Több ezren gyűltek össze Trump zárt térben tartott kampánygyűlésén, a távolságtartásnak nyoma sem volt
A nevadai rendezvény több okból sem felelt meg a helyi járványügyi előírásoknak. Az állam kormányzója szerint az elnök meggondolatlan és önző akciója számtalan ember életét sodorta veszélybe.
Nevada kormányzója nem volt elragadtatva attól, hogy ezrek gyűltek össze emiatt egy fedett helyszínen. Twitter-posztjában azt írta,
Trump "meggondolatlan és önző cselekedeteivel számtalan ember életét sodorta veszélybe Nevadában, ami sértés minden állampolgár számára, akik betartották a szabályokat, áldozatokat hoztak, és másokat helyeztek maguk elé". Steve Sisolak szerint az elnök komolyan veszélyezteti azt a fejlődést, amit Nevadában eddig elértek a járvány megfékezése kapcsán.
Michael Gwin, a demokrata elnökjelölt Joe Biden kampánycsapatának szóvivője azt nyilatkozta egy közleményben, hogy Trump eddigi összes kampánygyűlése "szuperterjesztő esemény" lett, ezért
a vasárnapi rendezvény egy újabb bizonyíték arra, hogy az elnök még mindig nem veszi komolyan a járványt és továbbra sincs terve arra, hogy megfékezze azt a közel 200 ezer halálos áldozat és a gazdasági károk ellenére.
Donald Trump egyébként a latin szavazókat igyekezett meggyőzni arról, hogy pártja "szereti" és támogatja őket, szemben Bidennel, aki az elnök szavai szerint "katasztrófa lenne a hispán-amerikaiak számára".
Ezrek jelentek meg Donald Trump zárt térben tartott kampányeseményén a Nevada állambeli Hendersonban vasárnap este, miközben az államban jelenleg a koronavírus-járvány miatt tiltják az 50 fősnél nagyobb összejöveteleket - írja a New York Times.
Ez volt az amerikai elnök első zárt térben megrendezett kampánygyűlése a csúfos kudarcba fulladt tulsai showja óta. A járvány miatt akkor is sokan aggasztónak tartották, hogy Trump egy arénában szól a szimpatizánsaihoz, de végül mégsem emiatt vált emlékezetessé, hanem azért, mert sokkal kevesebben jelentek meg a rendezvényen, mint ahányan regisztráltak rá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.
„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”
A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:
Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”
- szögezte le a kormánypárti influenszer.
Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:
Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.
Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”
- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:
„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”
„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.
„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”
- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.
„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.
„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.
A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.
„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”
- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.
A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.
„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.
„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.
Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.
„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”