A Tisza alelnökei is versenybe szállnak: mutatjuk, milyen fideszes ellenfeleik lehetnek a körzetükben
Ahogy megírtuk, a TISZA Párt hétfő estétől kezdődően bemutatta azokat a lehetséges képviselőjelölteket, akik a 2026-os választáson indulhatnak a párt színeiben. Majdnem minden választókerületben három jelöltet neveztek meg, a végső induló személyéről pedig egy kétfordulós előválasztás dönt: először a párt belső közösségei, a Tisza Szigetek tagjai szavaznak, majd egy nyílt online voksolás következik. A végleges jelöltek listáját november 30-án hozzák nyilvánosságra.
A jelöltek között vannak a Tisza vezetői is. Magyar Péter elnök Budapest 3-as számú választókerületében, Hegyvidékben indul. Párton belüli vetélytársa nincs, így ő az egyetlen biztos tiszás képviselőjelölt. Ebben a körzetben a Fidesz Steiner Attila energiaügyi államtitkárt indítja.
Tarr Zoltán, a párt EP-képviselője és alelnöke Soroksáron, Budapest 16-os számú, átrajzolt választókerületében indul a jelöltségért. Személye azért különösen érdekes, mert a Fidesz az ő egyik kijelentésére alapozta a TISZA Pártot adóemeléssel vádoló kampányát, miután egy etyeki fórumon azt mondta: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.
Tarr Zoltán tavaly áprilisban, a Kossuth téri tüntetésen lett országosan ismert, ahol a kegyelmi ügy kapcsán bírálta Balog Zoltán református püspököt. „Mi, reformátusok, meg fogjuk oldani a Balog-ügyet” – jelentette ki a volt református lelkész, zsinati tanácsos, akit a beszéde után elbocsátottak állami munkahelyéről.
A körzetben várhatóan a fideszes Földesi Gyula lesz az ellenfele, aki az előző három választáson alulmaradt az MSZP-s Hiller Istvánnal szemben a pesterzsébeti központú kerületben.

Radnai Márk a párt másik alelnöke Esztergomban, a Komárom-Esztergom 2-es választókerületben szállna harcba tiszás jelöltként. A rendező-színész elmondása szerint egy telefonhívással került kapcsolatba Magyar Péterrel, aki a tavaly március 15-i eseményének megszervezésére kérte fel. „48 órával a március 15-i esemény előtt kaptam egy telefonhívást, hogy mit csinálok péntek délután. Mondtam, hogy megyek ki a tüntetésre. Meg is rendeznéd? – jött a kérdés. Mondtam, hogy igen.”
Radnai korábban a Korhatáros szerelem és a Drága örökösök című sorozatokat rendezte, 2015-ben pedig azzal került a hírekbe, hogy egy negatív kritika miatt megfenyegette Koltai Tamás színikritikust, hogy eltöri az ujjait. Apja, Radnai László kommunikációs tanácsadóként korábban dolgozott az SZDSZ-nek, az MSZP-nek, a Fidesznek és a Jobbiknak is.
Az esztergomi körzetet 2022-ben a fideszes Erős Gábor közel 50 százalékos eredménnyel nyerte meg, várhatóan 2026-ban is őt indítja a kormánypárt.

A harmadik alelnök, Forsthoffer Ágnes Veszprém vármegye 2-es számú választókerületében lehet tiszás képviselőjelölt, ami nem meglepő, hiszen Balatonfüreden él a családjával. A turisztikai szakértőként ismert közgazdász 19 éve vezeti a családi szállodavállalkozást. Magyar Péter Kötcsén mutatta be őt a párt új arcaként, ezt követően jelentette be alelnöki megbízatását. Forsthoffer Ágnes vezeti a Tisza Szigetek közösségét is. Fideszes ellenfele várhatóan Kontrát Károly lesz a balatonfüredi központú körzetben, aki 2022-ben 50,99 százalékkal győzött itt.