Tarr Zoltán: Ami Papp Dániel alatt történt, az a magyar közmédia egyik legsötétebb korszaka volt
A miniszter élesen bírálta a távozó Papp Dániel vezérigazgatói tevékenységét. Azt írta, a minisztériumnál üdvözlik a döntést, de sajnálják, hogy ez nem történt meg hamarabb.
Pénteken derült ki, hogy benyújtotta felmondását Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter egy Facebook-posztban reagált a hírre.
„Bejelentette távozását az MTVA éléről Papp Dániel vezérigazgató-hírhamisító. A minisztérium üdvözli Papp döntését, csak azt sajnáljuk, hogy ez nem történt meg hamarabb.”
Felidézte a Papp Dániel nevével fémjelzett időszakot a közmédiánál. „Ő irányította az MTVA-t akkor, amikor a közmédia a választás alatt konkrét hazugságokat állított az akkori legnépszerűbb ellenzék és jelenlegi kormánypárt programjáról és vezetőjéről. Papp vezette a közmédiát akkor is, amikor az M1 adásában lángoló stúdióval riogattak. De többek között szegénységgel, háborúval, éhezéssel, fázással, migrációval, Brüsszellel, Soros-tervvel, terrorral is riogatták a magyar felnőtteket és gyerekeket az MTVA Papp-érája alatt, miközben a közmédia maga sorra bukta a helyreigazítási pereket.”
A miniszter úgy fogalmazott: „Ami Papp Dániel alatt történt, az a magyar közmédia egyik legsötétebb korszaka volt”.
Tarr közölte, hogy a Tisza-kormány célja az, hogy a közmédia a kormánytól és a politikusoktól független legyen, a sajtóetika szabályait betartva dolgozzon. „Az egyetlen hatalom, amit a közmédiának szolgálnia kell, az a nép, a nyilvánosság” – szögezte le.
A múlt héten jelentette be a kormány, hogy költségvetési biztost rendel az MTVA és az NMHH gazdálkodásának felügyeletére. Ezt követően múlt vasárnap az RTL olyan belső levelezéseket hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a közmédia hírigazgatója a választás napján jobboldali elemzők keresésére adott utasítást. Erre hivatkozva Magyar Péter miniszterelnök hétfőn azonnali távozásra szólította fel a közmédia vezetőit.
Papp Dániel végül pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az NMHH Médiatanács elnökénél, Koltay Andrásnál; felmondási ideje alatt továbbra is ellátja feladatait. Magyar Péter a hírre reagálva jelezte, további vezetői cseréket is elvár.
Pénteken derült ki, hogy benyújtotta felmondását Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter egy Facebook-posztban reagált a hírre.
„Bejelentette távozását az MTVA éléről Papp Dániel vezérigazgató-hírhamisító. A minisztérium üdvözli Papp döntését, csak azt sajnáljuk, hogy ez nem történt meg hamarabb.”
Felidézte a Papp Dániel nevével fémjelzett időszakot a közmédiánál. „Ő irányította az MTVA-t akkor, amikor a közmédia a választás alatt konkrét hazugságokat állított az akkori legnépszerűbb ellenzék és jelenlegi kormánypárt programjáról és vezetőjéről. Papp vezette a közmédiát akkor is, amikor az M1 adásában lángoló stúdióval riogattak. De többek között szegénységgel, háborúval, éhezéssel, fázással, migrációval, Brüsszellel, Soros-tervvel, terrorral is riogatták a magyar felnőtteket és gyerekeket az MTVA Papp-érája alatt, miközben a közmédia maga sorra bukta a helyreigazítási pereket.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rosszul lett a színpadon, újra kellett éleszteni a Loophia énekesnőjét a Budapest Parkban
Szolnoki Zsófia Sára a zenekar koncertjének elején lett rosszul, a helyszíni ellátás után kórházba szállították. A történtek miatt a fő fellépő, az Elefánt zenekar elhalasztotta a saját koncertjét.
Újra kellett éleszteni Szolnoki Zsófia Sárát, a Loophia énekesnőjét, miután rosszul lett a zenekar Budapest Parkban adott péntek esti koncertjén. A formáció az Elefánt előzenekaraként lépett volna fel, a történtek miatt azonban a fő fellépő elhalasztotta a saját koncertjét.
a Loophia mindössze egy számot játszott el, amikor az énekesnő rosszul lett a színpadon. A Budapest Park egészségügyi személyzete azonnal a segítségére sietett, és a helyszínen megkezdte az ellátását. Információk szerint Szolnoki Zsófia Sárát újra kellett éleszteni.
Az énekesnőt végül stabil állapotban adták át a mentőknek, akik kórházba szállították. Az együttes tagjai a Facebookon azt írták, kapcsolatban vannak Szolnoki Zsófia Sára családjával, későbbre ígértek bővebb tájékoztatást.
A történtekre reagálva az Elefánt a helyszínen bejelentette, hogy elhalasztják a fellépésüket. A zenekar később a közösségi oldalán is megerősítette a döntést.
„Mindannyiunkat nagyon megrázott az eset, ezért a Budapest Park stábjával együtt úgy döntöttünk, hogy az esemény súlyára való tekintettel az a helyes döntés, hogy a koncertet egy későbbi időpontban tartjuk meg.
Az új dátummal kapcsolatban hamarosan tájékoztatunk titeket a jegyvásárláskor használt e-mail-címen és a saját, illetve a Budapest Park közösségimédia-felületein” – közölték a Facebook-oldalukon.
A pénteki koncert fontos állomás lett volna a Loophia pályáján. A tavaly ősszel végleges felállású, a Hangfoglaló Program által is támogatott zenekar a hazai alternatív zenei színtér egyik legígéretesebb új szereplőjének számít, és az év második felére tervezik első nagylemezük megjelenését.
Újra kellett éleszteni Szolnoki Zsófia Sárát, a Loophia énekesnőjét, miután rosszul lett a zenekar Budapest Parkban adott péntek esti koncertjén. A formáció az Elefánt előzenekaraként lépett volna fel, a történtek miatt azonban a fő fellépő elhalasztotta a saját koncertjét.
HVG: Teljesen átalakul a Fidesz - megszüntetik a választókerületi rendszert, 28 fős elnökség jöhet
A Fidesz a jövő szombati kongresszusán dönthet a párt teljes szervezeti átalakításáról, amelynek részeként a jelenlegi választókerületi rendszer helyett önkormányzati alapú struktúrát vezetnének be.
A Fidesz a június 13-i kongresszusán alapjaiban alakíthatja át a párt belső működését: a tervek szerint megszüntetnék a választókerületi rendszert, és a párt szervezete az önkormányzati struktúrához igazodna. Az átalakítással az elnökség létszáma akár 28 fősre is bővülhet.
A párt új felépítésének alapját a települési csoportok és a megyei választmányok adnák.
Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a részletekről azt közölte, hogy „a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a Fideszben települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd”
Az új modell szerint a megyei választmányok által megválasztott megyei elnökök automatikusan az országos elnökség tagjaivá válnának.
A jövőbeli elnökség így húsz megyei és fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által megválasztott pártelnökből és négy alelnökből állna össze.
A folyamat jelenleg a megyei küldöttgyűléseknél tart, ahol megvitatják a javaslatot, személyi döntések csak ezt követően várhatók.
Navracsics Tibor, aki a párt önkormányzati megújulását koordinálja, pénteken a Facebook-oldalán hangsúlyozta, a változások hitelességéhez elengedhetetlen, hogy az új vezetésben helyet kapjon egy sikeres polgármester is.
A volt miniszter szerint a megújulás akkor lesz hiteles a közvélemény számára, ha „az elnökségben helyet kap legalább egy sikeres polgármester is”.
Navracsics négy, a 2024-es önkormányzati választáson kiemelkedően szereplő fideszes városvezetőt is megnevezett: Cser-Palkovics Andrást (Székesfehérvár, 74,11%), Balaicz Zoltánt (Zalaegerszeg, 73,08%), Hernádi Ádámot (Esztergom, 70,33%) és Szita Károlyt (Kaposvár, 52,10%).
A héten derült ki, hogy a Fideszen belül több új munkacsoport is alakult: Czunyiné Bertalan Judit vezetésével létrejött a Védvonal, Vidoven Árpád irányításával egy biztonságpolitikai műhely, és hamarosan elindul a Fidesz Európa Klubja is. Az önkormányzati kabinetet Navracsics Tibor szervezi, akinek feladata a helyi hálózatok megerősítése és a párt „aranytartalékának” tekintett önkormányzati szereplők munkájának összefogása.
A Fidesz a június 13-i kongresszusán alapjaiban alakíthatja át a párt belső működését: a tervek szerint megszüntetnék a választókerületi rendszert, és a párt szervezete az önkormányzati struktúrához igazodna. Az átalakítással az elnökség létszáma akár 28 fősre is bővülhet.
A párt új felépítésének alapját a települési csoportok és a megyei választmányok adnák.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Visszavonják a Mága Zoltánhoz köthető cég 500 milliós NKA-támogatását
Tarr Zoltán miniszter jóváhagyta a Novo Studium Kft.-nek ítélt félmilliárdos NKA-támogatás visszavonását. Indoklása szerint a pályázat valójában a Fidesz választási kampányát szolgálta volna kulturális programnak álcázva.
A miniszter szerint erre azért volt szükség, mert a kulturális programként becsomagolt pályázat valójában a Fidesz-KDNP választási kampányának támogatását szolgálta.
Az ügyet Molnár Áron robbantotta ki, aki nyilvánosságra hozott egy e-mailt, amely szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium Mága Zoltán kérelmét Hankó Balázs volt miniszter kifejezett támogatásával továbbította az NKA-nak.
A hegedűművész ebben állami finanszírozást kért egy, a Fidesz választási kampányát elősegítő, 150–200 fellépéses koncertsorozatra. A rendezvényeken országgyűlési képviselők és polgármesterek is felszólalhattak volna.
A pályázatot a Novo Studium Kft. nyújtotta be, amelyről a Telex írta meg, hogy több szálon kötődik a Mága-produkcióhoz. A cég ügyvezetője az az Auer Éva, akinek lánya a prímás koncertszervezője. A támogatást a Kiemelt Kulturális Programok Kollégiuma ítélte meg „országos közösségi és jótékonysági koncertsorozat megrendezésére”.
Tarr Zoltán a videójában azt is közölte, hogy a támogatáskezelő jogászait arra kérte, hogy haladéktalanul intézkedjenek „az ilyen és hasonló jogtalan és erkölcstelen támogatások visszaszerzéséről a köz javára”.
A miniszter egyúttal üzent a többi pályázónak is, akik úgy érzik, vitatható módon jutottak támogatáshoz:
>„Azok a pályázók, akik úgy érzik, hogy a fentebbihez hasonlóan nem áll biztos lábakon a korábban nyertes pályázatuk, egyelőre késedelmi kamat nélkül visszautalhatják a felvett támogatást. Javasoljuk, hogy éljenek ezzel.”
A 24.hu korábban azt is megírta, hogy Mága Zoltán 2022 és 2026 között közel 3,3 milliárd forintot kapott az előző kormány minisztériumától turnékra és koncertjeire.
A miniszter szerint erre azért volt szükség, mert a kulturális programként becsomagolt pályázat valójában a Fidesz-KDNP választási kampányának támogatását szolgálta.
Az ügyet Molnár Áron robbantotta ki, aki nyilvánosságra hozott egy e-mailt, amely szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium Mága Zoltán kérelmét Hankó Balázs volt miniszter kifejezett támogatásával továbbította az NKA-nak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fitch hitelminősítő sem módosította Magyarország besorolását a választás után, maradt a negatív kilátás
Megerősítette változatlan negatív kilátással Magyarország hosszú távú államadóskockázati besorolását az eddigi "BBB" – vagyis befektetési ajánlású – szinten a Fitch Ratings. A hitelminősítő várakozása szerint az idén a hazai össztermék 6,4 százalékára emelkedik a magyar államháztartási hiány.
Megerősítette Magyarország „BBB” szintű, befektetésre ajánlott államadós-besorolását a Fitch Ratings, a kilátást azonban változatlanul negatívon hagyta. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban közölt döntése szerint az ország pénzügyi helyzete a választások előtt a vártnál jobban romlott, a költségvetési politika kiszámíthatósága alacsony, a gazdaság pedig gyenge növekedést mutat – derül ki az MTI tudósításából.
Bár az új kormány a hiány csökkentését tűzte ki célul, ezt magas kiadási kötelezettségek és a bizonytalan globális helyzet mellett kell megvalósítania.
A hitelminősítő szerint a Magyar Péter vezette Tisza Párt által az áprilisi választásokon elért alkotmányozó parlamenti többség csökkenti az intézményrendszeren belüli konfliktusok kockázatát és elősegíti a kormány szakpolitikai programjának gyors végrehajtását.
A Fitch elemzése kitér arra is, hogy politikai megállapodás született a kormánnyal az uniós helyreállítási alapból (RRF) járó 16,4 milliárd euró folyósításáról, ennek feltétele azonban a jogállamisági és korrupciós aggályokat kezelő reformok végrehajtása.
A hitelminősítő várakozásai szerint a választások előtti költekezés, a rögtönzött támogatások – mint az üzemanyag- és energiaár-intézkedések –, valamint az Európai Bíróság döntései nyomán esetlegesen visszafizetendő különadók miatt a magyar államháztartási hiány idén a hazai össztermék 6,4 százalékára emelkedik. Ez jelentősen magasabb a cég decemberi előrejelzésénél, amely 2026-ra még 5,6 százalékos hiányt valószínűsített.
A magyar államháztartás elsődleges hiánya idén várhatóan eléri a 2,6 százalékot a tavalyi 0,9 százalék után. Mindezek hatására a GDP-arányos államadósságráta 2027 végére 76,2 százalékra nőhet a tavalyi 74,6 százalékról.
A Fitch kiemeli, hogy a „BBB” besorolású országok adósságrátájának mediánja 58,3 százalék. A növekedést részben ellensúlyozhatja a forint erősödése, mivel az államadósság mintegy 30 százaléka devizában van. Kedvező fejlemény, hogy az alacsonyabb állampapírhozamok és a várható monetáris enyhítés nyomán a bevételekhez mért kamatkiadások 2027-ben 8,3 százalékra csökkenhetnek, ami már alacsonyabb a kategória 9,6 százalékos mediánjánál.
A magyar gazdaság növekedése az idei első negyedévben gyorsult a választások előtti költségvetési élénkítés hatására, de a közel-keleti konfliktus miatti gyengébb külső kereslet miatt valószínűleg újra lassulni fog. Az uniós helyreállítási alap forrásai idén még korlátozott hatást gyakorolnak a gazdaságra, de a kohéziós pénzek jövőre már élénkíthetik a beruházásokat.
A Fitch ezzel számolva a tavalyi 0,5 százalék után 2027-re 2,5 százalékos reálnövekedést jósol.
A Fitch 2025 decemberében a korábbi stabilról negatívra rontotta a magyar adósbesorolás kilátását, miközben a „BBB” szintű minősítést fenntartotta. Idén május végén a Standard & Poor's is megerősítette Magyarország „BBB-” besorolását, amely a befektetésre ajánlott sáv legalsó szintje, és a kilátást szintén negatívon hagyta. Ez azt jelenti, hogy továbbra is fennáll a leminősítés kockázata, ami azt jelentené, hogy az ország kikerülne a befektetésre ajánlott kategóriából, és a bóvli kategóriába kerülne.