HÍREK
A Rovatból

„Tarts ki, mindent megteszünk, hogy megmentsünk” – elkeseredetten próbálják evakuálni a katonákat feleségeik a mariupoli acélműből

A katonafeleségek mindennap félnek, hogy az volt az utolsó üzenet váltás a férjeikkel. Borzasztó körülmények között rekedtek a katonák, nincs ivóvíz, élelem és orvosi segítség sem.

Link másolása

Az Azovsztal acélművekben zord körülmények között védik utolsó erejükkel az ukrán katonák országukat, míg az oroszok folyamatos ostrom alatt tartják őket. A bent rekedt katonák feleségei és élettársai megpróbálnak segítséget kérni más országoktól, hogy kimenthessék harcoló párjaikat – írja a The Guardian.

Már két hete szorultak az orosz blokád alá az ukrán védők. Az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának a civilek evakuálására tett kísérlete sikerrel járt, és a jelentések szerint szombaton további 50 embert vittek ki Azovsztal területéről.

„Kitartás” – írta Denisz Prokopenko, az ukrán Azov-ezred parancsnoka a feleségének, Katerynának küldött legutóbbi WhatsApp-üzenetében az ostromlott Azovsztal acélműből, az ukrán Mariupol kikötővárosból.

A Guardiannek nyilatkozott Kateryna és három másik katonafeleség a kelet-lengyelországi Krakkóból. A 27 éves nő most mindent meg akar tenni, hogy ne a pénteki üzenet legyen párjával utolsó párbeszéde.

A 2000 katona számára, akik közül 700 állítólag sérült, a remény egyre jobban fogy, amit a katonáktól ritkábban érkező üzenetek kegyetlenül igazolnak. „Az utolsó üzenet tegnap érkezett” – mondja Kateryna a 30 éves férje által küldött SMS-ről.

„Tarts ki, mindent megteszünk, hogy megmentsünk”

- válaszolta legutóbb szerelmének a tehetetlen nő.

Kateryna a többi katonafeleséggel és a nemzetközi szervezetekkel együtt, az acélgyárban szenvedő és haldokló utolsó katonák kivonására szólít fel. Nem adják meg magukat a védők, mert úgy érzik esélyük sincs az emberséges bánásmódra. Úgy gondolják, hogy a nemzetközi közösségnek kötelessége megakadályozni a mészárlást.

„A körülmények szörnyűek, teljes blokád van, nem tudnak vizet, élelmet vagy bármi mást szállítani. Megosztják az ellátmányt a civilekkel, akik szintén ott vannak. Nem kapnak orvosi segítséget”

- mondja Kateryna.

A borzasztó körülményeket tetézi, hogy a bajtársaik holttestét sem tudják hol tárolni, a hűtőszekrények nem működnek. Egy másik elkeseredett feleség Julia Fedosjuk, akinek férje, a 29 éves Arszenyij szintén az acélműben rekedt, így nyilatkozott a riporternek:

„Ahogy a dolgok állnak, már csak öt napjuk van hátra. Azt is mondta a férjem, hogy van két sebesült katona, akik 24 órán belül meghalhatnak. Sérült szerveik vannak, üszkösödésük, ami két hónapja egyre rosszabbodik. Nincs gyógyszer. Néhányuknak szepszise, nekrózisa van, és rengeteg vért vesztettek.”

A katonafeleségek azt mondták, a dunkerque-i evakuálás inspirálta őket. Szeretnék megmenteni párjaikat, de szerintük ez egy erős ország bátor fellépése nélkül lehetetlen, így várják a nemzetközi segítséget.

„Azov az oroszok számára vörös rongy, gyűlölik őket. Ha Azovból származol, nincs esélyed arra, hogy egészségesen vagy élve térj vissza... Úgy gondoljuk, hogy kormányunk több politikai és diplomáciai lépést tehetne, többet beszélhetnének erről”

– nyilatkozta az egyik feleség.

A 25 éves Anna Naumenko szintén aggasztó hangüzenetet kapott a párjától, Dimitrovtól:

„Nincsenek fájdalomcsillapítók, a leszakadt végtagú emberek számára sem. Nagyon kevés antibiotikum van, és a legtöbbet csak műtéteknél használják. Mesélt nekem egy hároméves kislányról is, aki az Azovsztalban él. Elvesztette a szüleit, és sok ilyen gyerek van a bunkerekben. Körbe-körbe szaladgál, és csipkedi a katonákat, azt mondogatva, hogy „fájdalomcsillapító”

A reménykedő nők szerint a brit kormány nemzetközi összefogásra képes. Az Egyesült Királyságba szeretnének utazni kampányolni, de egyelőre nem tudnak vízumot szerezni, ahogyan sok ukrán sem, mivel a belügyminisztérium honlapja hathetes várakozási időre figyelmeztet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Alakul a FIDESZ-DK-Mi Hazánk nagykoalíció
A Talpra Magyarok alapítója szerint erre utal, hogy közösen támadja őt és pártját a három nagy párt. Szerinte ők azonban napról napra erősebbek lesznek.

