HÍREK
A Rovatból

Titokban is lehet fotózni a kismamákat? – Novák Előd szépségversenye hatalmas vihart kavart

Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője kismama-szépségversenyt hirdetett a közösségi oldalán. A pályázat egyik kitétele azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, mivel akár titokban is be lehet küldeni várandós nőkről készült fotókat.


A Gyermek áldás nevű kismama-szépségversenyt Novák Előd jelentette be a Facebook-oldalán. A Mi Hazánk politikusának elmondása szerint a versenyt azért indítja, mert soha nem született még olyan kevés gyermek Magyarországon, mint tavaly. Szerinte az abortusz a vezető halálok, és úgy véli, az abortuszlobbi már az újszülöttek megölését is törvényesítené.

„A pályázat célja a legszebb női hivatás, az anyaság megbecsülése, a várandósság szépségének bemutatása”

– írta. Szerinte a kismamafotózás még mindig nem olyan elterjedt, mint amennyire a kismamák megérdemelnék.

A verseny nyertese 300 ezer forintos pénzjutalmat és egy hétvégét tölthet el családjával félpanziós ellátással a Kolping Hotelben. A második helyezett 200 ezer forintot és egy egynapos családi belépőt kap a makói Hagymatikum fürdőbe, ahol a belépés mellé korlátlan fogyasztás is jár. A harmadik helyezett 100 ezer forinttal és egy családi belépővel gazdagodik az Ópusztaszeri Csillagösvény Labirintus Öko Élményparkba.

A pályázati kiírás egyik mondata azonban komoly vitát váltott ki.

„A fényképpályázatra várandós nők fotói küldhetők (akár évekkel korábbiak is), de látszódhat más személy is rajta (főként családtagok). Hozzátartozóról titokban is nyújtható be fénykép, díjazás esetén előzetesen egyezteti a zsűri a megjelenést az érintettel”

– írta Novák Előd, ez a kitétel pedig a kommentszekció tanúsága szerint sokaknál kiverte a biztosítékot.

A versenyre február 17-ig lehet jelentkezni, a zsűriben pedig a Magyar Életért díj kitüntettjei fognak dönteni. A bírálók között szerepel a tízgyermekes Haraszti házaspár, feleségével a hétgyermekes Téglásy Imre az Anya-Ország Alapítvány alapítója, aki magát szereti „abortusztúlélőnek” nevezni, valamint dr. Csókay András idegsebész és felesége is – ők öt gyerekkel büszkélkedhetnek.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Tömör vaskerítéssel zárták le a hatvanpusztai birtok főbejáratát a tüntetés előtt
A független országgyűlési képviselő ellátogatott Hatvanpusztára, ahol azt tapasztalta, hogy csak hátulról lehet megközelíteni a telket. Ennek folyományaként pedig a hátsó bejárat útját gőzerővel javítják.


Hadházy Ákos szombaton ellátogatott Hatvanpusztára, ahol több képet is készített. Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében azt írta a független országgyűlési képviselő:

„Ki érti ezt? Az eddigi szakadt vászonból álló paraván helyett tömör vaskerítéssel zárták le a hatvanpusztai Pusztaverszáj főbejáratát.”

Posztjában kiemelte azt is, hogy „szegény Pusztanapkirálynak a hátsó kapun kell behatolnia, ha szeretné megtekinteni a –szerinte – »félkész mezőgazdasági üzemet«. Emiatt gőzerővel javítják az új, odavezető, kövezett utat.”

Megjegyezte továbbá: „A hátsó cselédbejáratnál áll egyébként az egyetlen »gazdasági« épület, egy archaizáló szérű.

De nem kombájnok, ekék és traktorok állnak benne (pontosabban egy kisebb traktor azért van), hanem egy markoló az útépítéshez, meg – ami sajnos nem látszik – kertészeti gépek)”

– írta bejegyzésében a politikus, aki szombaton 16 órától tüntetést tart a hatvanpusztai birtoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Éppen akkor omlott be a parajdi sóbánya egy része, amikor Magyar Péterék ott jártak
A helyiek attól tartanak, hogy a bányát már nem lehet helyreállítani, és a turizmus összeomlása hosszú távon is súlyosan érinti a települést. Magyar Péter állítása szerint egy Tisza-kormány esetén segítene a helyieknek.


Májusban az esőzések miatt a megduzzadt Korond-patak a repedéseken keresztül bejutott a parajdi sóbányába, és elárasztotta a csarnokokat. A bánya fölötti terület életveszélyessé vált, a közelben lévő wellnesst is bezárták. A helyiek szerint a turizmus gyakorlatilag megszűnt, több bolt is bezárt. Szakértők úgy vélik, a sóbánya visszafordíthatatlan károkat szenvedett, és a kráterekről drónfelvételek is készültek.

Szombaton Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Tarr Zoltán, a párt EP-képviselője is a helyszínre utazott, hogy megnézze az elöntött bányát. A bent álló víz miatt nem mehettek be, csak kívülről tekinthették meg. Elmondásuk szerint beszéltek egy szakemberrel, aki lát lehetőséget a bánya megmentésére, de nem biztos, hogy valaki megvalósítja, és kérdéses, lesz-e rá pénz.

A látogatás alatt a bánya tetejének egy része beomlott, ezért el kellett hagyniuk a területet.

A politikus a helyiekkel is találkozott, akik szerint a bánya turisztikai szempontból létfontosságú, de sokan kételkednek abban, hogy megmenthető.

Magyar Péter ígéretet tett arra, hogy egy jövőbeli Tisza-kormány a román kormánnyal együttműködve segítene. Hangsúlyozta, hogy a megoldás elsődlegesen a román kormány feladata, de uniós összefogásra is szükség lenne.

Felmerült egy új bánya nyitásának lehetősége is, ami azonban hosszú évekbe telne, így addig is megoldást kell találni a dolgozók helyben tartására.

A helyszínen egy rövid szóváltás is történt. Az M1 riportere azt kiabálta Magyarnak, hogy „a sajtó legyen szabad”, mire a politikus úgy reagált: „a sajtó és a propaganda között van különbség”. A riporter interjút kért, de Magyar azt mondta, csak élő adásban nyilatkozik, ha meghívják.

A látogatás előtt Magyar Péter találkozott Markó Bélával, az RMDSZ egykori alapítójával is, akivel a jövőről beszélgettek. A politikus közölte, hogy

a választás megnyerése esetén együttműködne az RMDSZ-szel, mert szerinte fontosak a külhoni magyarok. Hozzátette, a Vajdaságba és Kárpátaljára is szeretne ellátogatni, utóbbiba akár Orbán Viktorral együtt, „a nemzeti szolidaritás jegyében”.

Magyar Péter szerint a bánya katasztrófája óta felgyorsult Parajd lakosságának fogyása. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok ne költözzenek el, bár már találkozott olyan fiatallal, aki Budapestre készül, mert helyben nem tud megélni. A politikus szerint volt időszak, amikor „idézőjelesen fillérekből meg lehetett volna csinálni”, hogy elkerüljék a katasztrófát.

A magyar kormány korábban megduplázta a Székelyföld megsegítésére összegyűjtött támogatást, amit Magyar jó döntésnek nevezett, de hangsúlyozta, hogy a hosszú távú megoldás nem ez. Úgy véli, nem Budapestről kell megmondani, mit tegyenek a külhoni magyarok, hanem a román kormánynak kell kezelnie a helyzetet a befizetett adókból.

A sóbánya problémája szerinte Szovátától Székelyudvarhelyig hatással van a vendégforgalomra.

Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter korábban azt mondta, a katasztrófa sokkal kevesebb pénzből is megelőzhető lett volna, de emberi mulasztás történt. Ezt a magyar kormány is megerősítette. Június közepén a bányavíz a tengerénél is sósabb lett, emiatt több Maros megyei település vízellátás nélkül maradt. Fülöp Tihamér biológus szerint a helyzet a 2000-es ciánszennyezésre emlékeztet, amely akkor a Szamost és a Tiszát érintette.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Fuck Orbán!” - Ezt skandálta több tízezer ember egy lengyelországi koncerten
A Kneecap frontembere kezdte a rigmust, amit az egész tömeg átvett, miután Magyarországon nem léphetnek fel három évig.


A magyar kormány három évre kitiltotta Magyarországról a palesztinbarát Kneecap együttest nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. A döntést azzal indokolták, hogy zérótolerancia van az antiszemita gyűlöletbeszéddel szemben, így a zenekar szigetes fellépése is elmarad.

A Kneecap a katowicei koncertjén reagált a kitiltásra, írja a 24.hu.

A frontember kezdte el a „Fuck Orbán!” skandálást, amelyet a közönség lelkesen átvett, és több tízezer ember kiabálta egyszerre.

Hasonló politikai rigmusok mostanában Magyarországon is gyakran felhangzanak a fesztiválokon. A „Mocskos Fidesz!” skandálás nemrég a szlovákiai gombaszögi fesztiválon is hallható volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Azahriah: Azért ezek az egy tojásos plakátok elég aljadékok, de ti tudjátok
A zenész legfrissebb Instagram-történetben azt írta, hivatalosan is békét kötne a fideszesekkel. De azért nem hagyta szó nélkül a Nemzeti Ellenállás Mozgalom plakátjait sem.


Azahriah békejobbot nyújtana a fideszeseknek, de nem kímélte a Magyar Pétert támadó plakátokat. A zenész legújabb Instagram-történetében azt írta: „hivatalosan is békét szeretnék kötni a fideszesekkel”. Hozzátette, hogy bár sok mindenben eltérhet az emberek véleménye, ez nem lehet ok egymás bántására.

„Hol tudom ezt a békepaktumot benyújtani? Valami kormányinfón valaki kérdezze már meg, hogy van-e ilyen opció”

– írta, majd zárójelben megjegyezte: „azért ezek az egy tojásos plakátok elég aljadékok, de ti tudjátok”.

Ezzel a Nemzeti Ellenállás Mozgalom kampányára utalt, amelyet Apáti Bence indított Magyar Péter lejáratására. A 24.hu cikke szerint júliusban csak a Facebookon 93 millió forintot költöttek olyan hirdetésekre, amelyek Magyar Pétert és Volodimir Zelenszkijt úgy ábrázolják, mint két tojást.

Azahriah a fideszes szavazók „levéglényezése” óta rendszeresen a kormánypárti megszólalók célpontja. Az elmúlt időszakban többek között Dopeman, Nagy Feró, Pataky Attila és Németh Balázs is üzent neki. A Google Trends adatai szerint azonban a „véglényezés” jóval kisebb figyelmet kapott, mint az énekes közelgő koncertjei.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: