Belebukott a tömeges leépítésbe a Washington Post vezérigazgatója
Alig három nappal azután, hogy a The Washington Post a teljes állományának csaknem egyharmadát elbocsátotta, szombat este váratlanul lemondott Will Lewis, a lap kiadója és vezérigazgatója. A hírt egy belső e-mailben közölte, amelyet a The Guardian szerzett meg.
Távozása azt a február 4-i döntést követi, amellyel a Post költségcsökkentésre hivatkozva leépítette a személyzetének csaknem egyharmadát, köztük legalább 300 újságírót.
„A megbízatásom alatt meghozott nehéz döntések azt a célt szolgálták, hogy a Post fenntartható jövője biztosított legyen, és még hosszú éveken át naponta milliók számára közöljön magas színvonalú, pártatlan híreket” – indokolta a korábbi lépéseket búcsúlevelében.
Lewist élesen bírálták, amiért nem jelent meg azon a megbeszélésen, ahol a leépítéseket bejelentették. Kritika érte amiatt is, hogy egy volt sportújságíró fotót közölt róla a vasárnapi Super Bowlt megelőző ünnepségekről, miközben a lap korábban nagyrészt felszámolta a sportrovatát. Matt Murray főszerkesztő egy múlt heti interjúban még védelmébe vette a távolmaradó vezetőt.
– mondta a Fox Newsnak.
Helyét ideiglenesen Jeff D’Onofrio veszi át, aki csak júniusban csatlakozott a céghez pénzügyi igazgatóként. „Ez kihívásokkal teli időszak minden médiaszervezet számára, és sajnos a Post sem kivétel. Megtiszteltetés számomra, hogy megbízott kiadóként és vezérigazgatóként átvehetem az irányítást, és újságírásunk erejét iránymutatónknak tekintve fenntartható, sikeres jövő felé vezethetem a lapot” – írta.
A lapot 2013 óta tulajdonló Jeff Bezos közleményében az új vezetői csapatot méltatta, de Will Lewis munkájára nem tért ki.
A távozás éles reakciókat váltott ki. „Will tud brit bájt árasztani és ért a ‘felfelé menedzseléshez’, de végső soron az eredmények számítanak. Minden kezdeményezése kudarcot vallott, és soha nem talált módot arra, hogy növelje a Post olvasótáborát” – mondta Glenn Kessler, a lap egy volt újságírója. A Post dolgozóinak többségét képviselő szakszervezet még élesebben fogalmazott: „Will Lewis távozása rég esedékes volt. Öröksége egy nagy amerikai újságírói intézmény megsemmisítésének kísérlete lesz. Jeff Bezosnak azonnal vissza kell vonnia ezeket a leépítéseket, vagy el kell adnia az újságot olyasvalakinek, aki hajlandó befektetni a jövőjébe.”