Link másolása

Pártja népszerűségéről írt a Facebookon kedd reggel Magyar Péter. A Tisza Párt alelnöke szerint: „Ahogy napról napra egyre többen vagyunk, ahogy nő a TISZA Párt támogatottsága minden korcsoportban és az ország minden településén, úgy a hatalmi elit is egyre inkább pánik üzemmódba kapcsol.”

Hozzáteszi: „Közösen gyalázkodik, rágalmaz és hazudik a kormánypropaganda, és az ellenzéki szatelit pártok vezetői.”

„Alakul a FIDESZ-DK-Mi Hazánk nagykoalíció. Izlelgessük. Végül csak összenő, ami összetartozik”

– vonja le a végkövetkeztetést a nemrégiben politikussá avanzsáló Magyar.

Szerinte ugyanakkor 2024. június 9. sorsdöntő nap lesz. „Üzenjük meg, hogy eddig és ne tovább! Vegyük vissza a hazánkat!” – írja posztjában a NER-t otthagyó politikus.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Döntött a Fidesz: őt indítják Pikó András ellen a VIII. kerületben a polgármesteri címért
Kipróbált emberre bízzák a józsefvárosi választást, aki volt már polgármester és budapesti főispán is.

Link másolása

Budapest főispánja, Sára Botond lesz a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje a VIII. kerületben a június 9-i önkormányzati választáson – tudatta Facebook-oldalán a Fidesz.

Sára Botond 2018-ban lett Józsefváros polgármestere, amikor elődje, Kocsis Máté lemondott a posztról országgyűlési mandátuma miatt. 2019-ben azonban csekély szavazatkülönbséggel alulmaradt a sajtó és média világából érkező Pikó Andrással szemben. Az eredmény nagyon szoros volt, mindösszesen 269 szavazat döntött, Pikó 49,6, Sára pedig 48,42 százalékot kapott. Sára képviselőjelöltként is indult ezen a választáson, de a 12. számú egyéni választókerületben kikapott Szarvas Koppány Bendegúztól.

A 2022-es országgyűlési választáson is elindult, ő volt a Fidesz-KDNP jelöltje Budapest 6. számú, a VIII. és a IX. kerületet lefedő választókerületében. Itt Jámbor Andrással szemben maradt alul, az ellenzék által támogatott Jámbor a szavazatok 48,31 százalékával nyert, míg Sára a szavazatok 41,78 százalékát kapta.

Közben azonban Orbán Viktor 2020 januárjában kinevezte a fővárosi kormányhivatal vezetőjének. 2022-ben tisztségét főispánra keresztelték át.

A bejelentés híre alatt a választókerület országgyűlési képviselője, Jámbor András úgy kommentálta a hírt: „55 nappal a valasztások előtt 0 kampánnyal, 2 vereség után jön a harmadikért. Hát welcome”. De Pikó András is megjegyezte, hogy a választók már kétszer döntöttek úgy, hogy nem kérnek helyben a Fideszből, sem Sára Botondból.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Nemzet: Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon
A Védelmi Tanács ülése után emelték meg a készültségi szintet a lap szerint. Több fegyveres járőrrel lehet majd találkozni az utcákon.

Link másolása

Magasabb szintre emelték a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően – írja saját értesülésére hivatkozva a Magyar Nemzet. Felidézik, Orbán Viktor vasárnap hívta össze a Védelmi Tanácsot, miután Irán izraeli célpontok ellen indított támadást. A megbeszélés után Orbán azt mondta:

„Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják.”

A lap szerint ennek megfelelően el is rendelték a terrorkészültség magasabb fokozatát. Ez alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken, a tömegrendezvényeken, valamint a zsidó felekezethez tartozó intézményeknél.

A részletekről Horváth Józsefet kérdezte a lap, aki a polgári és a katonai elhárítás egykor műveleti főigazgatóhelyetteseként az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója. A terrorkészültség megemelését Horváth szerint az állampolgárok is érzékelhetik majd,

több fegyveres járőrt láthatnak majd a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat majd a Magyar Honvédség is.

Ezt a megemelt védelmi szintet addig fent kell tartani, amíg nem ítélik meg úgy, hogy javult a helyzet, illetve magasabb fokozatra is lehet emelni, ha tovább nő a fenyegetettség.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több mint egy havi eső esett Sopronban és Mosonmagyaróváron
Ugyanakkor a csapadék legnagyobb része az északi országrészt fogja érinteni, a délebbi részeken nem csökken jelentősen a szárazság.

Link másolása

Több mint 40 milliméter csapadék hullott le Magyarország északnyugati részén a hidegfront tegnap délutáni megérkezése óta – írja az Időkép.hu.

Eddig a legtöbb eső a tegnapi zivataroknak is köszönhetően Sopron és Mosonmagyaróvár térségét öntözte, 44, illetve 45 mm csapadék hullott a két városban kedd reggel fél 7-ig.

A nap további részében is főként északon, északnyugaton várható még jelentős, északnyugaton néhol további 20 milliméter eső, máshol az országban, így beleértve az aszály által leginkább érintett alföldi tájakat is, sajnos csak pár milliméter valószínű. Így a front érdemben nem szünteti majd meg az elmúlt időszakban kialakult szárazságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk