HÍREK
A Rovatból

14 éves csúcson az infláció, még a szakértőket is meglepte az emelkedés

Az elemzők 7,1 százalékos decemberi inflációra számítottak, ehhez képest 7,4 százalék lett.


Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, az egy hónappal korábbi szintet 0,3 százalékkal haladták meg, az év egészében pedig átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők 7,1 százalékos decemberi inflációra számítottak.

A Portfolio cikke szerint a szakemberek egyértelműen arra számítottak, hogy novemberben tetőzhetett az infláció, legfeljebb az év eleji átárazások hozhatnak kellemetlen meglepetést, ehhez képest már decemberben sem csökkent az áremelkedési ütem, erre a megkérdezett elemzők közül senki nem számított.

Vagyis továbbra is tizennégyéves csúcson van az áremelkedés.

A maginfláció decemberre 6,4 százalékosra emelkedett a novemberi 5,3 százalékról - vagyis már 20 éves csúcson van-, az egész évben pedig 3,9 százalékos volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció decemberben 6,4 százalékos volt, 2021-ben pedig 4,6 százalékos.

Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, illetve dohányáruk ára nőtt a legnagyobb mértékben, 25,9, illetve 12,7 százalékkal, ami 11,8, illetve 4,1 százalékponttal mérsékeltebb a novemberi drágulásnál.

Az élelmiszerek ára átlagosan 8,0 százalékkal emelkedett egy év alatt a novemberi 6,0 százalékos növekedés után, ezen belül az étolajé 26,8 százalékkal, a liszté 23,7, a margariné 22,8, a kenyéré 15,2, a baromfihúsé 13,4, a tejé 12,1, a péksüteményeké 11,6 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkekért 7,5, százalékkal kellett többet fizetni, ami 0,9 százalékponttal nagyobb éves emelkedés a novemberinél. A bútorok 14,5, a konyhabútorok 15,3 százalékkal lettek drágábbak egy év alatt, az új autók ára 8,4 százalékkal nőtt és a televíziók is 7,1 százalékkal drágultak. .

A szolgáltatások díja 5,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 14,5, a járműjavítás és -karbantartás 9,6 százalékkal került többe.

Egy hónap alatt az élelmiszerek ára 1,4 százalékkal nőtt, ezen belül a tej 7,8, a tejtermékek 6,1, a száraztészta 3,4, a kenyér 3,1, a cukor 2,9, a baromfihús 2,7, a sajt 2,4, a tojás 2,3, a büféáruk 2,2, a liszt 2,0 százalékkal drágább,

a kávé 3,2, a csokoládé, kakaó 1,6 százalékkal olcsóbb lett. A tűzifa ára 1,5, a palackos gázé 3,0 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért 1,1, ezen belül a használt személygépkocsikért 2,1, az új személygépkocsikért 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Blikk: ByeAlex 20 adagnyi kokaint adott át a rendőröknek
Az énekes mellett a zenekar több tagjánál is házkutatást tartottak. Két tagot szintén kábítószer birtoklással gyanúsítják.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 14.



Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. „Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” - tette hozzá.

A Blikk most arról ír, hogy információik szerint

ByeAlex önként 5 gramm kokaint adott át a nyomozóknak, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség.

A lap azt is hozzátette: az általuk megkérdezett szakértők szerint 1 gramm piaci ára 35 ezer forint.

Ugyanakkor nemcsak őt, de zenekara két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A Blikk szerint eljárás alá vonták az együttes 45 éves „mindenesét”, Sz. Zoltánt is, aki beismerte, hogy saját fogyasztásra, barátainak ingyen, illetve értékesítésre is szerzett be kábítószert. A nyomozók gyanúja szerint egy 63 éves olasz férfi, a szórakoztatóiparban komoly érdekeltségekkel rendelkező R. Antonio is érintett az ügyben; nála 4 millió forintnyi valutát és 50 millió forint értékű luxuskarórákat foglaltak le.

Tran Dániel ügyvéd a Blikknek azt mondta, a birtoklást a törvény szabadságvesztéssel bünteti, de ha ez az első eset, csekély mennyiségről van szó, és a gyanúsított együttműködik, elterelésre küldhetik. Sikeres elterelés esetén a büntetőeljárást megszüntetik, és az illető erkölcsi bizonyítványa tiszta marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat
Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.


Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.

Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.

Barabás Richárd szerint a jogszabályi feltételt teljesítik, de a Humanisták jelöltjei arra fogják buzdítani a választókat, hogy az egyéni választókerületekben ne rájuk, hanem a Tisza Párt indulóira adják a voksukat.

„Megfelelünk a jogszabályoknak, kiállítjuk a jelölteket, majd ezek az emberek elmennek, és szépen elmondják, hogy Magyar Péter jelöltjére kell szavazni. Papíron lesznek csak jelöltek”

– részletezte a tervet, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében.

Barabás Richárd azt is elmondta, hogy szerinte a momentumosok mai vezetői kizárják azokat, akik liberális politikai alternatívát kívánnak nyújtani a választáson, és inkább a Tiszának kampányolnak.

„Szerintem azt gondolják, hogy tiszás bársonyszékek lesznek ebből, de kétlem, hogy ez így lesz”

– tette hozzá.

Cseh Katalin pedig arra a vádra reagált, miszerint a Fidesz áll mögöttük. A politikus felidézte, hogy a kormánysajtó korábban azt állította róla, hogy egy botmixeres tömeggyilkos, és drogosnak nevezték az esküvői fotói miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
VSquare: Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Hilarion metropolita, mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot
A lap szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.


Bár a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem javasolta, Hilarion metropolita mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot 2022-ben - írja a VSquare magyar és cseh forrásokra hivatkozva.

A lap úgy tudja:

a nemzetbiztonsági átvilágításokat végző az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.

Hilarion végül gyorsított eljárásban kaptam meg a magyar állampolgárságot, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárásával történt. Röviddel ezután pedig Hilarion édesanyja is magyar állampolgár lett családegyesítés jogcímen.

Gulyás Gergely a Kormányinfón annyit közölt, hogy a metropolitának is át kellett esnie a nemzetbiztonsági átvilágításon, de arról nem beszélt, hogy az milyen eredménnyel zárult.

A Hilarionnal kapcsolatos gyanút egy nemrég nyilvánosságra került videó is erősíti, amelyen Hilarion egy pisztollyal lő egy lőtéren. Oknyomozók szerint a helyszín az orosz titkosszolgálat, az FSZB moszkvai, lubjankai székháza alatt található, a fegyver pedig rendszeresített szolgálati fegyver az orosz hadseregnél és a titkosszolgálatnál is.

Hilarion tagadja a vádakat.

„Soha nem dolgoztam egyetlen titkosszolgálatnak sem...Soha nem kaptam feladatot vagy megkeresést a részükről”

– mondta a BBC-nek adott interjúban, hozzátéve: „Az egyházi szolgálat nem egyeztethető össze a titkosszolgálati munkával. Ez két egészen különböző lojalitást kíván.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szankciómentesség: „Aki fölül van, annak a szava számít” – Orbán Viktor reagált az amerikai külügyminiszter állításaira
Marco Rubio csütörtökön arról beszélt, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány ezzel szemben továbbra is mást állít.


Az múlt heti washingtoni amerikai-magyar találkozó témájával kezdődött Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban. A műsorvezető rögtön arról kérdezte a miniszterelnököt, hogyan fér össze az a két állítás, hogy az energetikai szankciókról szóló mentesség az amerikai külügyminiszter szerint egy évre szól, a magyar kormány állítása szerint viszont időkorlát nélküli.

„Aki fölül van, annak a szava számít. Az elnök van fölül. Azzal kell számolni, hogy amíg Donald Trump-nak hívják az Egyesült Államok elnökét, és nemzeti kormány van Magyarországon - legyünk szerények, mert nem rólam van szó végülis... - addig a rezsicsökkentés él. Ha bármelyik eleme ennek megváltozik, új helyzet van, akkor a rezsicsökkentésnek nuku...Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van. A bürokraták meg leírnak, amit leírnak, de annak nincs semmi jelentősége”

- fogalmazott válaszában Orbán.

Mint azt mi is megírtuk: Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány viszont eddig időkorlát nélküli mentességről beszélt, Gulyás Gergely még a csütörtöki kormányinfón is ezt állította.

Az amerikai külügyminiszter szavaira Szijjártó Péter is reagált. A magyar külügyminiszter továbbra is mást állított, mint Rubio.


Link másolása
KÖVESS MINKET: