HÍREK
A Rovatból

„Ehhez a fércmunkához nincs közöm” - Surányi György nem érti, hogy írhatták le a nevét a Tisza Párt állítólagos adótervével kapcsolatban

A volt jegybankelnök szerint soha életében nem is találkozott a dokumentum állítólagos főszerzőjével. Az iratra a Fidesz máris kampányt épít, miközben a TISZA rágalmazás miatt tesz feljelentést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. december 03.



Mesterséges intelligencia írhatta azt a TISZA Pártnak tulajdonított adótervezetet, amelyre hivatkozva a Fidesz kampányt indít, a dokumentumban szereplő források és szerzők egy része pedig egyszerűen nem létezik – számolt be róla az RTL Híradó. A riportban egy informatikai szakértő két speciális szoftverrel is megvizsgálta az iratokat, amelyek 80, illetve 100 százalékban mutattak ki MI-generált tartalmat. Az ügyben megszólalt Surányi György volt jegybankelnök is, akit a kormánymédia szintén a szerzők között emlegetett.

Az egész botrány az Indexen megjelent cikkekkel robbant ki, amelyek egy több száz oldalas „konvergenciaprogramra” hivatkozva azt állították, a TISZA Párt megválasztása esetén brutális adóemelésre, többek között háromkulcsos, 15, 22 és 33 százalékos személyi jövedelemadó bevezetésére készül, évi 1300 milliárd forintos pluszbevételi céllal. A TISZA Párt ezt következetesen tagadta.

A kormánypárti sajtó szerint a dokumentumot Dálnoki Áron vezetésével Lengyel László és Felcsuti Péter közgazdászok írták, sőt, Surányi György nevét is bedobták. A Híradó által megkeresett Lengyel és Felcsuti is cáfolta, hogy bármi közük lenne az anyaghoz. Surányi György pedig kamerák előtt fakadt ki.

„Dálnokival én életemben nem találkoztam, nemhogy beszéltem volna vele” – reagált a volt jegybankelnök, aki fércmunkának nevezte az egész irományt, majd hozzátette:

„Én soha nem vettem részt ilyen dokumentum elkészítésében. Nem vagyok a TISZA Párt szakértője, nem vagyok a tanácsadója. Sem a TISZA Párt valódi programjához nincs közöm, sem ehhez a fércmunkához.”

A dokumentum alján állítólag Lengyel László és Felcsuti Péter aláírása is szerepel. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza szerint komoly következményei lehetnek, ha valakinek a nevével és aláírásával visszaélnek. „A szignó és az aláírás személyes adatnak tekinthető. Akiknek átemelték a szignójukat ide, fordulhatnak egyrészt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz. Másrészt személyes adattal visszaélésért feljelentést is tehetnek, illetve akár személyiségi jogi pert is fontolóra vehetnek” – magyarázta Döbrentey Dániel.

A dokumentum hitelességét tovább rontja az informatikai szakértő elemzése. „Két ilyen AI-detektor is magas arányban – 80 százalék felett, illetve 100 százalékban – észlelte az MI-tartalmat a dokumentumban” – mondta Péter-Kovács Zoltán.

Az ügyre a politika is azonnal rámozdult. A Fidesz kedden jelentette be, hogy átfogó kampányt indítanak a TISZA Párt állítólagos megszorító csomagjáról. Erre reagálva a TISZA Párt szerdán jogi lépéseket helyezett kilátásba.

„Feljelentést tettünk rágalmazás minősített esete miatt. Elindítjuk a Fidesz által mesterséges intelligenciával készített, illetve a propagandában megjelentetett hazugságok miatt a szükséges sajtó-helyreigazítási eljárásokat”

– közölte Magyar Péter.

A TISZA Párt gazdaságpolitikusa, Kármán András szerint a dokumentum már alapjaiban hibás, hiszen egy konvergenciaprogram nem 9, hanem 4 évre szól, és sem tartalmilag, sem formailag nem hasonlít a párt valódi javaslataihoz.

Az ügyben a Nemzeti Választási Iroda egyelőre nem tehet semmit, közlésük szerint a kampányidőszakban közzétett tartalmakkal kapcsolatos bejelentéseket csak a szavazás napja előtti 50. naptól fogadják.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: A Fidesz belső mérése szerint is vezet a TISZA
Az oknyomozó újságíró egy titkos felmérésről ír, amely hatalmas különbséget mutat a két párt között. Ezzel próbálják felrázni az elbizakodott jelölteket a pártban egy forrás szerint.


Egy fideszes belső mérés szerint 41–31-re vezet a Tisza Párt a teljes népességben – erről írt a Facebookon Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró. Szerinte ahogy közeledik az április 12-i országgyűlési választás, a Fidesz táborában ellentmondásos üzenetek keringenek a verseny állásáról. Mint írja,

míg a kormányközeli kutatók kényelmes Fidesz-előnyt jeleznek, és a propaganda győzelemről beszél, addig maga Orbán Viktor és Lázár János is a szoros versenyre és a mozgósítás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az újságíró szerint a szoros verseny képét erősítette Rényi Pál Dániel elemzése is, aki egy belső mérésre hivatkozva írt arról a 444-en, hogy a Tisza Párt a hibahatáron túl is megelőzi a Fideszt. A riport szerint a kormánypárt „kommandó-üzemmódra” állt át a mozgósítás érdekében, mert a belső köreiben sem beszélnek magabiztos Fidesz-vezetésről.

Panyi Szabolcs hozzáteszi, hogy hozzá is eljutottak olyan információk, melyek arra utalnak, hogy a Fidesz komoly gondokkal küzd.

„A forrásom nem tudta pontosan megmondani, mikor zajlott az adatfelvétel, de egy újabb fideszes belső felmérés a teljes népesség körében 41 százalékra mérte a Tiszát, míg a Fideszt 31 százalékra.

Kiemeli, hogy „ez még nagyobb különbség, mint amit a független kutatók – például a Medián (40–33) vagy a 21 Kutatóközpont (35–28) – legutóbb mutattak ebben az összehasonlításban.

A forrás szerint ezeket a belső számokat egyes helyi fideszes jelölteknek is bemutatták, hogy munkára ösztökéljék őket, és ezzel az információval is ellensúlyozzák a hivatalos kommunikáció által keltett elbizakodottságot”

– idézi forrását Panyi.

Azt is írja, hogy beszélt több kormányközeli forrással is, akik azzal érvelnek, hogy

ha a Fidesznek sikerül három-négy pontra csökkentenie a hátrányát, a választási rendszer sajátosságai miatt – a választókerületi torzításoktól a külhoni szavazatokig – még akkor is parlamenti többséget szerezhetnek.

Az újságíró szerint ez azonban jelenleg „vágyvezérelt gondolkodásnak” tűnhet, különösen a Fidesz kampányát az elmúlt időszakban kísérő „bakik, botrányok és sorozatos következetlenségek” fényében.

A független közvélemény-kutatók legutóbbi publikált adatai ennél kisebb, de szintén Tisza-előnyt jeleznek: a 21 Kutatóközpont 35–28-at, míg a Medián 40–33-at mért a teljes népesség körében. Ezzel szemben a kormányközeli intézetek, mint a Nézőpont Intézet vagy az Alapjogokért Központ, továbbra is Fidesz-előnyt kommunikálnak.

A felvetés, hogy a Fidesznek akár kevesebb szavazattal is meglehet a parlamenti többsége, a magyar vegyes választási rendszerre épül. A rendszer 106 egyéni választókerületi és 93 listás mandátumot ötvöz, a „győzteskompenzáció” pedig a nyertes jelöltekre leadott többletszavazatok egy részét is a pártok listás eredményéhez adja. Elemzések szerint ez a struktúra aránytalan mandátumbónuszt adhat a legerősebb egyéni körzeti teljesítményt nyújtó pártnak. Ezt a dinamikát tovább árnyalják a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, levélben szavazó külhoni magyarok, akik csak pártlistára adhatják le voksukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy már azt is tudja, hogy hívják az „eltűnt” hatvanpusztai zebrákat
A politikus egy titkos dokumentumra hivatkozik, amiből a neveket tudja. Szerinte a bicskei rendőrök nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban arról ír, hogy állítólag egy hozzá eljuttatott dokumentumból már a hatvanpusztai zebrák nevét is tudja.

„Csak azt nem tudjuk, hogy Szuszi (az egyetlen kanca) , Pizsi, Pulcsi, Lolka, Bolka, Pacsi, Bendegúz és Tihamér közül hányan vannak még életben, és a maradékukat melyik közeli állattartó telepre vitték”

– írja a képviselő, aki szerint az állatok „az eszement, abszurd rendszer szimbólumává váltak”.

A politikus felidézi, hogy a bicskei rendőrök szerinte nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról, annak ellenére, hogy szerinte többen is állították, hogy egy részüket levadászták.

Hadházy azt is írja, egy forrása azt javasolta neki, hogy a Nébih-nél érdeklődjön, a hatóság lóinformációs rendszere szerint megvannak-e még a "csíkos lovak".

„A zebrák ugyanis lovaknak számítanak, szerepelniük kell az adatbázisban. Az zavarba ejtő, hogy a lebutított, a Lótenyésztők Szövetsége honlapján elérhető nyilvános rendszerben nem szerepelnek, pedig néhány más zebra megtalálható ott” – fejti ki.

A képviselő állítja, az általa kapott, neveket tartalmazó dokumentum hiteles, és

szerinte az, hogy az állatok nem szerepelnek a nyilvános rendszerben, jelentheti azt, hogy „tényleg levadászták őket, de azt is, hogy csak valamiért nem kerültek át a Nébih adatbázisából.”

A politikus szerint lehetséges, hogy a hatóság nem fog válaszolni neki, és hozzáteszi, hogy az adatbázisban való szereplés sem jelenti azt, hogy az állatok biztosan élnek. Ő inkább abban bízik, hogy a helybéliek segítenek majd tisztázni az állatok sorsát. Azt írja, aki állítása szerint tudja, hová vitték a megmaradt állományt, nem meri elmondani.

A Mészáros-csoport korábban azt közölte, hogy az állatokat kedvtelésből tartják, nem vadásznak rájuk.

A Szeretlek Magyarország is beszámolt arról, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság – Hadházy január közepi feljelentése nyomán – elutasította a nyomozást állítkínzás ügyében. Hadházy megjegyezte, hogy a zebra nem szerepel a vadászható fajok listáján, így lelövése állatkínzásnak minősülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója
A halálhírt egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte. Kontra György 2015 óta volt az MTVA munkatársa, ahol országos ismertségre tett szert.


Elhunyt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A halálhírt február 6-án egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte a közösségi oldalán.

Pályafutása során dolgozott az egykori Sirius Rádiónál, valamint a Kiskun és a Trió TV-nél is. 2011 és 2014 között a kiskunfélegyházi Rádió Smile hírszerkesztője és hírolvasója volt,

2015-ben pedig az MTVA-hoz került, ahol az M1 Híradó bemondójaként vált országosan ismertté.

A közmédia egy 2020-as, az M1 megújult arculatáról szóló anyagában idézték fel egyik jellegzetes beköszönését: „Kontra György vagyok, jó reggelt kívánok.” Halálának körülményeiről egyelőre nem közöltek részleteket.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azt ígéri, megnyitja mindenki előtt a Karmelitát, rögtön a kormányváltás után
A Tisza Párt elnöke egy választási ígéretet tett közzé Facebookon. Azt írja, hogy „a rendszerváltás első napjaiban” nyilvánosan látogathatóvá teszik az egykori karmelita kolostort, amely jelenleg a Miniszterelnökségnek ad helyet.


Rövid üzenettel jelentkezett pénteken a Facebookon Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt írta,

„a rendszerváltás első napjaiban megnyitjuk a magyar emberek előtt a Karmelita Palotát”.

A budai Várban található Karmelita kolostor 2019 óta a miniszterelnök irodájának és a kormányüléseknek a helyszíne.

Az átalakításának költségei és reprezentatív funkciója régóta politikai viták tárgya, a kormányzati kommunikáció puritánnak nevezi, míg a kritikusok szerint a hatalom elkülönült szimbóluma lett.

Magyar Péter a beszédeiben és posztjaiban többször hivatkozott a Karmelitára, mint a jelenlegi hatalom és rendszer egyik szimbólumára. 2025 decemberében hatalmas tömeggel vonult az épület és a szomszédos Sándor-palota elé, ahol azt ígérte, hogy egy választás után a gyerekekkel együtt fog ünnepelni a Karmelitában és a Sándor-palotában is.

Magyar Péter korábban arról is beszélt, hogy a Karmelita a személyes történetében is szerepet játszott. Állítása szerint 2020-ban Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyeztetett ott a válásának ügyében. Magyar elmondása szerint ekkor diplomáciai állást is felajánlottak neki, amit visszautasított.

Egyelőre Magyar Péter a Karmelita megnyitásáról szóló, és ehhez hasonló időnkénti megszólalásain kívül nem sokat tudunk arról, hogy milyen ígéretekkel vág neki a Tisza a 2026-os választásnak. A párt viszont szombaton bejelenti hivatalos kormányprogramját.


Link másolása
KÖVESS MINKET: