Friss kutatás: Hiába vezet a Tisza Párt, a magyarok többsége Orbán Viktor győzelmére számít
Bár a Tisza Párt továbbra is vezet a Fidesz előtt, a magyarok többsége mégis Orbán Viktor hatalmon maradására számít a 2026-os választáson.
– derül ki a Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készült friss, decemberi felméréséből.
Novemberhez képest a biztos szavazók között mindkét párt erősödött: a kormánypárt támogatottsága 32-ről 34-re, a Tiszáé pedig 37-ről 38 százalékra emelkedett.
Eközben csökkent a bizonytalanok aránya: a teljes népességben 31-ről 29 százalékra, míg a biztos szavazók, de még ingadozó pártválasztók körében 20-ról 17 százalékra. Pulai András, a Publicus stratégiai igazgatója ezt a választás közelsége mellett a Fidesz „szívóhatásával” magyarázta, szerinte a kormánypárt kampányintézkedéseivel visszanyerhette elbizonytalanodott szavazóinak egy részét. „A Tisza pedig nagyjából csúcson van” – fogalmazott Pulai, aki hozzátette: a Szőlő utcai botránysorozat nem feltétlenül ártott a Fidesznek, mert a kormánypárti szavazók ezt valószínűleg nem tartják olyan súlyúnak, mint a kegyelmi ügyet. Pulai szerint az erőviszonyok érdemben nem változtak az őszhöz képest. „Hibahatáron belüli eltolódásokról beszélünk” – értékelte az eredményeket.
Máshogy alakulnak viszont az arányok, ha az a kérdés, ki milyen kimenetelre számít:
Budapesten a többség (51 százalék) biztos a változásban, a falvak lakosságának fele viszont nem számít változásra, és csupán 25 százalékuk gondolja, hogy Orbán Viktor négy hónapon belül megbukik.
A kormányváltást akarók 69 százaléka valamilyen ellenzéki együttműködést támogatna, és csak 21 százalékuk szeretne kizárólag tiszás politikusokból álló kormányt. A pártválasztásukban bizonytalan ellenzékiek 63 százaléka is az összefogást tartja célravezetőnek, míg 19 százalékuk ezt egyáltalán nem tartja szükségesnek.
Jelen állás szerint frakciót alakíthatna a Mi Hazánk és a DK is, őket a biztos szavazó pártválasztók 5-5 százaléka támogatja. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékkal kiszorulna az Országgyűlésből. A 21 Kutatóközpont mandátum-kalkulátora a Publicus friss számai alapján a Tiszának 110, a Fidesznek 79, a DK-nak és a Mi Hazánknak pedig 5-5 mandátumot szerezne egy most vasárnapi választás után.