HÍREK
A Rovatból

Tarr Zoltán: Az Ügyfélkapun keresztül tudta meg a feleségem, hogy leváltották

A tiszás politikus szerint a műemlékvédelmi botrány miatt távolították el feleségét minisztériumi pozíciójából, de hivatalosan nem kapott magyarázatot.


Tarr Zoltán szerdán a Facebookon számolt be arról, hogy feleségét leváltották minisztériumi osztályvezetői állásából, írja a hvg.hu. A döntésről a Tisza Párt európai parlamenti delegációjának felesége hivatalos értesítést kapott, amit az Ügyfélkapun keresztül juttattak el hozzá.

„Nem szoktam nagyon privát ügyeimről itt írni. Most sem tenném. De ma délelőtt feleségem az ügyfélkapun (!) keresztül kapott hivatalos iratból értesült, hogy leváltották minisztériumi osztályvezetői állásából, felezték fizetését és visszasorolták kormánytisztviselői státuszában. Indoklás nincs. Megtehetik”

– írta Tarr a bejegyzésében.

Tarr szerint feleségét a közelmúltban kirobbant műemlékvédelmi botrány miatt távolították el pozíciójából. A Partizán műsorában korábban Bátonyi Péter műemlékes szakember arról számolt be, hogyan minősítenek át jogszerűtlenül műemlékeket, hogy azok részben vagy egészében lebontásra kerülhessenek. Bátonyi állításait bizonyítékokkal is alátámasztotta, de az interjú ajánlójának megjelenése után őt is menesztették, szintén az Ügyfélkapun keresztül értesítve. Bátonyi hivatali visszaélés miatt feljelentést tett, a minisztérium pedig hasonló lépéssel reagált.

Tarr úgy véli, feleségét nem a botrány tartalma miatt menesztették, hanem azért, mert felelősöket kerestek, akik információkat adhattak ki.

„Biztosan politikai felbújtás miatt, az én sugallatomra és a feleségem közreműködésével történt a lepel-lerántás. Nos, nem. Vannak még bátor és önálló emberek – amit az állampárt köreiből pislogva nehéz elhinni. Továbbá, sem én, sem a TISZA Párt nem szokott nők szoknyája mögé bújni”

– írta Tarr, hozzátéve, hogy szerinte ez a gyengeség jele.

Az ügyben a hvg.hu megkereste a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumot, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Receptje volt, mégsem kapta meg az esemény utáni tablettát Dunakeszin – a patika a nézeteire hivatkozott
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.


Nem adták ki egy nőnek az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban, azzal az indoklással, hogy a készítmény tartása „nem fér össze a patika nézeteivel” – számolt be ma az Index. A bejelentés után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid és Ringwald Panka személyesen mentek el a Szent Jobb Gyógyszertárba, hogy ellenőrizzék a panaszt.

Ringwald megpróbálta kiváltani a nevére szóló, felhőbe feltöltött receptet, de először azt a választ kapta, hogy a gyógyszer nincs készleten, majd közölték vele a valódi okot. A politikus szerint a gyógyszertárban azt mondták, azért nem tartanak esemény utáni tablettát, mert az

„a patika nézeteivel nem fér össze”.

Nagy Dávid az esetről úgy nyilatkozott: „Mi is megpróbáltuk, és tényleg elhajtottak. Döbbenetes. Ez nem egyszeri eset, hanem rendszerszintű probléma: Magyarország az utolsó EU-s ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta”.

A politikus által említett rendszerszintű probléma arra utal, hogy Magyarország maradt az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. A kormány korábban egyértelművé tette, hogy nem tervezi a szabályozás megváltoztatását, álláspontjuk szerint ez egy egészségügyi szakmai kérdés, amelyben a szakmai testületek véleményét követik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter drogteszten járt egy bécsi laborban
A politikus most akarja hivatalos vizsgálattal igazolni, hogy soha nem élt kábítószerrel. Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak is üzent, nekik is szívesen megadja a bécsi labor címét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Magyar Péter vasárnap délután a közösségi oldalán arról írt, hogy a napot Bécsben kezdte, ahol vizelet- és hajmintát vettek tőle. A Tisza Párt elnöke szerint egy regisztrált osztrák labortól kért minden drogra kiterjedő tesztet. A politikus posztjában azt írta: „A hajmintából hosszú időre visszamenőleg kimutatható bármilyen kábítószer fogyasztása.”

Magyar Péter szerint erre azért volt szükség, mert bár állítása szerint soha nem élt kábítószerrel, a Fidesz és a propaganda ezzel vádolja.

„Ahogy elmondtam korábban, soha nem éltem kábítószerrel, de mivel a drogot rendszeresen fogyasztó Fidesz vezérkar és propaganda visszatérően ezzel vádol, ezért most hivatalos vizsgálattal is igazolni fogom ezt”

– fogalmazott bejegyzésében. Azt ígérte, amint meglesznek a tesztek eredményei, közzé fogja tenni azokat. Hozzátette, addig is szívesen megadja az osztrák labor címét Deutsch Tamásnak, Kocsis Máténak, Rogán Antalnak, Nagy Mártonnak, Tiborcz Istvánnak és a „megafonos portolóknak”. A posztot azzal a kijelentéssel zárta: „A TISZA-kormány alatt rendszeres alkohol- és drogtesztet fogunk végeztetni a politikusoknál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: