Kutatás: A Fidesz szavazóinak 12 százalékát szívta el a Tisza Párt
A Tisza Párt a korábbi szavazótáborok mindegyikéből képes volt választókat elszívni, nemcsak az ellenzéki összefogásból, de a Fideszből és a korábban nem szavazók soraiból is, ami magyarázatot ad a rekordmagas részvételre. Ez derül ki a 21 Kutatóközpontnak a Telexen közzétett, a választást megelőző napokban, április 8. és 11. között készített felméréséből.
A két évvel ezelőtti közös ellenzéki listára szavazók túlnyomó többsége, 87 százaléka szintén a Tiszát választotta. A párt a korábban passzív állampolgárokat is mozgósította: a 2022-ben nem szavazók 30 százalékát győzte meg, míg a Fidesz ebből a csoportból 9 százalékot tudott megszólítani.
A választói döntések mögötti okokat is vizsgálták. A kormányváltást akarók leggyakrabban a korrupciót, a lopást és a NER rendszerét jelölték meg indokként. A kormánnyal, a Fidesszel vagy Orbán Viktorral való elégedetlenség 13 százalékuknál, az ország általános közállapota pedig 11 százalékuknál volt döntő tényező.
A választói hangulat megváltozását már korábbi felmérések is jelezték, amelyek szerint a választás előtt már többen hittek a kormányváltásban, mint a Fidesz győzelmében. Ezt a kormánykritikus attitűdöt erősítette a széles körű bizalmatlanság a választás tisztaságával szemben is.
Ezzel szemben a kormánypárti szavazók 21 százaléka azért voksolt a Fideszre, mert alapvetően elégedett volt a kormány munkájával. Minden ötödik kormánypárti a biztonságot – legyen az anyagi, fizikai vagy a kiszámíthatóság – emelte ki döntése okaként. A Fidesz kampányának fő üzenetét, a békét a válaszadók 9 százaléka jelölte meg.