi tájakon 7-13, a szelesebb, naposabb déli területeken 14-20 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó: Kiefer Béla - szmo.hu
2025. november 13.



Északon beragad a hidegpárna, a szelesebb déli, délnyugati tájakon viszont 20 fok is lehet.

Átalakulóban van Európa időjárása, egy hosszan elnyúló frontrendszer hozza meg a változást, amely jövő hét elején hazánkat is eléri, változékony, csapadékos időt hoz magával - írja az Időkép.

A hét hátralévő napjaiban egyre inkább ennek a frontrendszernek az előoldalára kerülünk, így egyre többfelé feltámad majd a szél, amely felszakítja a hidegpárnát. Viszont ez nem mindenhol fog bekövetkezni. Főként a szélcsendesebb északi-északnyugati országrészben egész hétvégén maradhat a nyirkos idő és a szürkeség. Az ország déli felén viszont jóval barátságosabb idő lesz, itt napsütésben is bízhatunk, habár nem lesz zavartalan. Ez a különbség a hőmérsékletben is megmutatkozik majd: az egész nap borongós, helyenként ködös északi tájakon csak 5-7 fok körüli maximumokat mérhetünk a hétvége folyamán, míg délen, délnyugaton 20 fok is lehet.

Pénteken sem változik az időjárásunk, marad a szürke, borongós idő. Helyenként napközben is párás, ködös maradhat a levegő. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, ködszitálás kialakulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás. Hajnalban 5, napközben 10 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton az északi országrészben marad meg a szürke, nyirkos, borongós, szélcsendesebb idő, néhol szitálás, ködszitálás is előfordulhat, valamint a délután második felétől helyenként kisebb eső is kialakulhat. Az ország déli felén azonban hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, és ezeken a tájakon élénk, erős lesz a délnyugati szél. A borongós északi tájakon 4-11, a naposabb délen 12-19 fokot mérhetünk napközben.

Vasárnap sok felhő lesz felettünk, északon, északnyugaton helyenként napközben is megmarad a pára, illetve a köd. Ismét délen süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap. Északkeleten gyenge eső, szitálás alakulhat ki. Délen és keleten többfelé élénk, néhol erős lehet a nyugati, délnyugati szél. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt. A tartósan felhős, nyirkos északi tájakon 7-13, a szelesebb, naposabb déli területeken 14-20 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn egy hullámzó hidegfront érkezik, melynek hatására borongós, sokfelé esős, záporos időre készülhetünk. Egy-egy zivatar sem kizárt. Az élénk, erős délies szél délután fokozatosan északnyugatira fordul és erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. Napközben 10-15 fok valószínű.

Kedden felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap. Néhol még előfordulhat kisebb eső, zápor. Az élénk, erős északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből. Délután 5-12 fokra van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk