HÍREK
A Rovatból

„Örökre a szívünkben él majd tovább!” - Sorra búcsúznak a gyerekeiktől a texasi villámárvíz áldozatainak szülei a közösségi médiában

A 99 éves Camp Mystic teljesen megsemmisült. A mentési munkálatok még tartanak, miközben újabb villámárvizekre figyelmeztetnek.


Szombatig már 27 ember életét követelte a súlyos áradás Texas államban, köztük kilenc gyermek is meghalt. A halottak között négy kislány is van, akik a Camp Mystic nevű keresztény lánytáborban nyaraltak. Renee Smajstrla (8), Sarah Marsh (8), Janie Hunt (9) és Lila Bonner neve is szerepel az áldozatok között, akiket a megáradt Guadalupe folyó sodort el, írja a New York Post.

A Camp Mystic egy közel százéves tábor, ahol évente több száz, 7 és 17 év közötti lányt fogadnak. A létesítmény két helyszínen működik a Guadalupe folyó mentén. A tragédia péntek hajnalban történt, amikor a folyó 45 perc alatt több mint 8 métert emelkedett – ekkor sokan még aludtak.

A legtöbb gyereket csütörtökön evakuálták, a többieket pénteken mentették ki a texasi vadőrök. Az árvíz olyan erővel csapott le, hogy egyes gyerekeket a faházaikkal együtt sodorta el. Összesen 858 embert mentettek ki, közülük nyolcan megsérültek.

Az egyik kislány nagybátyja a közösségi médiában jelentette be a tragikus hírt: „Renee-t megtalálták – bár nem így reméltük, a közösségi médiás megosztások valószínűleg segítették a mentőket abban, hogy gyorsan azonosítsák.” A család egy korábbi fotót is megosztott a mosolygó kislányról, hozzátéve: „Örökké Camp Mysticben fogja élni az álmait.”

Debbie Ford Marsh szintén a Facebookon írt unokájáról:

„A mi drága Sarah-nk elment! Áldottnak érezzük magunkat, hogy életünk része volt ez a gyönyörű, energikus kislány. Örökre a szívünkben él majd tovább!”

Lila Bonner családja közleményt adott ki, amelyben „elképzelhetetlen fájdalomról” írtak. „Fájdalmunkat megosztjuk mindazokkal, akik szerették őt, és szüntelenül imádkozunk” – áll a nyilatkozatban.

Janie Hunt holttestét is megtalálták. Édesanyja pénteken még arról beszélt a CNN-nek, hogy nem tud semmit a lánya hollétéről, csak reménykednek.

Annie Flack, egy másik táborozó, szerencsésen megmenekült. Édesanyja elmondta, hogy lánya szombaton már otthon volt. „Sok család még mindig keresi a gyerekét vagy a barátait. A lányunk jól van, a fiunk is jól van. A lánytábor kiürítése jól megszervezett és hatékony volt” – nyilatkozta Ashley Flack, aki hozzátette: „Gondolatban és lélekben azokkal vagyunk, akik még mindig keresik a gyerekeiket. Szerintünk most rájuk kell irányulnia a figyelemnek.”

A Heart O’ The Hills nevű közeli tábor is érintett volt a tragédiában. Bár éppen zárva tartott, az igazgató, Jane Ragsdale a helyszínen tartózkodott, amikor jött az ár. A tábort működtető csapat megerősítette halálhírét. „Gyászolunk egy nőt, aki emberek ezreinek életére volt hatással, és aki maga volt az erő és a határozottság megtestesítője” – írták a Facebookon. Ragsdale 1976 óta volt társtulajdonos, korábban pedig maga is táborozott és segítőként dolgozott.

Dalton Rice, Kerrville városvezetője azt mondta:

„Rengeteg nagyszerű ember van ebben a közösségben, akik gyorsan reagáltak, és életüket adták mások megmentéséért – köztük táborvezetők is.”

A környező táborok táborozóit is számba vették, senki nem tűnt el, de sokan elszigetelődtek az utakat elöntő víz miatt. „Tudjuk, hol vannak, és ellátjuk őket élelemmel, vízzel, egyéb szükséges dolgokkal. Most az a feladat, hogy biztonságosan átjuttassuk őket a megáradt patakokon és vízfolyásokon más menedékhelyekre” – tette hozzá Rice.

A Kerr megyei bíró, Rob Kelly megerősítette, hogy a táborhelyeken nincs riasztórendszer. A helyi hatóságok péntek reggel 4 órakor adtak ki figyelmeztetést.

Greg Abbott, Texas állam kormányzója péntek este közölte, hogy az áldozatok száma már 24, köztük gyerekek is voltak. Nem árulta el, hogy a Camp Mystic táborozói is köztük vannak-e. A keresés szombaton is folytatódott, miközben újabb esők érkeztek a térségbe. A hatóságok figyelmeztettek: újabb villámáradásokra is számítani kell San Antoniótól egészen Wacóig a következő 24–48 órában.

Donald Trump elnök a közösségi médiában reagált a történtekre. „Melaniával együtt imádkozunk minden családért, akit ez a borzalmas tragédia érintett. Hősies mentőegységeink a helyszínen vannak, és teszik a dolgukat. Isten áldja a családokat, és Isten áldja Texast!” – írta a Truth Socialon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket
A politikus azt is elmondta: minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia.


Magyar Péter a TISZA Párt kongresszusán ismrette azokat a főbb témákat, amelyekkel a választás után hatalomra kerülő TISZA-kormány elsők között foglalkozna. Azt is elmondta, hogy terveik megvalósításához milyen pémnzügyi forrásokat használnának fel.

A pártvezető beszéde végén üzent Orbán Viktornak is, azt javasolta:

a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket.

Azt szeretné, ha a miniszterelnök nem adósítaná el még jobban az országot. Szerinte ugyanis Orbán már bármilyen feltétetellel, uzsorakamatra is hitelt venne fel. Mert - szerinte - a kormányfőnek már az is belefér, hogy évtizedekre eladósítsa az országot. Hiszen osztogatni készül, de már nincs miből. A tiszás vezető úgy tudja, hogy a kormány kínai és közel-keleti forrásból venne fel 2000 milliárd forintos hitelt. Ez azonban hatalmas terhet jelentene évekre a költségvetésnek.

Ezért azt üzente:

Van egy rossz híre Orbánnak, Tiborcznak és Mészárosnak, a hitelfelvételek helyett mától nyugodtan betolhatják a lopott vagyonukat a közös kasszába.

A TISZA-kormány által felállítandó új hivatal ugyanis a mai naptól felvett hiteleket, gazdasági károkat visszaszerzi. Ne a magyar emberek fizessék meg a jelenlegi kormány döntéseinek következményeit. Ezért minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia - közölte Magyar. Az álljon helyt mindenért, akik meggazdagodtak ebben a rendszerben - tette hozzá.

Majd azt mondta: „A TISZA útja nem a gyűlölet, hanem a remény útja. Egy valóban közös út, ahol újra közösen kimondhatjuk azt a szót, hogy hazaszeretet”. Magyar közölte, hogy mindenkire szükség van, és azt kérte, ne csak nézői legyenek a változásnak, hanem vegyenek részt a rendszerváltásban, ne csak figyeljenek, hanem cselekedjenek is, mert a haza így tud majd működni.

Végül azt kérte: "legyen ez a pillanat egy közös eskü is, hogy többet nem hátrálunk meg. Nem adjuk fel. Ha elindultunk a működő Magyarország útján, akkor azon menjünk is végig. Ma egy rendszerváltás zajlik, gyertek velünk, csatlakozzatok hozzánk. Mert Magyarország nem várhat tovább".

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a TISZA Párt kongresszusa, az Út a működő országhoz rendezvény Nagykanizsán
Az eseményen Magyar Péter is beszédet mondott. Szó volt az oktatásról, a lakhatásról, a vagyonvisszaszerzésről, a devizahitelesekről is. A végén pedig a TISZA pártvezére üzent Orbán Viktornak is.


Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.

Az eseményen szó volt a lakhatási gondokról, a vasútfejlesztésről, az oktatásról, egészségügyről, a vagyonvisszaszerzési hivatalról és Nemzeti Bankról, a devizahitelesekről is.

Képgaléria: A TISZA Párt kongresszusán (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.


Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, aki a mozgósítása után kórházba került, majd rövidesen meghalt
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.


Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.

Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.

Az ügyről Rácz András is elmondta a véleményét.

Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.

Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.

VIDEÓ: Az elhunyt kárpátaljai magyar férfiról

A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: